bezár
 

zene

2010. 12. 17.
Adventi koncertek Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyházi ünnepek köré rendezett, hagyományos hangversenyei közül kiemelkedik az a most vasárnapi koncert, amely ádventtől vízkeresztig kalauzolja a közönségét Bach muzsikája segítségével a Művészetek Palotájában. A Concerto Budapest a Páva utcai Zeneházba várja a gyerekeket.

prae.hu

A korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Vashegyi György vezetésével a 325 éve született Johann Sebastian Bach alkotásainak szenteli műsorát - közölte Csutár Andrea, a program referense pénteken az MTI-vel.

Az advent első vasárnapjára írt, 1724-ben komponált Nun komm, der Heiden Heiland című kantáta mellett három, karácsony napjaira írt mű csendül fel az 1734-ben keletkezett, összesen hat kantátát magában foglaló Karácsonyi oratóriumból.

A hangversenyen a szólókat Zádori Mária, Németh Judit, Megyesi Zoltán és Kovács István énekli. A zenei megvalósításokat a dirigens jóvoltából hiteles forrásokkal is alátámasztani tudó két együttes az elmúlt években számos oratórikus művet értelmezett újra és vitt sikerre.

A teljes Karácsonyi oratórium a Deák téri evangélikus templomban szólal meg, a Budapesti Vonósokat és a Lutheránia Énekkart Kamp Salamon vezényli.

Vasárnap gyerekek számára ad karácsonyi koncertet a Concerto Budapest - tudatta a zenekar kommunikációs ügynöksége.

A Páva utcai Zeneházban megrendezett ünnepi koncerten a kisebbek nemcsak a klasszikus zenével barátkozhatnak, hanem karácsonyi díszeket is készíthetnek a zenekar tagjaival.

A kicsik számára összeállított könnyed karácsonyi műsorban többek között Kodály, Vivaldi, Händel és Bach műveit hallgathatja a közönség. Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője elmondta: kiemelten fontosnak tartják megismertetni a komolyzene értékeit a fiatalabb korosztállyal is.

Az együttes rendszeresen ad önálló koncerteket a gyerekek számára: az 5-9 éves korosztály számára a Manó koncert-sorozat, a 10-14 éveseknek a Pinokkió-koncertek, míg a Dzsopatán és Gásztonfild-sorozat az egész családnak kínál kikapcsolódást és hozza közelebb a gyerekek számára is a komolyzenét.

Üljön mellénk! címmel a Magyar Rádió Zenei Együttesei adnak karácsonyi hangversenyt: a budapesti Olasz Intézetben A diótörő szvit hangzik el Csajkovszkijtól, majd Honegger Karácsonyi kantátája és Händel Messiásából a Halleluja szólal meg.

Befejeződik a Zeneakadémia Baráti köre által szervezett adventi sorozat, a koncerteken a zeneakadémia növendékei mutatkoztak be, az utolsón vasárnap Pusker Júlia hegedül, akit Kovalszki Mária kísér zongorán a Budapest Mariott Hotelben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés