bezár
 

zene

2010. 05. 14.
Félsziget Fesztivál: Korn, Tricky, The Rasmus, Europe
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Korn, Tricky, a The Rasmus, a Europe, a Ska-P és a Babylon Circus is fellép az idei Félsziget Fesztiválon, amelyet augusztus 26. és 29. között rendeznek meg Marosvásárhelyen.

prae.hu

A fesztivál szervezőinek csütörtöki közleménye szerint amerikai, brit, svéd, finn, spanyol és francia előadók is koncerteznek az idei Félszigeten. Marosvásárhely vendége lesz például a kilencvenes évek második felének egyik legnagyobb hatású amerikai metálbandája, a Korn.

A harmincmillió lemezt eladó, többszörös Grammy-díjas csapat először lép fel Romániában, ők zárják majd a fesztivál nagyszínpadának programját.

A Félszigetre látogat a trip-hop műfaj egyik úttörőjének számító Tricky, akit először a Massive Attack albumain ismerhetett meg a közönség, s aki olyan dalokban működött együtt a brit formációval, mint a Karmacoma. Az összetéveszthetetlen hangon rappelő művész teljes zenekarral érkezik az erdélyi városba.

A finn The Rasmus együttes visszatérő vendégnek számít, hiszen 2006-ban 15 ezer ember előtt léptek fel a Félszigeten. Nem ők lesznek azonban a fesztivál egyetlen skandináv fellépői: koncertet ad Marosvásárhelyen a svéd Europe is, amelynek a huszonöt országban listavezetővé vált The Final Countdown hozta meg az ismertséget a 80-as évek közepén. A svéd csapat a Last Look at Eden című legújabb lemezét mutatja be az erdélyi városban.

A Félsziget idei felhozatalában biztos név már a Ska-P madridi ska-punk formáció, valamint a gypsy-punkot reggaevel, skával és tipikus francia dallamokkal elegyítő Babylon Circus is.

A magyarországi Sziget Management és a romániai Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által szervezett fesztivál idei, nyolcadik kiadását is a Maros partján fekvő, Víkendtelep néven ismert központban rendezik meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés