bezár
 

színház

2026. 10. 15.
Pályázatokat várnak a Ferencvárosi Pinceszínház vezetésére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pályázatokat várnak a Ferencvárosi Pinceszínház vezetésére Pályázatot hirdetett Ferencváros önkormányzatának képviselő-testülete a Ferencvárosi Pinceszínház igazgatói munkakörének betöltésére.

A kormány honlapján csütörtökön közzétett felhívás a 2027. február 1-jétől 2032. január 31-ig tartó időszakra vonatkozik. A pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított 30 munkanap.

A fenntartó által meghatározott követelmények között van a Pinceszínház saját arculatának megújítása és kialakítása, új közönségrétegek bevonása, annak az állandó közönségnek a megtalálása, akik számára vonzó a gondolkodó, útkereső, provokatív, társadalmilag érzékeny színház. A színház tevékenységével alkotó módon vegyen részt a kerület kulturális életében, akár a hagyományos színházi tevékenységen túl, valamint alapműködését nem akadályozva más műfajú produkciókat, kiállításokat, rendezvényeket is fogadjon be - olvasható a kiírásban.

A követelmények között van továbbá olyan befogadó program kidolgozása, amely a pályázó művészeti koncepciója mellett teret ad a felsőfokú színházművészeti képzés hallgatóinak szakmájuk gyakorlására, elképzeléseik megvalósítására.

E befogadó program célja visszanyúlni a Pinceszínház legfontosabb korszakaihoz - írják, kiemelve, hogy számos jelentős művész pályája indult innen. Az új vezető feladata továbbá a színházi nevelés rendszeres, a művészeti programhoz kapcsolódó megvalósítása, a kerületi oktatási és nevelési intézményekkel való együttműködés és a fiatal közönség bevonásának erősítése.

Az érvényes pályázatot benyújtó pályázókat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül szakmai bizottság hallgatja meg. A pályázókat Ferencváros Önkormányzata képviselőtestületének kulturális bizottsága is meghallgatja. A képviselőtestület a szakmai bizottság ülését követő első testületi ülésén dönt, a szakmai bizottság véleményét, valamint a kulturális bizottság véleményét és javaslatát mérlegelve.

Mint írták, a pályázat elbírálásának várható ideje: 2027. január.

A pályázati kiírás a https://kormany.hu/dokumentumtar linken érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével

Más művészeti ágakról

Beszélgetés a gyerekirodalomról a Prae 20-on
Az Alföld és a Jelenkor 2026. októberi számáról
A 2026-os Könyvfesztivál harmadik napjáról
Kerekasztal-beszélgetés a Hallunk Titeket című kötetről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés