film
Kilenc nagyjátékfilm és három kanadai-magyar rövidfilm látható a csütörtökön kezdődött IV. Törőcsik Mari filmfesztiválon Torontóban, ahol a filmvetítések mellett szakmai és kulturális programok is helyet kapnak. A programsorozatot díjátadó gála zárja.
A filmes seregszemlén a magyar filmművészet kortárs alkotásai, ismert művészek és kanadai-magyar filmesek találkoznak. A vasárnapig tartó fesztivál megnyitó eseményén többek között Schell Judit és Trokán Nóra színművészek, valamint Sebestyén Márta népdalénekes is megjelent.
"A fesztivál célja, hogy a magyar film legújabb alkotásait a Kanadában élő magyar közösség mellett a kanadai közönség számára is elérhetővé tegyük" – közölte Bánfalvi Laura, a fesztivál alapítója.
A filmfesztivál az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb alkotásával, az Árva című filmjével kezdődött el.
A programban az Érett nők dicsérete, a Sárkányok Kabul felett, a Körhinta, a Blue Heron, a Csendes barát, a Magyar menyegző, a Minden csillag és a Tyúk című alkotásokat is láthatja a közönség. A filmes eseményen kiemelt helyet kapnak a kanadai-magyar filmes kapcsolatok – hangsúlyozták, kiemelve, hogy a filmfesztivál programjában három, Kanadához és Magyarországhoz egyaránt kötődő alkotó rövidfilm szerepel: Anne Kmetyko, Gina Hara és Opra-Szabó Zsófia munkái.
A filmfesztiválon Stanley Papulkas, a The Greek International Film Festival Tour of Canada (GIFFT) ügyvezető igazgatója, valamint Jérémie Abessira, a The European Film Festival (EUFF) ügyvezető igazgatója is részt vesznek.
Fotó: Inkey Tibor



