bezár
 

zene

2026. 06. 23.
Idén is lesz KeszthelyFest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is lesz KeszthelyFest Elsősorban az élőzene élményét, de olasz életérzést és Tolkien Középföldéjének világát is kínálja július első hétvégéjén a nyugat-balatoni régió legnagyobb rendezvényének számító KeszthelyFest.

A programokat ismertető keddi sajtótájékoztatón Tóth Gergely polgármester elmondta: négy napon át zajlik a város és a régió legnagyobb programsorozata, amely a korábbi kommersz fesztiválból mára magas színvonalú, de továbbra is tömegeket vonzó rendezvénnyé alakult, amely egyben a közösségek fesztiválja is.

prae.hu

Kiemelte a most másodszor tartandó Tolkien-napok programjait, amelyekkel a Várkertben Középfölde világát idézik meg a Magyar Tolkien Társasággal közösen. A Tolkien-napokon interaktív családi foglalkoztatók, zenés, énekes, táncos programok mellett a főtértől a mólóig tartó tündevonulás is várja a közönséget.

Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója úgy fogalmazott, hogy elsősorban az élőzenéről szól a fesztivál, amelynek során számos könnyűzenei stílust és műfajt vonultatnak fel négy színpadon az alternatív rockzenétől kezdve a modern köntösbe bújtatott kávéházi cigányzenén és a reggae-n át az electro-popig.

A KeszthelyFest nagyszínpadán ad koncertet az Irie Maffia, a Budapest Bár és a Lóci játszik, míg az Amazon Ház Látogatóközpont udvarán a Freddie Akusztik Trió, a Hajdu Klára Quartett, a Király Martina Trió és mások várják a zenebarátokat. Az új generációt Moriones, Solére és a helyi zenészek közül az EsSense Trió képviseli majd.

A késő éjszakába nyúló buliról pénteken Sterbinszky és Mynea, a többi napokon pedig a No1 DanceZone lemezlovasai gondoskodnak. A keszthelyi sétálóutcán idén akusztikszínpadot állítanak fel, és természetesen gasztronómiai kínálattal is készülnek a többezres tömeget vonzó eseménysorozatra - sorolta az igazgató.

Farkas Tímea, a Pécsi Tudományegyetem olasz tanszékének docense arról beszélt, hogy a fesztivál összművészeti jellegét megőrizve idén ötödik alkalommal tartják meg a KeszthelyFest(a) Italiana kulturális programsorozatot. A budapesti Olasz Kultúrintézettel karöltve ismeretterjesztő előadások és zenei produkciók mellett kvízestet is rendeznek a keszthelyi Pethő-ház udvarán.

Fotó: KeszthelyFest

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Mátrai Péterrel
A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
építészet

Beszélgetés Mátrai Péterrel
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés