irodalom
Ungváry Rudolf, Horváth Eve, Tankó Timea és Szajbély Mihály kapta idén a Déry-díjat kiemelkedő irodalmi teljesítményéért. Az elismeréseket pénteken adták át.
A pénzjutalommal járó díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, forrása a Déry-hagyaték, beleértve az író művei után keletkező jogdíjakat is. Első alkalommal 1984-ben adták át, azóta több száz alkotó részesült az elismerésben.
Ungváry Rudolf író, irodalomtörténész és művészettörténész életműve a „nem fikciós realizmus” jegyében íródott, műveiben a valóság teljes rekonstrukciójára törekszik. Szépirodalmi munkásságát korábban Füst Milán-díjjal és Szépíró-díjjal ismerték el. Legutóbbi kötete Az ígéret földje felé címmel jelent meg 2026-ban. Tankó Timea magyarból és franciából fordít németre. Az általa fordított magyar szerzők között van Szentkuthy Miklós, Bodor Ádám, Kemény István, Dragomán György, Grecsó Krisztián és Móricz Zsigmond. Visky András Kitelepítés című regényének német fordításáért idén Helmut M. Braem műfordítói díjat kapott, Viskyvel közösen pedig elnyerte a berlini Világ Kultúráinak Háza Nemzetközi Irodalmi Díját.
Horváth Eve költő eddig három önálló kötettel jelentkezett. Legutóbbi, Metasztázisok című, 2024-ben megjelent könyvében a személyes gyászt és a betegség tapasztalatát egyetemes perspektívába emelte. Munkásságát korábban Füst Milán-díjjal és Zelk Zoltán-díjjal tüntették ki. Szajbély Mihály irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, az MTA doktora. Kutatásai többek között a klasszikus magyar irodalomra, Jókai Mór és Csáth Géza életművére, valamint a vajdasági magyar irodalom történetére irányulnak. Legutóbbi kötete idén jelent meg Magaspart – Önélettörténetek címmel.
A díjat odaítélő kuratórium elnöke Schein Gábor, tagjai Bán Zsófia, Keresztesi József és Németh Gábor.
Fotó forrása: Suhrkamp Verlag / Konstantin Déry


