bezár
 

zene

2010. 11. 06.
Segélykoncertet támogat a katasztrófavédelem az iszapkárosultak megsegítésére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A katasztrófavédelmi kormánybiztos a fővédnöke annak a jótékonysági segélykoncertnek, amelyet a vörösiszap-károsultak megsegítésére szerveznek november 19-ére a budapesti Jégpalotába.

prae.hu

A segélykoncerten többek között fellép a Dolly Roll, a Ghymes, a Takáts Tamás Blues Band, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviseletében Ambrusz József ezredes, a szervezet főosztályvezetője, aki saját szerzeményét, a rendezvény címadó dalát, az "Add a kezed" című dalt adja elő a Rocksystem nevű zenekarral.
Az eseményen jelen lesz a három legnagyobb károkat elszenvedett település vezetője: Tili Károly, Kolontár polgármestere, Marton László, Somlóvásárhely polgármestere, valamint Toldi Tamás, Devecser polgármestere.

A Bakondi György fővédnökségével szervezett a rendezvény teljes bevételét a Magyar Kármentő Alapba utalják át - tájékoztatta az OKF szóvivője szombaton az MTI-t.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés