zene
2008. 10. 22.
Vérfrissítés északról
New Jazz Update 2008 Millenáris Teátrum, 2008. október 10.
Régóta köztudott, hogy norvég zenészek is léteznek a világon, és nem csak a klasszikus valamint popzene, hanem a jazz berkeiben is. Ezúttal egyetlen lemezkiadó, a Jazzland Records zenészei mutatkoztak be a Millenáris Teátrumban a BÖF New Jazz Update programján belül: hatalmas sikerrel és – legalábbis számomra – felemás utórezgésekkel.
Tudom, senkit sem érdekel, mégis annyi minden összejött aznapra, hogy kénytelen voltam a program feléről eljönni. A felemás utórezgések egyik oka éppen ez: vagyis nem lehetek biztos abban, hogy amit itt leírok, az az egész esemény fényében is igaznak bizonyul. Ennek ellenére - és viszonylag jellemző metszet alapján - mégis beszámolok a látottakról-hallottakról, némi szomorú elmélkedéssel vegyítve.
Viszonylag nagy késéssel kezdődött a koncert, miközben én azt számoltam, mikor és hogyan tudok „lelépni”, azaz idegtépő várakozással megelőzve. Aztán végre megjelentek a zenészek is a színpadon, a többé-kevésbé teltházas közönség előtt: talán az énekesnő, Beate S. Lech lehetett a legidősebb közöttük, leginkább 25 és 30 közé tenném az életkorukat - némi udvariassággal a hölgy iránt. A zene is meglehetősen fiatalos volt: a hangszerek pattanásig „nyomva”, hogy minden kis rezdülés a hangszeren élesen szólt – és játszottak az apró hangokkal, a hangszínekkel, valamint az utalásokkal különböző zenei stílusokra, darabokra.
Az indulás rendkívül hatásos volt: rövid hangszeres „bemutatkozás” után a Beady Belle rátért egy leginkább latinosnak nevezhető ritmusra, amit bőségesen effektezett (reverb, multitap delay, loop) gitár színezett-kísért. A lendületes kezdet után elég hamar világossá vált, hogy ugyan rendkívül ügyesen vegyítik a létező zenei stílusokat, és ugyanilyen ügyesen játsszák az utalás-idézeteket is, ám hamar kiüresednek, amikor saját tartalommal kell kitölteniük a „hézagokat”. Leginkább a hangszínekkel való játékot árnyékoló hanyagság zavart a konkrét megszólalásban: a prospektusban fel nem tüntetett gitáros loop-effektje rendkívül zajos volt, amikor – és meglehetősen gyakran – bekapcsolta, mint ósdi Lehel hűtő zúgott a jobb csatornában.
Beady Belle koncerten, Kölnben
A – lehetőségeimhez képest kínosan – hosszú szünet után szerencsés fordulatot vettek az események, ugyanis változott a program, és a prospektushoz képest későbbi „istállómester”, Bugge Wesseltoft szólója következett. Kellemes meglepetés, különösen amikor viszonylag rövid „hangszeres” (zongora)bemutató után rögtön átült az elektronikához – a zongora közelében egy asztalon különböző elektronikus kütyük (köztük főként egy loop-szekvenszer és effektek) hevertek. A zongoránál ülve, a jobb lábával kinyúlva kezelt egy loop-mód kontrollert, amivel hosszabb zongorarészeket rögzített, illetve visszajátszott, az elektronika-asztalon pedig effektezett és tovább kombinált.
Zongoratechnikájában, legfőképpen pedig rendkívül pontos időzítésében kortárs zongoraművészekre emlékeztetett a játéka, kissé a jazzre jellemző élő lüktetés (swing) rovására. A zongorahúrok tompítása leginkább John Cage preparált zongoráját idézte fel bennem. Zseniálisan játszott, ám kevésbé jazz, inkább kortárs zongoristaként. Az élő elektronika kezelésében viszont kevésbé ügyesnek bizonyult a többnyire két személy, programozó és zenész (főként zongorista) előadásában elhangzó kortárs daraboknál. Némi iróniával szólva, a jazz improvizatív szelleme itt az elektronikába szorult: különösebb látható prekoncepció nélkül torzította, illetve alakította át végtelenségig „ismételt” futamait - azaz az előadás döntő részét kitevő elektronikai „mágia” leginkább csak technikai bemutatóra sikeredett.
Buggge Wesseltoft Sapporo-ban
A közönség azonban vevő volt a – négy megjelent lemezzel büszkélkedhető – fiatal márkacsapat és a lemezkiadó élő bemutatójára, és szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a produkciót. Nekem viszont ezen a ponton távoznom kellett, fájdalmasan elmulasztva Sidsel Endresen és a Humcrush futurisztikus elektro jazz előadását, valamint a lemezkiadó, Bugge Wesseltoft Mungolian Jet Set projektjét.
Így csak futólag tűnődhettem el azon, ahogy a digitális eszközök, a laptop és a hangminta effekt-szintézis még egy ilyen hagyományos műfajba is betört (és nem ma, gondoljunk csak a nu jazzre). Fura, hogy könnyebb loopolni-effektezni a hangzást, s csak később tanulják meg „élő” előadásban, mégis előre, koncepció alapján eltervezni és végrehajtani, realizálni a darabot. Kortárs és most már jazz zenészek egyaránt.
A műsoron:
Beady Belles (N)
Beate S. Lech – ének | Marius Reksjø – basszusgitár | Erik Holm – dobok
Bugge Wesseltoft Solo – zongora
(és távozásom után)
Humcrush feat. Sidsel Endresen (N)
Sidsel Endresen – ének | Stàle Storløkken – billentyűs hangszerek |Thomas Strønen – dobok, elektronika
Mungolian Jet Set feat. Bugge Wesseltoft (N)
Viszonylag nagy késéssel kezdődött a koncert, miközben én azt számoltam, mikor és hogyan tudok „lelépni”, azaz idegtépő várakozással megelőzve. Aztán végre megjelentek a zenészek is a színpadon, a többé-kevésbé teltházas közönség előtt: talán az énekesnő, Beate S. Lech lehetett a legidősebb közöttük, leginkább 25 és 30 közé tenném az életkorukat - némi udvariassággal a hölgy iránt. A zene is meglehetősen fiatalos volt: a hangszerek pattanásig „nyomva”, hogy minden kis rezdülés a hangszeren élesen szólt – és játszottak az apró hangokkal, a hangszínekkel, valamint az utalásokkal különböző zenei stílusokra, darabokra.
Az indulás rendkívül hatásos volt: rövid hangszeres „bemutatkozás” után a Beady Belle rátért egy leginkább latinosnak nevezhető ritmusra, amit bőségesen effektezett (reverb, multitap delay, loop) gitár színezett-kísért. A lendületes kezdet után elég hamar világossá vált, hogy ugyan rendkívül ügyesen vegyítik a létező zenei stílusokat, és ugyanilyen ügyesen játsszák az utalás-idézeteket is, ám hamar kiüresednek, amikor saját tartalommal kell kitölteniük a „hézagokat”. Leginkább a hangszínekkel való játékot árnyékoló hanyagság zavart a konkrét megszólalásban: a prospektusban fel nem tüntetett gitáros loop-effektje rendkívül zajos volt, amikor – és meglehetősen gyakran – bekapcsolta, mint ósdi Lehel hűtő zúgott a jobb csatornában.
Beady Belle koncerten, Kölnben
A – lehetőségeimhez képest kínosan – hosszú szünet után szerencsés fordulatot vettek az események, ugyanis változott a program, és a prospektushoz képest későbbi „istállómester”, Bugge Wesseltoft szólója következett. Kellemes meglepetés, különösen amikor viszonylag rövid „hangszeres” (zongora)bemutató után rögtön átült az elektronikához – a zongora közelében egy asztalon különböző elektronikus kütyük (köztük főként egy loop-szekvenszer és effektek) hevertek. A zongoránál ülve, a jobb lábával kinyúlva kezelt egy loop-mód kontrollert, amivel hosszabb zongorarészeket rögzített, illetve visszajátszott, az elektronika-asztalon pedig effektezett és tovább kombinált.
Zongoratechnikájában, legfőképpen pedig rendkívül pontos időzítésében kortárs zongoraművészekre emlékeztetett a játéka, kissé a jazzre jellemző élő lüktetés (swing) rovására. A zongorahúrok tompítása leginkább John Cage preparált zongoráját idézte fel bennem. Zseniálisan játszott, ám kevésbé jazz, inkább kortárs zongoristaként. Az élő elektronika kezelésében viszont kevésbé ügyesnek bizonyult a többnyire két személy, programozó és zenész (főként zongorista) előadásában elhangzó kortárs daraboknál. Némi iróniával szólva, a jazz improvizatív szelleme itt az elektronikába szorult: különösebb látható prekoncepció nélkül torzította, illetve alakította át végtelenségig „ismételt” futamait - azaz az előadás döntő részét kitevő elektronikai „mágia” leginkább csak technikai bemutatóra sikeredett.
Buggge Wesseltoft Sapporo-ban
A közönség azonban vevő volt a – négy megjelent lemezzel büszkélkedhető – fiatal márkacsapat és a lemezkiadó élő bemutatójára, és szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a produkciót. Nekem viszont ezen a ponton távoznom kellett, fájdalmasan elmulasztva Sidsel Endresen és a Humcrush futurisztikus elektro jazz előadását, valamint a lemezkiadó, Bugge Wesseltoft Mungolian Jet Set projektjét.
Így csak futólag tűnődhettem el azon, ahogy a digitális eszközök, a laptop és a hangminta effekt-szintézis még egy ilyen hagyományos műfajba is betört (és nem ma, gondoljunk csak a nu jazzre). Fura, hogy könnyebb loopolni-effektezni a hangzást, s csak később tanulják meg „élő” előadásban, mégis előre, koncepció alapján eltervezni és végrehajtani, realizálni a darabot. Kortárs és most már jazz zenészek egyaránt.
A műsoron:
Beady Belles (N)
Beate S. Lech – ének | Marius Reksjø – basszusgitár | Erik Holm – dobok
Bugge Wesseltoft Solo – zongora
(és távozásom után)
Humcrush feat. Sidsel Endresen (N)
Sidsel Endresen – ének | Stàle Storløkken – billentyűs hangszerek |Thomas Strønen – dobok, elektronika
Mungolian Jet Set feat. Bugge Wesseltoft (N)
Szerzők
-- Danczi Csaba László --
