zene
Valentyina Pravdina orosz szoprán operaénekesnő kapta a 30 ezer euróval járó első díjat a Zeneakadémia idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén, és ő vehette át az ötezer eurós különdíjat egy Liszt-dal legjobb előadásáért, valamint a közönségdíjat is - közölte a Zeneakadémia.
A 20 ezer euróval járó második helyen Kim Szokdzsun koreai basszus végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat pedig Arpi Szinanján örmény szoprán érdemelte ki. Marton Éva személyes különdíját, amely 10 ezer euróval jár, Tata Razmadze grúz szoprán vehette át.
A kétévente rendezett megmérettetés 80 résztvevővel kezdődött el hétfőn az elődöntőkkel, és csütörtökön zajlottak a középdöntők. A Zeneakadémia Nagytermében szombaton rendezett döntőn a versenyzők két fordulóban adtak elő egy-egy áriát a Magyar Állami Operaház Zenekarának kíséretével, Szennai Kálmán vezényletével.
Valentyina Pravdina Verdi Traviatájából és ifjabb Johann Strauss A denevér című operájából adott elő egy-egy áriát, Kim Szokjun Verdi Don Carlosából és Weber A bűvös vadászából, Arpi Szinanján pedig Csajkovszkij Pikk dámájából és Boito Mefistofele című operájából. Tata Razmadze Donizetti Boleyn Anna, illetve Catalani La Wally című művéből énekelt egy-egy áriát.
A döntőben Farkas Gábor, a Zeneakadémia rektora Marton Évát köszöntve úgy fogalmazott: évek óta töretlen lelkesedéssel és irigylésre méltó energiával munkálkodik az ifjabb énekesgeneráció felnevelésén. Kiemelte: az idei versenyre rekordszámú, 265 érvényes jelentkezés érkezett a világ minden tájáról.
Marton Éva - a magyar és a külföldi operaélet kiválóságaiból álló nemzetközi zsűri elnöke - az eredményhirdetéskor köszönetet mondott Farkas Gábor rektornak, a zsűrinek és a Zeneakadémia stábjának is - áll a közleményben.
Fotó: Valentyina Pravdina Facebook-oldala



