A következő napok tervezgetése során a szombat esti Szövegpoklot is említjük, van, aki már most tudja, mit szeretne felolvasni, és van, aki kicsit izgul a szereplés miatt.

Márai Sándor munkássága különösen kedves számomra, így kíváncsian foglalok helyet a színpad előtt, ahol Dr. Radnai Dániel és Dr. Fried István irodalomtörténész készülődik a tábor első proszemináriumára. A beszélgetés fókuszában Márai Sándor Egy polgár vallomásai című kötete áll. “Elsősorban a címével ragadott meg” – jegyzi meg a beszélgetés elején Fried a mű kapcsán, majd a címet elemezve kitér a magyar polgárság mibenlétére. A vallomás mint műfaj kapcsán

Szent Ágostont, Rákóczit és Rousseau-t említi, hozzátéve, hogy az valami nagyon személyes, párszor már “lírába átcsapó” számottevés az életről.

Kafka neve is elhangzik, akihez a bűntelen bűnösség képe köthető. 

Radnai első kérdése Márai megítélésére vonatkozik. A válaszból kiderül, hogy a ‘80-as és ‘90-es években nagyban eltért az, ahogy ma Márairól gondolkodunk. Csak ritka alkalmakkor említették az irodalmi életben, például megjelent egy cikk a Magyar Nyelvőrben, amely egy Márai által kitalált szót (ucsora) elemzett. Bár hasonló ürügyek kapcsán említették a nevét, gyakoribb volt, hogy szidalmak közt írtak róla. Király István egyenesen kijelentette, hogy “Márai nevű író nem létezik”. Fried elárulja, hogy

1989 után kezdtek gyakrabban írni Márairól, az Élet és Irodalomban három nekrológ is megjelent róla.

Bár elmondható, hogy azokban az években beindult a Márai-kutatás, megítélése továbbra sem volt egységes. Bevallása szerint ő maga 1988 körül kezdett írni Márairól, egy cikkben méltatva Márai nyelvújító hatását, amellyel sokan nem értettek egyet. Ezután Rónay Lászlót említi, aki a doktori disszertációját Márairól írta, azonban csak óvatosan, az emigráns éveket kihagyva. 

Fried megszakítja az információkkal dúsított történet mesélést, és egy mókás momentumot említ az 1980-as évek második feléből, amikor a Márai nevét rejtő köd szakadozni kezdett, és óriási példányszámban kezdtek megjelenni kötetei. Ebben az időszakban egy olasz miniszterelnököt megkérdeztek, hogy mit csinál hétvégén, ő pedig azt felelte, hogy A gyertyák csonkig égnek című művet fogja olvasni.

Ennek a kijelentésnek a hatására külföldön szinte megrohamozták a könyvesboltokat, és óriási számban keresték a Márai köteteket.

Nemcsak ezek a humoros kitekintések teszik élvezhetővé a beszélgetést, Fried rendkívüli tudásának köszönhetően nem köztudomású dolgokat is megtudhatunk a szerzőről és az életműről. Márai Mikó utcában álló háza bombázás áldozata lett, így számos lehetséges információforrás örökre elveszett.

Radnai az Egy polgár vallomásai kapcsán arra kérdez rá, hogyan illeszkedik a mű a szerző pályájába, valamint a korabeli magyar próza szövetébe. Fried véleménye szerint az Egy polgár vallomásait a szerző már az előző műveiben előkészítette, többször is említve Kassát.

Az önéletrajz műfajának apropóján hangzik el az a vélemény, miszerint “egy kicsit minden mű önéletrajz”.

A beszélgetés ismét visszakanyarodik a polgárság motívumához, ami kulcsfontosságú a regényben. Sokan úgy tartják, Márai megteremtette a polgári ethoszt. “Megértés, tapintat, udvariasság”: csak néhány azok közül az elemek közül, amelyekkel Fried szerint Márai apját – akire mintapolgárként is tekinthetünk – gyakran jellemezte. Számomra az előadás egyik legizgalmasabb blokkja az Egy polgár vallomásai különböző kiadásait érintette. Az eredetileg 1934-35-ben megjelent regényt újra kiadták 1945-ben, azonban ekkor politikai okokból kifolyólag csak egy csonkított változat láthatott napvilágot. 2013-ban a Helikon Kiadó gondozásában megjelent egy olyan kiadás, amely az eredeti és a cenzúrázott verziót is tartalmazza. 

A rendkívül tartalmas előadás után nem sok időt töltök lézengve, rögtön a horgásztó felé indulok. Minden igyekezetem ellenére a műhelymunkákról folyton kések pár percet, nem tudom pontosan megtervezni, meddig tart átsétálni az erdőn. Amikor végre elfoglalom az egyik műanyag széket, a műhely egy játékos kvízzel indul. Patat Bence izgalmas kérdéseket állított össze, néhány helyen teljesen tanácstalannak érzem magam, de szerencsére minden választ közösen megbeszélünk.

A kvíz után rátérünk a diskurzusjelölők szépségeire, egy-egy példamondaton sokáig eltöprengünk.

Mi a különbség aközött, hogy “bementek” vagy “be is mentek”, esetleg miben más, ha azt mondjuk, “jó”, nem pedig azt, “akkor jó”. A diskurzusjelölők mellett az idéző igékre is nagy hangsúly kerül, én pedig sok ezredik alkalommal csodálkozom el a magyar nyelv sokszínűségén, hirtelen hiányozni kezdenek az egyetemről a nyelvészetis óráim. Bár a délelőtti és délutáni műhelymunkát megszakítja az ebédszünet, én tovább merengek az elhangzottakon, így az ebédre szánt idő szinte elillan. Délután már a hozott szövegeket nézzük, egy-egy javítható mondatra vagy kifejezésre általában legalább öt verzió születik.

Megállapítjuk, hogy nincs jó vagy rossz megoldás, és hogy a műfordításban semmire sincs egy tűpontos, előre megírt recept.

A délutáni műhely után a színpadon Markó Bélát Korpa Tamás kérdezi a fiatalkori irodalmi élményeiről, nyelvhasználatáról, mestereiről és a lírai formákhoz való viszonyáról. Az egyik bokor árnyékába húzódva fél füllel hallgatom a beszélgetést, közben egy fordítás házi feladattal bíbelődöm; az izlandi szövegben található nyelvtani nemmel rendelkező személyes névmások nem könnyítik meg a dolgomat. 

Vacsora után kezdem azt érezni, hogy minden bizonnyal álmomban is fordítani fogok, de semmiért sem hagynám ki a rendhagyó Bábel beszélgetést, így igyekszem az első sorokban helyet foglalni. A színpadon Száraz Eszter kérdezi Patat Bencét és Fejérvári Boldizsárt, elsősorban a Bábel – Skandináv szövegelés című programsorozat kapcsán.

A havonta megrendezett estek folyamán olyan szövegek fordításait hasonlítják össze a közönség előtt, amelyeket még nem publikáltak.

Patat Bence hónapról hónapra más fordítók alkotásaival méri össze saját megoldásait. Száraz elmondása szerint eddig nyolc ilyen alkalomra került sor, mindegyik nagy sikernek örvendett. Ekkor veszem észre a székekre helyezett nyomtatványokat, a programsorozat korábbi alkalmainak anyagából kaptunk egy válogatást, így a beszélgetés során felmerülő példák sokkal érthetőbbek. A nyomtatványt átlapozva nyugtázom, hogy mire számíthatunk: várhatóan

a reáliák, nem létező szavak, állandósult szófordulatok, a központozás, káromkodások, a ritmus,

és a már műhelyben is emlegetett lábjegyzetek fognak szóba kerülni. 

Helyes az elképzelésem, a fent említett pontokról részletes gondolatokat hallhatunk, néhány témát már a műhelyek során érintettünk, néhány felmerülő probléma azonban teljesen új számomra, a rímek fordításának esetleges szükségességét pedig nagyon izgalmasnak találom, mivel a versfordítás különösen lenyűgöz.

A beszélgetés után már csak a nap kötetlen programjai vannak hátra, a DJ pult természetesen nem marad üresen, ám ma este a hajnalig tartó tánc helyett a beszélgetések örömét választom. Az udvart megtöltik a kisebb-nagyobb csoportok, mire éjfél után a szobámba érek, már valamelyik táborozóval megvitattam Pókember erkölcsösségét, Örkény groteszk világszemléletét, vagy éppen az emlékezet és történelem kapcsolatát Kertész Imre műveiben, valamint azt is, hogy vajon holnap mit fogunk ebédelni.

Fotók: Oláh Gergely Máté /FISZ Facebok-oldala