bezár
 

színház

2026. 08. 18.
Nyolcvan éves a Kövér Béla Bábszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolcvan éves a Kövér Béla Bábszínház Interaktív, a közönséget is megmozgató háromnapos fesztivállal ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Kövér Béla Bábszínház péntektől az újszegedi Erzsébet Ligetben – közölte Kis Ágnes igazgató hétfőn.

A direktor a programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a liget középső sétányán hétállomásos kalandpálya épül, melyben a bábszínház egy-egy különleges előadásának díszletei és bábjai között a színészek segítségével teljesíthetnek különféle feladatokat a résztvevők. A kalandpályán kicsik és nagyok egyaránt elindulhatnak, tíz percenként öt család állhat rajthoz, egyszerre pedig mintegy 140 ember lehet majd a játéktérben. Az interaktív játéktér ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Azok sem unatkoznak majd, akik az indulásra várnak. Schneider Jankó művészeti vezetővel kalauzolják körbe az érdeklődőket a bábszínház történetét bemutató interaktív kiállításon – közölte az igazgató.

A fesztivál középső napján, szombaton este Halász Judit lép föl az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, a koncerttel is köszöntve a bábszínházat. A koncert bevétele teremti meg a fedezetet a fesztivál megrendezésére, mert a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán az intézmény csupán egészen minimális támogatást nyert a rendezvényre – mondta Kis Ágnes.

Szegeden 1946 decemberében mutatta be pár lelkes középiskolás a János vitéz című bábdarabot, ezt az előadást tekintik a szegedi bábszínház indulásának. Az intézmény így idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját, ezzel az ország legrégebbi bábszínháza.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban

Más művészeti ágakról

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés