Amikor megérkeztem a Móra Kollégiumba, azt hittem, rosszkor jöttem, egy teremtett lelket sem láttam, a Kollégium rendezvényeinek látogatottságához szokva pedig pláne – teljesen kihalt volt az épület, mintha csak egy szokványos szerda este volna. Nem is lepődtem volna meg különösebben, kicsit „lúzer” hetem volt, simán belefért volna… Akkor nyugodtam csak meg, amikor a moderátor, Gerencsér Péter és a Borkovec-verseket olvasó Kollár Árpád kijöttek a lépcsőre, hogy Péter még egy utolsó cigit elszívjon a kezdés előtt.

Az estet a könyvtárszobában tartották, mint később kiderült azért, mert a nagyteremben az éjjel leszakadt a plafon. Igazán családias hangulatban ültük körbe az asztalt, olykor két sorban, de végül az alig 18-20 embernek kényelmesen elégnek bizonyult a kisterem is. Az estet Erdélyi Ágnes nyitotta meg. Ezt követően – mintegy a hangulatteremtésért – Borkovec felolvasta három költeményét csehül, majd Kollár Árpád magyarul (Mit csinálunk?, Rekamié, Sonogram). Az estet záró további kétnyelvű felolvasásig – amikor is Kollár Árpád a Borkovec által csehre fordított Kovács András Ferenc verseket magyarul, Borkovec csehül olvassa fel – Borkovecet Gerencsér Péter saját és a cseh költészethez való viszonyáról, később a fordításokról kérdezte.

Tanárnő

Borkovec költészetének kezdetéről a következő módon vall: a közvetlen élet már szinte lehetetlenségig banális volt: ifjú korában egy jóval idősebb lánnyal ismerkedett meg, akinek hozzá írt verseire hasonlóan versben akart válaszolni. A megszületett első két költemény nemcsak az iskolai folyóiratban jelent meg, hanem egy fontos barátsággal is gazdagította Borkovecet. Irodalomtanárnőjét teljesen magával ragadta, arra kérte, minden addigi versét mutassa meg neki, valamint attól fogva mindig negyedévente, amit addig írt. Borkovec – nem lévén több saját verse – lánybarátja verseit adta oda, míg a következő negyedév után nem voltak neki is sajátjai. A tanárnő négy éven keresztül hosszú, kritikus, erős levelekben méltatta az írásokat, szám szerint 34-et írt. Borkovec ezeket a mai napig olvasgatja. Ezzel minden megváltozott az életében. Annakelőtte orvos szeretett volna lenni, a gimnázium előtt bogarakat gyűjtött, el sem tudta volna képzelni, hogy ne folytatódjon a biológia iránti érdeklődése. Annyira erős volt a beavatkozás az életébe, hogy édesanyja és az irodalomtanárnő még most sem köszönnek egymásnak a kisvárosban. Ma is mesterének tekinti a tanárnőt, aki nemcsak az írásának gyakorlatát befolyásolta – melynek hatása, hogy Borkovec a mai napig egyfajta párbeszédként értelmezi a költészetet (a költemények, önmaga és saját költészete között) – hanem egyúttal más költők verseit is a kezébe adta, akik az évek folyamán „istenné” váltak Borkovec számára.

Hagyomány és hétköznapiság a cseh irodalomban és Borkovecnél

Borkovec hétköznapi alaptémájú verseit spirituális tartalommal tölti fel. Gerencsér Péter kérdése arra irányult, Borkovec tudatosan folytatja-e ezt a hagyományt, melyben akkor elődei a Május folyóirat (az ötvenes években), Hrabal prózája vagy Menzel filmjei. Ő inkább megfigyel – mondja Borkovec –, ez a fajta leírás, leírástechnika a bogarak iránti érdeklődésére vezethető vissza, hasonló szemmel néz körül, mint akkor vagy sokszor édesanyjára gondol közben. Az alap kiindulási pontja tehát a figyelő-szemlélődő ember, kritikusai szerint ez a stratégiája.

Amellett az irodalomkritika – folytatja Borkovec – nem ezt a fajta szemléletet támogatja, sokkal inkább azt, amelyben a költő demiurgosszá válik és vallomást tesz. A 90-es évek cseh irodalmában a hétköznapiság nem tekinthető fő jellemzőnek, ez inkább a kortárs lengyel költészetet jellemzi – amit Borkovec személy szerint csodál.

De ha nem a cseh újhullám, Hrabal, Május a vezető irány Csehországban és a cseh költészetben, akkor mi? A 70-es, 80-as évek lírájának csak a beat-nemzedék költészete volt az alapja. A 90-es évek feladata a regiszterek szélesítése volt, mely bizonyos mértékig tarkasággal járt, egyesek a XX. századi poétikákra hivatkoztak, mások más hagyományokra. Azelőtt az ilyen felfogások eredményezték a betiltott vagy csak külföldön kiadható könyveket. Borkovec szerint nem mindig számított „eredményesnek” a hagyománykeresés, de mindenképpen hasznos volt. Amikor Borkovec első kötete megjelent a '90-es években (1990-ben), a magyar költészet már a posztmodern metanyelvi kommunikáció felé, ő azonban még mindig a hagyomány felé orientálódott – annak ellenére, hogy meglátása szerint is kisebb szerepe lett hagyománynak a költészetben.

Miért ragaszkodott akkor mégis ehhez és milyen szerepe van a cseh irodalomban a hagyománynak? – kérdezte újra Gerencsér Péter. A 90-es években erős volt a költészeti hagyomány – ismétli Borkovec – és megjelent egy költészeti csoport, jellemzően inkább a morva területeken, amely hagyományos verselést valósított meg.

Borkovec első kötete bizonyos konzervativizmust sugárzik, irodalmi utalásokkal és befolyással telített. Erős hatással volt rá a német expresszionizmus vidékisége és tradicionáltsága, valamint a 30-as évekbeli cseh költészet. A másik ok, mely ezt a konzervativizmust eredményezheti – folytatja –, hogy gyerekként hat évet falun töltött. Édesanyja új házassága révén három nagymamája volt a faluban, mindhárom a falu különböző részén, nem szerették egymást. A könyv ezt a falut örökíti meg és azt az életet, amit itt élt: nagypapák nélkül, folyamatosan a nagymamák vigyázó szeme előtt, akik nem engedték sehova, de legalábbis nem nagyon kószálhatott el, így alakult ki benne az állandó tettrekészség, a kalandvágy, a bűn folyamatos lehetősége. Mindig tilos volt valamit felfedezni – mondta –, ez nem predesztinál túlságosan posztmodern kalandokra.

Borkovec és a katolikus irodalom

Csehországban a katolikus és a protestáns irodalmi hagyományok is erősek – feloldható-e ez a látszólagos ellentmondás – kérdezte Gerencsér Péter. A cseh irodalmat tekintve mind a két vallási hagyomány megtalálható, de nem tudható, hogy a katolikusnak mondott íróknak személy szerint mit jelent a vallás. Borkovec feleslegesnek tarja ezt a kategóriát, nem ért egyet a fogalommal. (Első három kötetét, valamint az általa szerkesztett Souvislosti folyóiratot az irodalomkritika „katolikusnak” „bélyegezte”.) A vallásos ornamentalizmus, mesélési hagyomány és képi világ gyerekkora miatt közel áll hozzá, de a hit - ezeken kívül - a legintimebb dolgok egyike számára, még a fiaival sem beszél erről. Lassan azon kapta magát, hogy elvárták tőle a „katolikus viselkedést” – pedig ő azt sem tudja, mi az, neveti el magát; csak irodalomról akart beszélni. Arra a kérdésre, hogy akkor olyan-e a valláshoz való viszonya, mint Pilinszkynek, aki katolikus és költő, Borkovec azt válaszolta, igen, bár ez külső kérdés, mely csak korlátozza a költészetet.

A kortárs cseh irodalom

Nehéz lenne nemzedéki-generációs motívumokat, témákat vagy csoportokat fellelni a kortárs cseh költészetben. Nincsenek igazából csoportok – mondja Borkovec. Még a 90-es években volt, hogy egyes csoportok folyóiratok körül tömörültek, ma is vannak egyes ágazatok, amelyekre bizonyos szerzők felfűzhetőek, de nem ez a jellemző. Továbbá: ez a kritika feladata.

Borkovec problémának tartja viszont, hogy az „irodalmi médián” kívül nincsen irodalmi párbeszéd – és akkor a próza még jobb helyzetben van, mint a költészet. Az irodalmi médián belül folyó párbeszédek pedig nem érdekesek. Ezt a cseh média kudarcának tartja – szemben a lengyelekkel, akiknél sokkal jobb a helyzet. Erdélyi Ágnes is megemlíti, hogy Borkovec első-előző szegedi (és magyarországi) útja alkalmával mennyire meglepődött az itthoni folyóiratok mennyiségén.

Borkovec szerint a teljes kiszorítottság inkább a költészetre vonatkozik. A prózának annyiban jobb a helyzete, hogy a napilapok kritikusai foglalkoznak vele, bár ezek informatív jellegű, rossz minőségű recepciók. Mintha hiányozna a bátorság az élet más oldalaival – szociológia, politika stb. – összefüggésbe hozni az irodalmat, mely így könnyebben kapcsolatba tudna kerülni a mindennapi emberrel. A 90-es években a költészet próbálta minél jobban elhatárolni magát a politikától – ez adott teret a hétköznapiság témájának –, de mára már túl nagy lett ez a távolság. Ennek az ideje lejárt! Sajnos a költő nem érdeklődik már a közélet iránt, a közember pedig a költészet iránt.

Souvislosti

A Souvislosti 1990-ben indult keresztény irodalmi és filozófiai; szamizdat folyóiratként, később egyre inkább a fordítóirodalom iránt érdeklődött. Célkitűzés, hogy minden országnak legyen folyamatosan bemutatott irodalma. Főként az angol és amerikai irodalmakra figyel, ellensúlyozni próbálva a beat-nemzedék fő irányvonalait, például Elisabeth Bishopot bemutatva. Ezekben a kivitelezés a fontos: a fordítások után esszé áll a költőről, a költészetéről, a fordító megjegyzései és kiadási adatok. Így nemcsak a verseket ismerhetik meg az olvasók, hanem árnyalt képet kapnak a szerző munkásságáról, az őt körülvevő irodalmi légkörről. (Például Rakovszky Zsuzsa versei után saját esszéje jelent meg, valamint egy versének elemzése, ugyancsak az írónő tollából.) Egyes szerzőkhöz vissza-visszatérnek.

Fordítások: Kovács András Ferenc és mások

Kovács András Ferenc a formális tarkaság miatt lett Borkovec számára szimpatikus. Kivételes válogatásnak tartja a fordított verseket – bár nem volt könnyű helyzetben. Véleménye szerint akkor lehet pontosan fordítani, ha a fordító kezében van legalább egy kötetnyi anyag a szerzőtől. Így – látva a „gyengébb” verseket – árnyaltabb képet kaphat a költőről és munkásságáról, legalábbis annak egy korszakáról. Megnehezítette a feladatát, hogy Kovács András Ferenc esetében csupán 9-10 vers volt a birtokában. Továbbá kockázatosnak tartja úgy fordítani, hogy nem ismeri a nyelvet, két dolgot tehet ilyenkor: pontosan fordít vagy lazán kezeli a szöveget. Állítása szerint – bár két évet dolgozott Aiszkülosz Oreszteiáján és az Oidipusz királyon – az ógörög nyelv közelebb áll hozzá, mint a magyar.

Amikor nem egyedül dolgozik – hanem fordító-filológus segítségével – valamelyest könnyebb dolga van: társa érti a nyelvet, ismeri az adott nyelv irodalomtörténeti hátterét és verstanát is. Így Borkovec szerint az igazi fordító a filológus – ezt el kell fogadnia az „igazi” fordítónak is –, ő találja ki a formát, jelzi a metrikát, olvastat vele irodalomtörténetet. Borkovec feladata a társa által meghatározott kereteken belül „anyanyelven gondolkodni”. Borkovec szerint az értelem alapján kell fordítani, és Nabokovot idézve, nem szabad versben. A cseh fordítóirodalomban olyan (szép) fordítások is megjelentek, amelyeknem - épp a formához való ragaszkodás miatt - nem sok közük volt az eredetihez, ami nagy hiba.

Az egyetemen oroszt tanult Borkovec, olyan XX. századi emigráns orosz költőket fordított, akiket azelőtt nem lehetett (ezért ismeretlenek). Kedvence a posztszimbolista orosz költészet. Vonzalmának fő oka az a kifinomultság, mely a nyelvezetben is megnyilvánul, és amely fontosnak tartja a kivitelezési szempontokat. Nagyon erős hagyomány van bennük – akár a szimbolizmusra, akár Puskinra hivatkoznak. Borkovec számára fontossá vált, mi lett velük az emigrációban, például Vlagyiszlav Hodaseviccsel, aki az orosz aranykorból került be a nyugat-európai hagyományba.

Saját poétikájára is hatással van rá a fordítás, hiszen minél többet fordít, annál többet ír. Előfordult, hogy a fordított verseket saját kötetébe szerkesztette, más címekkel. Olykor ritmust kölcsönöz, vagy folytatja a verseket. Számára a fordítás tiszteletadás a költőnek, mintegy emlékmű állítása, amely egyúttal egy álarc kölcsönzése is, amögé bújva ír valamit.

Jelenleg Georg Ivanov naplóformához hasonló kötetét fordítja. Az orosz – és a lengyel – nyelvekhez nincs szüksége filológus segítségére.

Bez obalu

2001-ben a H&H kiadónál jelent meg a Bez obalu antológia (Lucie Szímanowská válogatásában), mely kortárs magyar költők verseinek fordításait tartalmazza. Főleg Takács Zsuzsa és Rakovszky Zsuzsa költészetének volt nagy visszhangja, de ismert lett általa Borbély Szilárd is.

Borkovec Kovács András Ferenc verseit fordította – az est végén Kollár Árpád olvasta fel magyarul, Borkovec csehül a Tengeri csillag és a Virrasztás Rilke visszhangján címűt.

Mivel Pató Márta láthatóan elfáradt – hiszen ő végezte a legnehezebb munkát – szünetet tartottunk, hogy majd akkor utána folytatjuk. De csak egy maroknyi csapatként maradtunk ott, így átmentünk a szomszédos étterembe, ahol kötetlen beszélgetéssel folytatódott tovább az este.


Az estet Erdélyi Ágnes, a Móra Kollégium igazgatója, valamint a Grand Café kuratóriumi tagja nyitotta meg.

A moderátor Gerencsér Péter irodalmi szerkesztő (DRÓT, Bölcső) volt.

Az estet Pató Márta, Szlavisztika Tanszék, cseh lektor szervezte, aki egyben a tolmács is volt.

Borkovec verseit Kollár Árpád, költő olvasta fel.



Petr Borkovecről


Louňovice pod Blaníkem, Csehország, 1970. 04. 17.

Költő, műfordító, publicista

1995-2000 a Lidovénapilap kulturális mellékletének főszerkesztője
1990-től a mai napig a Souvislosti (Összefüggések) irodalmi folyóirat egyik vezető szerkesztője

1999-ben a Grand Café meghívására járt Magyarországon a Souvislostival

Fordítói munka köti a következő szerzőkhöz: Hodasevics, Nabokov, Odarcsenko, Gippius, George Ivanov, Szophoklész (Oedipusz király), Aiszkülosz (Oreszteia), Kovács András Ferenc


Díjak


1995 Jiři Orten-Lyrik díj, Ochoz (Kör/Érintkezés) című kötetért

1995 Ottenheim bei Linz, ösztöndíj

2002 Hubert Burda, a fiatal lírikusok díja

2002 Norbert-c.-Kaser, Polní prace (Földmunkák) című németre fordított kötetért

2003 5. Poetik Dozentur, Drezda

2003 Hermann Lenz-díj

2004-2005 DAAD meghívására Berlinben


Kötetek


Prostírání do tichého, Pražská imaginace, Prága, 1990.

Poustevna, věštírna loutkárna, Mladá fronta, Prága, 1991.

Posledních dvacet, Turské pole, Tursko, 1993.

Ochoz, Mladá fronta, Prága, 1994.

Mezi oknem, stolem a postelí, Český spisovatel, Prága, 1996.

Polní práce, Mladá fronta, 1998.

A. B. A. F., Opus, 2002.

Needle-book, Paseka, 2003.

Vnitrozemí, Fram 2005.


Olaszországban válogatott versek.

Német kiadások:

Aus drei Büchern, kétnyelvű, fordította: Christina Rotnmeier, Buchwerkstatt Thanhäuser, Ottensheim, 1995.

Überfuhr, kétnyelvű, fordította: Christa Rothmeier, Buchwerkstatt Thanhäuser, Ottensheim, 1996.

Fünfter November und andere Tage Gedichte 1990-1996, Tschechisch/Deutsch, fordította: Christa Rothmeier, Edition Korrespondenzen, Wien, 2006

Feldarbeit, kétnyelvű, fordította: Christa Rothmeier, Edition Korrespondenzen, Wien, 2001.

Nadelbuch, kétnyelvű, fordította: Christa Rothmeier, Edition Korrespondenzen, Wien, 2004.


Magyarul eddig megjelent versei (Vörös István fordításban)


Vigilia, 1998/5. Áprilisi akácok, Látszatok, A sárga folt

Magyar Lettre, 2001/tavasz, 44. szám; Rekamié, December a villanegyedben, Kétségbeesett tavasz http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre44/vers_csehek.htm#Petr%20Borkovec


Bez obalu


Bez obalu / antologie sočasne mad’arske poezie - Nyílt sisakkal – magyar költői antológia, H&H, 2001.

Szerkesztő: Lucie Szymanowská,

Előszó: Lucie Szymanowská – Vörös István

Magyar szerzők: Szőcs Géza, Tandori Dezső, Petri György, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Orbán Ottó, Marno János, Rakovszky Zsuzsa, Ferencz Győző, Bertók László, Székely Magda, Kovács András Ferenc, Kemény István, Borbély Szilárd

Fordították: Lucie Szymanowská, Ludĕk Marks, Václáv Danĕk, Milan Navrátil, Petr Borkovec és mások

Megjelenéséről írt Blaskovics Éva: Nyílt sisakkal. A mai magyar költészet antológiája. http://www.pragaitukor.com/archive/pt200102/t01.php


Borkovecről található az interneten


Kiss Szemán Róbert: „Isten szivárványa” – a cseh katolikus irodalom vezéreszméi és –alakjai, www.vigilia.hu/1998/5/9805kis.html

Quinn, Justin: Interwiev with Borkovec, http://www.transcript-review.org/sub.cfm?lan=en&id=1503