film / hírek

2021. 06. 15.
Június 22-én, kedden 14 óra 30 perckor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Jankovics Marcelltől - közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn az MTI-vel.

2021. 06. 14.
Pár éve a hamisított vonatjegyekkel utazók igaz történeteit gyűjtötte össze, most pedig a kilencvenes, kora kétezres évek kultikus partiflyereiből rendez közösségi gyűjtést a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm rendezője, Csáki László képzőművész-rendező. Ahogy a legjobb történetek, úgy a legjobb szórólapok is bekerülnek majd a készülő filmbe.

2021. 06. 14.
Haragonics Sári és Dér Asia első egész estés dokumentumfilmje, az Anyáim története az egyik legmenőbb dokumentumfilmes fesztiválon, a kanadai Hot Docs-on mutatkozott be 2020-ban, azóta vetítették már számtalan fesztiválon, többek között Szarajevóban, Minszkben, Thesszalonikiben és a hazai BIDF-en is. Legutóbb a linzi Crossing Europe Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes szekciójába kapott meghívást, és a Legjobb Dokumentumfilm díját nyerte el.

2021. 06. 14.
Már elérhető A második aranykor című, ingyenesen nézhető oktatóvideó-sorozat a Labrisz Egyesület honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.

2021. 06. 14.
Szajki Péter Most van most című filmjét összesen öt díjjal jutalmazták a New York Film Awards-on. A fődíj mellett a filmnek ítélték a legjobb romantikus komédia és a legjobb eredeti történet díjait. Tompos Kátya kapta a legjobb női főszereplő díját, míg Lovas Rozi a legjobb női mellékszereplői díjat.

2021. 06. 13.
Négy díjjal tüntették ki a spanyol Sombra fesztiválon Bergendy Péter Post Mortem című új filmjét.

2021. 06. 12.
Öt díjat nyert Szász Attila Apró mesék című filmje a párizsi, berlini és washingtoni közönségnek párhuzamosan tartott South East European (SEE) filmfesztiválon.

2021. 06. 11.
A filmipar kérdéseivel foglalkozó online beszélgetéssorozat indult Filmgyár néven; a podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a gyártás szakterületeiről beszélgetnek a Filmhu újságírói filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.

2021. 06. 10.
Nyári szabadtéri különkiadással és a magyar díjazottak részvételével folytatódik szerdától a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale).

2021. 06. 09.
Versenyen kívüli magyar és külföldi alkotások bemutatásával idén ötnaposra bővül az operatőri munkát a középpontba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet szeptemberben rendeznek meg Szegeden.