bezár
 

színház

2026. 07. 02.
Pénteken nyitja nyári évadát a Kultkikötő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken nyitja nyári évadát a Kultkikötő Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő: három helyszínen, Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron színházi előadássokkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják a látogatókat. A nyitóhétvégén látható lesz a Csengetett, Mylord? és a Mesék Süsünek című előadás, valamint a Gyarmati Fanni naplójából készült produkció is.

A szervezők közleménye szerint július 4-én Balatonszárszón a Csukás ünnep programja Csukás István író születésének 90. évfordulója előtt tiszteleg. Az egész napos családi piknik nyitóeseménye a Mesék Süsünek című gyerekelőadás bemutatója, amely a Csiky Gergely Színház, az Összpróba Alapítvány és a Kultkikötő közös produkciója. Este Centiről centire címmel a Rózsavölgyi Szalon előadása látható. Napközben ingyenes programokat szerveznek, többek között kézműves foglalkozás, Kovács Emőke történész előadása Csukás életművéről és balatonszárszói kötődéséről, valamint a Csobogó Zenekar koncertje is várja a látogatókat.

Az idén a Kultkikötő fellépői között van Molnár Piroska, Szulák Andrea, Schell Judit, Hámori Gabriella, Lábas Viki, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Vecsei H. Miklós, Beck Zoli és Grecsó Krisztián.

A programban többek között szerepel az Akt hegedűvel, a Lánybúcsú, a Mondjad, Atikám!, a Hosszú virágzás, az Életed hétvégéje, Az Ackroyd-gyilkosság, A Pál utcai fiúk, a Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című produkció. Látható lesz Beck Zoltán és Grecsó Krisztián irodalmi-zenei estje, továbbá Műhelylátogatás címmel Mácsai Pál produkciója, valamint A szomszéd ajtó címmel Auksz Éva és Őze Áron előadása. A Grund - vígszínházi fiúzenekar, valamint a Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje, Lábas Viki összművészeti estje és a Budapest Bár koncertje is várja a közönséget.

A Kultkikötő az idén három bemutatóval készül. A Mesék Süsünek című darab mellett műsorra tűzik a Kőszegi Várszínházzal közös produkcióként A szomszéd ajtó című darabot, továbbá az Összpróba Alapítvánnyal közös Pöttyös Panni és Kockás Peti - A varázsházikó című produkciót, amelynek bemutatóját július 22-én tartják Balatonföldváron.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Interjú Czeizel Gábor rendezővel
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról

Más művészeti ágakról

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Az Alföld 2026. augusztusi számáról
Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 31. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés