"Így a 82. évemben, egy átdolgozott élet vége felé járva úgy érzem, hogy a Széchenyi-díj az egész pályám elismerése" - mondta el az építész az MTI-nek.

"Kezdettől fogva műemlékes építész vagyok: 1951-ben diplomáztam, azóta folyamatosan a műemlékvédelemben dolgoztam különböző helyeken. A munkám egyrészt magában foglalt egy gyakorlati részt: régi épületek építészeti helyreállítását. Sok ilyen munkát terveztem, vezettem, irányítottam az életem folyamán. A gyakorlat mellett úgymond kénytelen voltam - persze örömmel - belemerülni abba a történeti háttérbe is, amelyben az épületeket létrehozták" - magyarázta Koppány Tibor.

Az Ybl Miklós-díjas építész több mint száz szakmai folyóiratba írt cikkeket, tanulmányokat, s önálló kötetei is megjelentek, elsősorban a magyar építészet történetéről, különös tekintettel a vár- és kastélyépítészetre. 1999-ben jelent meg A középkori Magyarország kastélyai című könyve, mely azóta is egyetemi tankönyv az ELTE bölcsészettudományi karán.

"A középkortól kezdve a reneszánszon át a barokkig terjed az időszak, amivel foglalkozom, a 19. század elején +leálltam+" - fogalmazott a kutató.

Mint Koppány Tibor elmondta, nem tervezi, hogy új irányokat kezd kutatásában. "Huszonhárom évesen kezdtem a szakmát, azóta annyi anyag összegyűlt, hogy bőven van mit feldolgoznom. A középkor után most a kora újkori Magyarország kastélyépítészetével foglalkozom, és ha lesz rá mód, szeretném, ha ebből még megjelenne egy könyv. A kézirat körülbelül 90 százalékban már készen áll. Persze tudom, nem lesz könnyű kiadót találni a mostani gazdasági helyzetben".

Ami az oktatást illeti, Koppány Tibor elmondta: már felhagyott vele. "Súlyos cukorbeteg vagyok, napi többszöri inzulininjekcióra van szükségem, emellett kemény diétára is vagyok fogva. Mindez a lakás elhagyásában is erősen akadályoz, így már nem tudom vállalni az oktatást" - mondta.