A Hollywoodból érkező roppantmód ócska és erőltetett komédiák mellett nagy felüdülést jelentenek az észak-európai filmgyártás remekei, a skandináv vígjátékok, vagy inkább szatírák. Roy Andersson (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről) svéd vagy Anders Thomas Jensen (Zöld hentesek, Ádám almái) dán rendező a komikus elemeket nagyon is komoly célokra használja. Hiszen a szatíra különös, furcsa, sokszor groteszk karaktereiben az a jó, hogy furcsaságuk ellenére mégis nagyon ismerős, hétköznapi figurák, akik valamilyen aktuális társadalmi problémával vagy jelenséggel találják szemben magukat. Éppen ezért a szatirikus antihősök kalandjai nem öncélú baromkodások epizódjait jelentik, nem altesti poénok puffogtatásáról szólnak, hanem az adott kulturális közeget mutatják be, sőt kritizálják. Az ártalmatlan, konformista humort támogató hatalom ezért sem szereti túlzottan a szatírákat, mert ez a műfaj nem kertel, beleharap a rendszer fenekébe.

Anders Thomas Jensen eddig kitűnő szatírákat adott ki a kezei közül. Csodás és politikailag inkorrekt fekete humorát a Zöld hentesekben vagy az Ádám almáiban eresztette szabadjára. Persze a hahotáért cserébe Jensen erős gyomrot és gondolkodást várt cserébe, hiszen a Zöld hentesek szó szerint nem egy könnyen fogyasztható darab, ahogy az Ádám almáiban is bizarr megoldást kínál a rendező az egyik főszereplő betegségére. Anders Thomas Jensen művei korántsem horrorisztikusak, vagy túlzottan véresek, egyszerűen csak akkor sokkol, amikor a néző nem is számít rá, s bizony a dán rendező szereti a durva hangnemkeverést. Ebből a stílusából szerencsére kicsit sem vett vissza Férfiak és csirkék című legújabb alkotásában, melyben talán a legmesszebbre megy az abszurd sokkolás területén, így nyilvánvalóan nem egy családbarát film, sokaknál fogja kiverni a biztosítékot.

Anders Thomas Jensen védjegyévé vált mára a fura párosok szerepeltetése. Jensen szereti összehozni a legnagyobb ellentéteket – például az Ádám almáiban egy introvertált neonácit és egy bolondos, naivan jó katolikus papot. Itt sincs ez másképp, a rendező legújabb művében. A két főszereplő egy testvérpárt alkot. Gabriel (David Dencik) egyetemi tanár, visszahúzódó figura, aki megpróbál tisztességes maradni. Vele él azonban őrült fivére, a csillapíthatatlan szexuális étvágyú Elias (Mads Mikkelsen), aki testvéréhez hasonlóan képtelen nőt találni magának negyvenévesen is, ám nem azért, mert annyira mulya lenne, hanem pont ellenkezőleg: harsány stílusa mindenkit elijeszt. Gabriel és Elias olyanok, mint két örök gyerek. Örök gyerekkoruknak azonban vége szakad, mikor idős, beteg édesapjuk meghal. Illetve csak ezt hiszik, mert az öreg videó-végrendeletében elmondja nekik, hogy valójából csak féltestvérek, és nem is ő az igazi apjuk. Gabriel megörül, és mintegy szakítana is Eliasszal, mert szerinte testvére miatt öreglegény még mindig. Ám utolsó küldetésük mégis csak összeköti őket: fel kell kutatniuk igazi atyjukat. Viszonylag könnyen el is jutnak a közeli Ork-szigeten levő romos farmra, ahol egy tenyészbika, pár furcsa csirke és három barátságtalan féltestvér fogadják őket – ez utóbbiak pedig nem nagyon szeretnék, ha közös apjukat meglátná Elias és Gabriel. Olyannyira nem, hogy minden mozdítható ütőszerszámmal nekiesnek a két jövevénynek.

Először is: a Férfiak és csirkék vicces. Nagyon. Ami eddig is elsőrangú volt Anders Thomas Jensen műveiben, az itt is jelest érdemel. Már a két bogaras karakter első megjelenése mosolyt csal arcunkra. S bár fentebb az altesti poénokra építő amerikai vígjátékokat ekéztem, meg kell vallani, hogy Elias karakteréhez is kötődik pár ilyen. De az Adam Sandler-opuszokkal ellentétben itt még ezek is ízlésesen, izgalmas kamerapozíciókból vannak bemutatva úgy, hogy valóban nevetni lehessen rajtuk, és nemcsak erőlködésnek hatnak. Mikor például Eliast randevún látjuk egy tolószékes nővel, hirtelen rájön az addig is elég „erős jelenlétű”, őrültként viselkedő férfire a görcs, és ki kell rohannia a vécére. A budiban pedig egyszerre kell ürítenie és maszturbálnia. Az egészből persze semmi konkrétumot nem látunk, csak Eliast felülnézetből.

Ehhez hasonló morbid poénok elsülnek még a játékidő későbbi szakaszában is. De szerencsére Jensen nem viszi túlzásba. Megfelelő szituációkban, az adott helyzetben amúgy is előkívánkozó cselekvéseket mutat csak meg, egyáltalán nem érezzük azt, mint Hollywood vígjátékai esetében, hogy most kényszerűen nevetnünk kellene. Sőt mindegyik ilyen poén inkább groteszk, és szerves része a cselekménynek, nem válik erőltetetté egyik ilyen helyzetkomikum sem.

Persze nemcsak ilyenekből áll a Férfiak és csirkék. Anders Thomas Jensen képes más szituációkban is működtetni az abszurd túlzást. Például, mikor Gabriel és Elias másodszor kísérelik megostromolni féltestvéreik és igazi apjuk házát, könnyfakasztóan nagy poénzáporban lesz részese a befogadónak. Hiszen első alkalommal Gabriel direkt hátra hagyta a balhézós Eliast, tudván, hogy a legkisebb nézeteltérést is hatalmasra fújja fel bátyja. Azonban miután jól megverték fivérei, a helyi polgármester segítségével visszamerészkednek a házhoz, és ezúttal már Elias veszi kezébe a dolgokat: egy sodrófával megy testvéreit jobb belátásra bírni. Igen ám, de őt sem fogadják másként, s rárohan a három termetes férfi. Hatalmas üsttel ütlegelik Eliast, majd a legviccesebb képsorban Franz, a legidősebb testvér és Elias kerülnek szembe egymással. Elias egy nyújtófát tart kezében, és azzal készül leütni Franzot, a másik férfi pedig egy kitömött papagájjal akarja szétverni újdonsült öccse fejét. Zseniális jelenetek ezek, melyekhez hasonlókból nem lesz hiány (lásd majd a közös vacsorát, ahol az állatmintás tányérokon veszik össze két testvér, mintha legalábbis nem negyven, hanem négy évesek lennének).

A humor azonban Jensen e művében sem öncélú, nem humoros epizódok sorozatából áll a Férfiak és csirkék, hanem nagyon is következetesen felépített cselekménye, illetve cselekményíve van e dán szatírának. A csattanót kár lenne elárulni, habár csak megerősíti azt a témát, állítást, mely kibomlik Anders Thomas Jensen filmjének bő másfél órája alatt. Tulajdonképpen egy modell jelenik meg a Férfiak és csirkékben. Gabriel egymaga képviseli a civilizációt, melyet a polgármester és a sziget egészségügyi dolgozói sem tudtak meghonosítani a romos házban. Gabrielen kívül azonban az összes testvér inkább hasonlít állatokra, de leginkább barbár törzsi létben élőkre (hovatovább, vikingekre, ha már dán filmről beszélünk). Elias és Franz között nem sok különbség van, és a többi testvér is olyan, mintha az Asterix-sorozat valamelyik részéből léptek volna ki. Ebbe a káoszba próbál meg az önmagát civilizáltnak tartó, és mindenben rendet, rendszert kereső Gabriel némi kultúrát csempészni.

Ám mikor Gabriel összecsap Franz-cal, elgondolkodunk, hogy valóban a civilizáció képviseli-e az igazságot. Hiszen ami Gabriel számára értelmes, az Franz-nak „francot sem” jelent. Gabriel az élet értelmét keresi, Franz szerint viszont semminek nincs semmi értelme. Ők így élnek, és a szabályok, az értelem csak rabságot hoznak a reflektálatlanul, de szabadosan létező, állati körülmények közt élő testvérek közösségébe. Miután Gabriel bevezeti, hogy aki a másik szavába vág, vagy lemegy a pincébe (egy tiltott terület – a Férfiak és csirkék csattanójához kapcsolódik a tiltás miértje), az köteles az udvar közepén felállított ketrecbe vonulni. Innentől kezdve pedig a barbárságot felváltja egy paternalista diktatúra. Hogy melyik volt a jobb? Nehéz eldönteni, de biztosan nem a civilizált lét az abszolút jó.

Persze lényeges motívum, hogy anya nélküli, apátlan, diszfunkcionális családok állnak a sztori központjában. Gabriel és Elias képtelensége a családalapításra is beszédes szimbólum, de még beszédesebb az egykor virágzó, most romokban heverő, anarchiába fulladt csirkefarm, melyet három férfi sem tud megfelelően ellátni. Franz, a legidősebb fivér például régóta munkanélküli, és a többi testvér is csak nosztalgiázik arról, egykoron erős édesapjuk milyen virágzó gazdálkodást vezetett. A hatalmas tenyészbika is az atyához kötődik mint az erő és a kompetencia, a potencia szimbóluma. A fiúknak viszont csak a csirkék jutottak, a bikával nem tudnak mit kezdeni azon kívül, hogy passzívan eltűrik, hogy hetente elvigyék az állat ondóját, melyért kapnak némi pénzt. S nem mellesleg a testvérek mindegyike impotens.

Vagyis a Férfiak és csirkékben végső soron egy olyan generáció sorsa tárul fel, melynek tagjai biológiailag férfiak, de társadalmi pozíciójukat tekintve nem azok, sőt inkább a fura csirkékhez hasonlítanak, melyek a házban mindenfelé kapirgálnak. A passzívan kapirgáló csirkék így az öt tehetetlen testvér metaforái, s egy kor szimptómái, melyben az új nemzedék nem tud megfelelni az apák még aktív és cselekvőképes generációjának. Legfeljebb akkor, ha az öt fiút egybe gyúrnánk, hiszen Gabrielnek van agya, de nem férfias, Franzban meg van az erő, de nem tudja értelmes dologra használni, Eliast szétfeszíti a nemi vágy, de frusztrált, nem tud kielégülni és így tovább.

Tehát a történet igen sokrétű, és a karakterek is nagyon izgalmasak, szerethetők, jóllehet, korántsem patyolattiszta és morálisan igenelhető emberek, akikkel szívesen azonosul a néző, hiszen Elias durva barom, míg Franz egy perverz nihilista, aki még nőket is képes jól elverni egy kitömött állattal. A színészek zseniális, mértékletes alakításának köszönhetően viszont lenyűgöző mindegyik karakter. Kiemelendő Mads Mikkelsen, aki itt ismét megmutatja, hogy nemcsak a mostanában hozzátapadt hűvös, introvertált figurákat tudja kiválóan megformálni (Valhalla Rising, A vadászat, Hannibal), hanem megy neki egy ilyen harsány, különc idegbeteg figura is.

Két dolog lehet csupán túl erős a fekete humoron kívül a Férfiak és csirkékben. Az egyik az abszurd, mondhatni fantasztikus vonulat, mely a játékidő felétől kezd el egyre inkább eluralkodni a cselekményen. Persze Anders Thomas Jensentől nem áll távol a csoda, hiszen már az Ádám almáiban is elég hihetetlen módon szabadul meg a pap karaktere agytumorjától. Viszont, ahogy ott is, itt is működőképes az irreális motívum, mert egyfelől nem válik tolakodóvá, másfelől pedig csak fokozza a történet abszurditását. Ám az biztos, hogy nem mindenki fogja szeretni ezt a vonulatát a filmnek.

Sokkal problémásabb a Férfiak és csirkék kicsit hirtelen, és a film hangulatától nagyon elütő lezárása. Igaz, szép keretet alkot a nyitó és a záró képsor, azonban a befejezést megelőző jelenetek tükrében még e fekete filmszatírához képest is meglehetősen irreális a zárlat. Hogy ezt Jensen komolyan gondolta vagy csak újabb fricskának szánta, nehéz eldönteni pont ezért, mert az utolsó pár jelenet hangneme rendkívül borús, és még egy hangnemkeveréssel gyakran élő filmhez képest is túl éles a kontraszt a megoldás felé vezető képek és a megoldás képei között. Ettől függetlenül Anders Thomas Jensen műve bátran ajánlható a fekete humor és az intelligens szatírák kedvelőinek, mert rendkívül jól összerakott, remek karakterekkel dolgozó története magával ragad az első perctől.

Férfiak és csirkék (Mænd & høns)

Színes, feliratos dán-német szatíra, dráma, 104 perc, 2015

Rendező: Anders Thomas Jensen

Forgatókönyvíró: Anders Thomas Jensen

Operatőr: Sebastian Blenkov

Zene: Frans Bak, Jeppe Kaas

Producer: Kim Magnusson, Tivi Magnusson

Vágó: Anders Villadsen

Szereplők: Elias (Mads Mikkelsen), Gabriel (David Dencik), Gregor (Nikolaj Lie Kaas), Franz (Soren Malling), Josef (Nicolas Bro)

Bemutató dátuma: 2016. február 18.

Forgalmazó: Vertigo Media Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!