színház
A június 4. és 12. között megvalósuló fesztivál a magyar színházi élet egészének kíván fórumot teremteni: fővárosi és vidéki kőszínházak, valamint független társulatok egyaránt részt vehetnek rajta. A Miskolci Nemzeti Színház közlése szerint a fesztivál középpontjában a Kárpát-medence magyar nyelvű színházművészetének legjelentősebb előadásai állnak. „A válogatás egyetlen mércéje a művészi teljesítmény” – hangsúlyozták.
„Azt szeretnénk, hogy a meghívott társulatok ne csak megérkezzenek, lejátsszák az előadásukat és hazautazzanak. Maradjanak Miskolcon. Nézzék meg egymást. Beszéljenek egymással” – írták.
A fesztivál elindításáról Bodor Johanna, a Magyar Színházi Társaság elnöke és Béres Attila, a miskolci színház igazgatója kötött megállapodást a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériummal. Az első szakmai tanácsadó testület elnöki tisztségére Jordán Tamást, a nemzet színészét kérték fel.
A részletekről a szervezők később adnak tájékoztatást.
Fotó forrása: Fidelio, Visit Miskolc


