PRAE.HU: Kavicsok című köteted tíz elbeszélése más-más történetet tár elénk, azonban mindegyiket közös motívum köti össze – a bizonyos élethelyzetben, lelkiállapotban található EMBER, aki különös kölcsönhatásban áll a környezetével. Sőt, azt is kijelenthetjük, hogy a könyv korunk nagyon pontos társadalomrajza...

Azt nem tudom megítélni, milyen mértékben tükrözi társadalmunkat a kötet, mindenesetre mindennapjaim ihlették, és a korunkból táplálkozik. Különféle élethelyzetekben levő emberek sorsát próbáltam megragadni, beleértve a sajátomat is. Nyitott szemmel járok a világban és lejegyzetelem a megfigyeléseimet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy életem során megannyi kavicsot gyűjtöttem. Néha csak bámulok egy-egy kavicsrakást, máskor lekuporodom mellé és rendezgetni kezdem. Olykor eltávolodom a képtől, távolról is szemügyre veszem, máskor a részletekre összpontosítok és elbíbelődöm egy-egy kaviccsal. Az is előfordul, hogy belerúgok a rakásba, vagy a tenyeremmel simítom a kavicsok által kirajzolódott képet egy másik képpé. Alakítom a kompozíciót, majd szétzilálom az elkészült alkotást, aztán ismét újracsoportosítom, és egymás mellé illesztem az alapanyagot, végül mindet beledobálom egy kannába. Majd kezdődik minden elölről.

Történeteim folyton változó kavicsrajzok, amelyekre egyfajta állandóságot kényszerítek azáltal, hogy kötetformában közlöm őket.

PRAE.HU: Formai szempontból az elbeszéléseket három egységbe osztottad (Remegő vízfelszín, Sóhajtozó táj, Messzi vidékek). Mi jellemzi ezeket az egységeket tartalmi szempontból?

Sokat gondolkodtam azon, nyúljak-e valamilyen rendező elvhez, végül megtaláltam azokat a szempontokat, amelyek köré csoportosítottam az elbeszéléseket. Igyekeztem minden fejezetet a "kavicsléthez" kapcsolni.

A REMEGŐ VÍZFELSZÍN egy kavics vízbe csobbanására utal. A Késő délután tartalmazza a pontos magyarázatot: "Újra és újra vízbe csobbanó kő lesz, míg lesz hova visszacsobbannia." Ez az elbeszélés egy mostohaapa és fia beszélgetését tárja elénk. A kavicsok cipőtalpakon utazó kavicsként jelennek meg, a csobbanás pedig hazatérésként. Ennek a fejezetnek az elbeszéléseiben a búcsúzás a központi motívum, a családi háttér elvesztése, illetve fontosságának felismerése. Olyan kérdésekre keresem a választ, mint: Hogyan tegyük túl magunkat a veszteségeken? Hogyan nézzünk szembe a valamennyi életkorban fel-felbukkanó magánnyal? Az Egy idézet nyomában egy egyedülálló lány utazása a szülők halála után üresen maradt lakásba, és egyben a saját múltjába. Egy idézetet keres, amely útbaigazíthatná. Átlapozza a könyveket, átkutatja a fiókokat, és bár útmutatást nem talál, felismerést tesz: neki kell megfogalmaznia a keresett "receptet" ... A Bujdosás címűben egy lány próbálja meggyőzni az elmúlást, hogy hagyja életben őt és szeretteit mindaddig, amíg képesek meglátni a csodát.

A SÓHAJTOZÓ TÁJ című fejezet oly módon kapcsolódik a kavicsokhoz, hogy ha fülelünk, hallhatjuk a kavicsok sóhajtását. Főként nehéz élethelyzetekben kifinomultabb a hallásunk a sóhajokra. Ennek a fejezetnek a szövegeiben is jelen van az elmúlás, például a Kiáltás című elbeszélésben, ahol egy halálos beteg férj és gondoskodó felesége élethelyzetével ismerkedhetünk meg. A Dalma álma című elbeszélésben azt boncolgatom, hogyan visszük magunkkal anyáink sok nemzedékre visszanyúló meggyőződéseit, hogyan teheti tönkre életszemléletük egy kislány életét. Rózsi nene egy nyolcvan felé járó falusi nő mindennapjait mutatja be. Kicsit olyan, mint a Sörgyári capriccio Pepin bácsija női kiadásban. Mesélését szókimondása, humora teszi élvezetessé.

A MESSZI VIDÉKEK című fejezetben, ahogy a cím is utal rá, távolabbi kavicstájakra kalandoztam, nem a mindennapi környezetemből építkeztem. A köd című elbeszélésben egy világvégi falu életét mutatom be, és nem spóroltam a mesés elemekkel. Néhanapján felbukkannak a fehér köpenyesek, valahonnan a hegyről túlról, akik bár egészséggyárban dolgoznak, mégis nagy valószínűséggel betegséget terjesztenek. A Jégrét is távoli vidékekre kalauzol. Egy végtelen jégmezőn gyalogol három férfi: két tudós keres egy kódexet tudóstársuk elbeszélései alapján, a falu bolondja kíséretében. A Meghalni és megszületni című elbeszélésben két szálon fut a cselekmény: egy gyermek után vágyó nő és egy kivégzés előtt álló elítélt párhuzamos története. Mindkettőjük cselekvéseit, elmélkedéseit hírszerű közbevetések szakítják meg. A Képek a múltból – Részlet Dorothea Schlegel elveszett naplójából című elbeszélésben az ihlet és az írás titkai után kutatok. Egy időben sokat foglalkoztam a 18.–19. századi szalonélettel és a nők irodalmi érvényesülésével, amikor műveik még névtelenül, illetve férjeik neve alatt jelentek meg. Ez az ötlet ihlette ezt az írást, egyszerűen belebújtam egyikük bőrébe.



PRAE.HU: A Kavicsok szereplői nagyon eltérőek és ennek köszönhetően plasztikusak és érdekesek. Különféle sorsok, karakterek, érzések kavalkádja. Melyik szereplő áll hozzád a legközelebb és miért?

Mindegyik közel áll hozzám, mindegyik sorsa sokáig foglalkoztatott, mindegyik alakját csiszolgattam, de nem állíthatnám, hogy van kedvenc szereplőm.

PRAE.HU: A Kavicsok című kötetben – tudatosan vagy önkéntelenül – különös figyelmet szentelsz a női hősöknek: találkozunk bennük a szülei halálát feldolgozó fiatal nővel, a búskomor Ilussal, Miksa halálos beteg feleségével, Dalmával, az attraktív modellel, Rózsi nenével, a nem mindennapi vidéki asszonnyal, a gyerek után vágyó Aminával. Más nő, más történet, más világ. Mi köti össze őket?

Fel sem tűnt nekem, hogy a hőseim többnyire nők! De valóban, több elbeszélésben fontos szerep jut nekik – még ott is, ahol nem szólalnak meg (Késő délután). De az ellenkezőjére is van példa, elenyésző szerep jut nekik A köd című elbeszélésben, a Jégrétben pedig szinte semmi. Egyesekben csak nők szerepelnek (Dalma álma), vagy csak egyetlen nő gondolatait osztom meg (Rózsi nene). Általában különböző korú és sorsú emberek élethelyzeteit vagy egész életét, illetve egymáshoz való viszonyukat igyekszem bemutatni, legyenek akár nők, akár férfiak.

Mi köti össze a női szereplőket? Talán csak női mivoltuk, és az, hogy egy könyvben szerepelnek, tehát bennem születtek meg, én alakítottam őket. Azért kerültek bele a könyvembe, mert érdekelt megélt vagy kitalált sorsuk. Természetesen az is közrejátszhat az okokban, hogy a női sorsokat könnyebb megragadnom, hiszen magam is nő vagyok.

Amikor a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjára beadott pályázatban papírra kellett vetni a célkitűzéseimet a készülő kötettel kapcsolatban, így fogalmaztam: "A történetek középpontjában a kisember magánélete áll. Kísérletet teszek arra, hogy lerántsam a leplet az emberekben lappangó titkokról, feltárjam a hömpölygő tudatfolyamatokat, felszínre hozzam a mindennapok sivárságában rejlő parányi csodákat. A kötet vezérfonala, illetve visszatérő motívuma a mások és magunk által feltett kérdésekkel való szembesülés, a belső vívódásokból fakadó feszültségek, küzdelmek, kiútkeresések, áltatások, beletörődések." Hogy ezt milyen nemű szereplőkön sikerült szemléltetnem, nem is annyira lényeges.

PRAE.HU: A kötet gyakran ismétlődő motívuma a halál – variánsok széles spektrumával rendelkező absztrakt fogalom: egyszer rémisztő, máskor felszabadító, fájdalmas és békés, lesújtó, sőt megmosolyogtató. Mivel ösztönöz téged mint szerzőt a halál témája?

Az elbeszélések zömében a 2012-es évben születtek, amikor nagyon fájdalmas inger ért. Örök búcsút kellett vennem édesapámtól. A fájdalmon igyekeztem túltenni magam az alkotással is. Mivel nagyon közelről megérintett a halál, nem tudtam kitérni a téma elől. Igyekeztem feldolgozni a feldolgozhatatlant. Megírtam egy búcsútörténetet is, sokat töprengtem rajta, vajon a kötetben van-e a helye, végül úgy döntöttem, nem osztom meg a nyilvánossággal. Néhány dolgot magunkban kell megőriznünk.

PRAE.HU: A könyvben tehát bőven találunk önéletrajzi elemeket. Egyúttal egyfajta pszichoterápiaként tekintesz az írásra?

Nem tudom kiiktatni írásaimból az önéletrajzi elemeket, így hellyel-közzel a saját életem is tükröződik a lapokon, bár néhány történet teljes mértékben kitalált. Nem feltétlenül az a fontos, hogy fényt derítsünk rá, mit élt át és mit talált ki a szerző. Már maga az emlékezet is átrajzolja a valóságot. Az írás művészi értéke számomra a hangsúlyos, sikerült-e a megfelelő stílusban és színvonalon közvetíteni a mondanivalómat. Megfelelő alatt azt értem, hogy megütötte-e az általam felállított mércét, irodalomnak tekinthető-e, és az sem elhanyagolandó, hogy megérinti-e az olvasókat.

A kötet megírása terápiaként is felfogható olyan szempontból, hogy kiadtam magamból mindazt, ami fáj. Bár átalakított, átdolgozott formában adtam közre, valamelyest mégis segített a fájdalmak feldolgozásában.

PRAE.HU: Sok szerző az alkotás folyamatában konkrét szöveget/könyvet konkrét olvasói háttérrel kapcsol össze, azaz a befogadókat nem anonim, homogén tömegnek képzeli el. A te esetedben is így van? Hogyan képzeled el a Kavicsok olvasóit?

Belső késztetésre írok, tehát nem nekik, hanem magamnak, magamért. Akkor is írnék, ha nem lennének olvasóim, akik befogadják, bár a befogadás teszi teljessé az alkotás folyamatát, értelmezésükkel ők is hozzátesznek egy réteget a szöveghez. Természetesen jó érzés, ha mások is kézbe fogják azt, amit írok, és persze a véleményüket is nagyra becsülöm. Örülök, ha írásaim célba érnek, elérik azt, akik számára van mondanivalójuk. De a befogadói oldallal írás közben nem foglalkozom.

Olykor úgy érzem, elég, ha kiszabadulnak belőlem a történetek, és máris betöltötték a küldetésüket.

Kötetem olvasóit széles skálán képzelem el, kb. tizenöt éves kortól egészen idős emberekig.

PRAE.HU: Az Előszóban azt írod: "A nagyvilágban számtalan kavics hever úton-útfélen.“ Ez azt jelenti, hogy szerzőként továbbra is "gyűjtögetsz“?

Nagyon remélem, hogy ezzel a kötettel nem ér véget írói pályafutásom, már ha annak nevezhető néhány megjelent mű, és nem ér olyan élmény, amelynek hatására pontot teszek a végére. Hogy a kötetemnél maradjak, a téma a földön hever, akárcsak a kavicsok. Fel kell fedezni a parányi dolgokat. A kavicsok is más-más jellemzőjükkel fognak meg: tökéletességükkel vagy tökéletlenségükkel, törött vagy ép formájukkal, színükkel vagy színtelenségükkel, vagy éppen azért, mert együttesen alkotnak valami különlegeset. A lényeg, hogy észre kell venni az úton-útfélen heverő kavicsokat.
 

Pénzes Tímea korábbi kötetei:

Vetkőzés avagy Beismerő vallomás (1998, versek), Egy férfi – A férfi (2000, elbeszélések), Rezdülések (2003, elbeszélések), Madagaszkári napló (2003, útinapló), Mesél a múlt (2006, elbeszélések), Drámák (2008, drámák), Namíbia sivatagjai és szavannái (2011, útinapló), Jégország (2012, útinapló).