bezár
 

építészet

2010. 07. 11.
Felújítás miatt bezár az egyik Luther-múzeum Eislebenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus végéig látogatható már csak mostani formájában a németországi Eislebenben az a ház, ahol meghalt Luther Márton, a reformáció egyik megindítója.

prae.hu

A világörökség részének nyilvánított múzeumot szeptembertől tatarozzák és kibővítik. A tárlatot augusztus végéig lebontják, és a kiállítási tárgyakat elraktározzák - közölte a szász-anhalti Luther-emlékhelyeket gondozó alapítvány.

A múzeum helyiségeit, köztük azt a termet, ahol Luther Márton meghalt, és a hálókamrát teljesen felújítják. A tervek szerint új épületrészt is építenek, hogy növeljék a kiállítóteret, és helyt adhassanak rendezvényeknek is.

A mintegy 5 millió eurós (1,4 milliárd forintos) beruházást a szövetségi kormány, a tartomány, a város és az alapítvány finanszírozza. A korszerűsített múzeumot 2012 tavaszán nyitják meg újra.

Luther Márton (Martin Luther) német pap és teológus Eislebenben született. Éveken át élt Wittenbergben, és szülővárosában halt meg. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) az összes szász-anhalti Luther-emlékhelyet a világörökség részéhez sorolta.

Ezek közé tartozik az eislebeni szülőházában berendezett múzeum és a wittenbergi vártemplom is, amelynek kapujára Luther a hagyomány szerint 1517. október 31-én kiszögezte 95 tételét az egyházi búcsúcédulák árusítása ellen. Ezt az eseményt tekintik a reformáció kezdetének, és ünneplik meg minden évben október 31-én, a reformáció napján.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés