bezár
 

irodalom

2017. 06. 10.
Az Év Gyerekkönyve Díjak - íme a díjazottak!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok alkalmából a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum szervezésében kiosztásra kerültek az 2016-os év legjobb gyerekkönyveinek díjai. A díjakat az elnökségi tagok közül Pompor Zoltán, Pásztor Csörgei Andrea, Jeney Zoltán és Tarr Ferenc, valamint Pétreffy Gergely, a zsűri elnöke adták át.

A Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum 2017 elején hirdette meg azt a pályázatát, amelyben a 2016-os év legjobb gyerekkönyveit kereste. Pompor Zoltán, a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke elmondta, hogy a kiadóktól azokat a könyveket várták, melyekről maguk a kiadók úgy gondolták, hogy az egyes kategóriákba beleillenek. A pályázat illeszkedik a Hubby tevékenységéhez. A kiadóktól három példányt kértek minden pályázatra benyújtott könyvből, mely jól mutatja azt a három irányt, amit a Magyar Gyerekkönyv Fórum képvisel. Közel kilencven könyv érkezett a pályázatra.

Műsor

Az első példánnyal a nemzetközi kapcsolatokat kívánják építeni, ezek a Nemzetközi Gyerekkönyvtárba, Münchenbe fognak kerülni, annak érdekében, hogy a kutatók megismerkedhessenek a magyar gyerekkönyvekkel. A második példány a Fordítástámogatási Irodába kerül, és az ő segítségükkel fognak megfordulni különböző könyvfesztiválokon, könyvvásárokon, népszerűsítvén a magyar gyerekkönyvek jó hírét. A harmadik példány pedig ősszel egy országjáró körútra indul: hátrányos helyzetű iskolák könyvtárai számára szeretnék eljuttatni, hogy olyan gyerekeknek is elérhető legyen a 2016-os év gyerekkönyv termése, akiknek nem lenne lehetőségük arra, hogy belelapozhassanak ezekbe a könyvekbe. A Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum már hetekkel a díjátadó előtt nyilvánosságra hozta azt a short listet, amelyet a zsűri választott ki minden kategóriában. A zsűri szakértőkből, illusztrátorokból, művészettörténettel foglalkozó szakemberekből állt, úgy, mint: Varga Betti, Révész Emese, Herédi Károly, Gombos Péter és Bánffy Csilla, a zsűri elnöke Péterfy Gergely volt.

Összesen négy kategórián belül díjazták a könyveket, melyek rövid ismertetésére is sor került. A kategóriákon felül a díjazott könyvek laudációit, valamint a nyertes művekből egy részletet is hallhattunk.

Az első kategória a fordítói kategória volt, melyet Tarr Ferenc ismertetett:

Jean-Philippe Arrou-Vignod: A repülő camembert, ford. Tótfalusi Ágnes, Manó Könyvek.
Az informatikus kutyája, ford. Lackfi János, Móra.
Dr. Seuss: Ha lenne egy cirkuszom, ford. Szabó T. Anna, Kolibri.
David Elliott: Ez Pött (az őskölök), ford. Dániel András, Betűtészta.
J.M. Barrie: Pán Péter, ford. Szabó Luca, Móra.
Jon J. Muth: Zen üzenetek, ford. Molnár Krisztina Rita, Betűtészta.

Az év fordítója díjat Lackfi János nyerte, Az informatikus kutyája című kötet fordításával és szerkesztésével. Herédi Károly laudációjából megtudhattuk, hogy majdnem 120 francia gyerekvers fordítását tartalmazza a kötet, melyet Molnár Jacqueline illusztrált. Izgalmas merítése a kortárs és klasszikus, francia nyelvű gyereklírának.

Lackfi János

Az illusztrátorok kategória volt a második, melynek short listjét Jeney Zoltán olvasta fel.

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, illusztrálta Treszner Barbara, Csimota.  
Kertész Erzsi: Nem mese, illusztrálta Kasza Júlia, Pagony.
Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem, Pagony.
Lackfi János: Robban az iskola, illusztrálta Molnár Jacqueline, Móra.
Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony, illusztrálta Nagy Norbert, Csimota.
Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap, illusztrálta Paulovkin Boglárka, Naphegy. 
Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz, illusztrálta Simonyi Cecília, Naphegy.

A kategóriát Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem című innovatív illusztrációs technikával rendelkező könyve nyerte meg. Révész Emese méltatását hallhattuk Jeney Zoltán tolmácsolásában: a kötet azzal érdemelte ki a 2016-os év legjobban illusztrált magyar gyermekkönyve díját, hogy szerző kötetében egyedülálló módon valósította meg kép és szöveg egységét. Története a képek vezetésével, a szövegek kíséretében bontakozik ki. Humorral teli, groteszk figurái képzelet és valóság között időző teremtmények.

Dániel András

A harmadik kategória egyfajta innovációs kategória volt. Olyan könyveket várt a zsűri ebbe a kategóriába, amelyeket a kiadók valamiért úgy gondolnak, hogy az ő innovatív munkájukat is bemutatja, mellyel a gyerekkönyv-kiadást évről évre előrébb lendítik. Tarr Ferenc ismertette a short listet.

Nyulász Péter: Berger Szimat Szolgálat, illusztrálta Ritter Ottó, BerGer.
Győri Borbála: Szamarasz Vera, Nézd, ez én vagyok!, illusztrálta Dániel András, Csimota.
Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz, illusztrálta Bartos Erika, AutiSpektrum Egyesület.
Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap, illusztrálta Mészöly Ágnes, Naphegy.
Nagy Diana: Japán – Magyar képes szótár, Scolar.
Nényei Pál: Az irodalom visszavág, Tilos az Á.
Adamasky Szilvia, Maléth Anikó, Kelen Kata, Böcskei Virág: Új élet, új mosoly, illusztrálta Bartos Erika, Trapacs.
Tittel Kinga: Mesélő Budapest, illusztrálta Kecskés Judit, Kolibri.

Az innovációs díjat az AutiSpektrum gondozásában megjelent Csillagbusz című kötet nyerte. A kategórianyertes műhöz Varga Betti laudációját hallgathattuk meg, aki kiemelte, hogy a toleranciára, empátiára való nevelés olyan törekvése a gyerekirodalomnak, amely szerencsés esetben észre sem vehető, csak megtörténik a mese varázslatával. A szerző szaktudásának és tapasztalatának köszönhetően olvasás közben azt érezhetjük, hogy a történet inkább szól egy kisfiúról, mint az autizmusról, és ez a valódi érzékenyítés kulcsa.

Csillagbusz

A negyedik és egyben utolsó, szerzői kategória két részre bontható: tizenkét év alatti és tizenkét év feletti olvasóknak szánt művekre. Pásztor Csörgei Andrea ismertette a kategóriában induló könyvek listáját.

12 év alatti:

Kertész Erzsi: Pantera, Pagony.
Kertész Erzsi: Állat kávézoo, Cerkabella.
Kertész Erzsi: Göröngyös úti iskola – Helló felség!, Cerkabella.
Lackfi János: Robban az iskola, Móra.
Kertész Edina: Dodó nyomozó és az idomított cápa, Naphegy.
Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota.
Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony, Csimota.
Kiss Ottó: Ne félj, apa!, Móra.
Király Levente: Van egy kutyánk, Manó Könyvek.
Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap, Naphegy. 
Szigeti-Kovács Viktor: Lúna gyermekei, Ciceró Könyvstúdió.

A 12 év alatti gyereknek szóló gyerekirodalom szerzői díját a Dettikéről és más istenekről című könyvével Elekes Dóra nyerte. Bánffy Csilla laudációja többek között rávilágított a kötet párhuzamos szerkezetében rejlő lehetőségeire, és a szerzőtől már megszokott humoros nyelvi bravúrokra.

Elekes Dóra

12 év feletti, ifjúsági kategória:

Kalapos Éva Veronika: Massza, Menő Könyvek.
Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám, Tilos az Á.
Mészöly Ágnes: Szabadlábon, Tilos az Á.
Jelen!, szerk. Dávid Ádám, Gaborják Ádám, Móra.
Hajdú Antal Zsuzsanna: Léggömbök, Ciceró Könyvstúdió.
Wéber Anikó: Az osztály vesztese, Pagony.
Lackfi János: Szerelmi nyomozás, Scolar.

A Jelen! című antológiában megjelent írásáért az ifjúsági irodalom kategóriájában Acsai Roland, Bencsik Orsolya, Béres Tamás, Dragomán György, Falussy Móric, Garaczi Zoltán Gáspár-Singer Anna, Kalapos Éva Veronika, Krusovszky Dénes, Magyar-Nagy Mariann, Majoros Nóra, Mán-Várhegyi Réka, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Potozky László, Sulyok Rozi és Véssey Miklós került ki győztesen.

Gaborják Ádám és Dávid Ádám

A Hubby – Magyar Gyerekkönyves Fórum létrehozott egy különdíjat, melyet olyan szerző, szerkesztő, illusztrátor vagy kiadó nyerhetett el, akit valamilyen szempontból különlegesnek vélnek a Hubbyban. Kiemelkedő gyerekirodalmi tevékenységéért Kertész Erzsi kapott különdíjat. Szekeres Niki laudációján keresztül betekintést nyerhettünk a szerző által létrehozott, egyedülálló világba, melyet mindig megújuló nyelven tár az olvasóközönség elé. Illusztrációs különdíj is született, melyet Nagy Norbertnek ítéltek. Szintén Szekeres Nikoletta laudációjának segítségével ismerkedhettünk meg Nagy Norbert világteremtő illusztrációval, például annak bemutatásával, hogy miként tárul elénk a Völgy, írta Tárkony című kötetben egy, addig nem ismert világ, a nem költő költő, Tárkony mindennapjainak ábrázolása közben.

Kertész Erzsi

Fotó: Vörös Szilárd

nyomtat

Szerzők

-- Sándor Enikő --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés