bezár
 

építészet

2026. 10. 12.
Indulna az Iparművészeti rekonstrukciója
Jékely Zsombor megbízott főigazgató nyilatkozott az MTI-nek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Indulna az Iparművészeti rekonstrukciója Kormányhatározatra vár az Iparművészeti Múzeum, hogy elkezdődhessen a Lechner Ödön által tervezett, Üllői úti szecessziós épület rekonstrukciója. Jékely Zsombor, az Iparművészeti Múzeum megbízott főigazgatója az MTI-nek adott interjújában az épület jelenlegi állapotáról és a jövőbeli tervekről is beszélt.

Jékely Zsombor, az Iparművészeti Múzeum megbízott főigazgatója az MTI-nek adott interjújában elmondta: az első feladat a tervek újra felülvizsgálása. Ezt követi majd egy közbeszerzési eljárás a kivitelezésre. Kiemelte többek között: „Nem csak a főváros egyik leglátványosabb épületét akarjuk restaurálni, hanem egy működő épületet szeretnénk létrehozni, és ehhez szükség van egy modern, új szárnyra, ahol többek között a dizájngyűjtemény is megfelelő otthonra találna, hiszen az Iparművészeti Múzeum egyben a magyar dizájnmúzeum is”.

Az igazgató azt is elmondta, hogy természetesen szükség van az épület több részét érintő vizsgálatokra, és újra kell gondolni: hogyan lehet a terveket aktualizálni. Nehéz megbecsülni, hogy a teljes helyreállítás és az építkezés mennyibe fog kerülni, de százmilliárdos nagyságrenddel kell számolni.

Az épület teljes felújítása körülbelül 4-5 évet vesz majd igénybe, ezen belül a legtöbb időt pedig a Lechner-féle épületen elvégzendő restaurálási feladatok, tartószerkezeti megerősítések, finom restaurátori munkák és a hiányzó elemek pótlása emészti majd fel.

„Én azt gondolom, hogy a 2027-es év jelentős része még az előkészítéssel fog eltelni, az újragondolt tervek elkészítésével, a restaurátori tervek aktualizálásával, hiszen állapotromlás is előfordult bizonyos helyeken.”

Hozzátette, hogy több együttműködési ajánlatot is kaptak kulturális programok megrendezésére. Ezeket igyekeznek kihasználni, hogy minél gyakrabban nyithassák meg az épületet. A legközelebbi alkalom, amikor látogatókat fogad a helyszín, a múzeumépület felavatásának 130. évfordulóján, október 25-én lesz. A jubileum alkalmából épületsétákkal és más programokkal is várják az érdeklődőket.

Fotó: Wikipedia

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Gondolatok a Körszállóról
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

A Minden és semmi ‒ irodalompolitikai kerekasztalról
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
Kerekasztal-beszélgetés a Hallunk Titeket című kötetről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés