bezár
 

film

2025. 10. 27.
Magyar dokumentumfilm nyert Krakkóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar dokumentumfilm nyert Krakkóban A Nobel-díjas magyar fizikust bemutató, Krausz Ferenc - Az elektronok nyomában című alkotás nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a krakkói Nemzetközi Tudományos és Technológiai Film Fesztiválon – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel hétfőn.

A szakmai zsűri méltatta „a film mesteri ötvözetét, amely a tudományos ismereteket egy érzelmes, emberi történettel fonja egybe”. 

A Krausz Ferenc életéről készült portréfilmet október 22-25. között láthatta először a nemzetközi közönség Krakkóban.

A 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett magyar tudós először meséli el élete történetét a portréfilmben. A vidéki gimnazista, aki tizenévesen a baráti összejöveteleket vaskos fizika- és matematikakönyvekre cserélte, kutatásaival ma már a tudományos élet élvonalában szerepel.

A film bemutatja egyedülálló felfedezését is, amely láthatóvá tette az elektronokat az emberi szem számára, és ezzel nemcsak a tudományos világot forradalmasította, hanem új lehetőségeket teremtett az orvosdiagnosztikában is.

Az NFI idézte közleményében Kiss Gábor Istvánt, a film rendezőjét, aki kiemelte: „izgalmas volt megismerni nyugtalansággal átszőtt lényét, amikor egy kihívással vagy egy megválaszolatlan kérdéssel szembesül a szakterületén. Számára minden kudarc csupán egy újabb lépcsőfok, kutatásait teljes odaadással, szívét-lelkét beleadva folytatja, és rajongó szenvedéllyel viszonyul a munkájához”.

Az NFI támogatásával készült, 61 perces dokumentumfilm már nézhető a Filmión.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Pawel Pawlikowski: Apaföld
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés