bezár
 

zene / interjú

A zene olyan, mint a jó pálinka
A zene olyan, mint a jó pálinka
Moldvai népzenét sokan játszanak Magyarországon, táncházat sem túl nehéz találni egy átlagos budapesti hétvégén, de január 23. különlegesnek ígérkezik a műfaj honi kedvelői számára: együtt lép fel a Bácsi Gyurka és a Fanfara Complexa zenekar az alapvetően jazzre szakosodott Take 5-ban, hogy DJ Snare-rel kiegészülve megpörgessenek és felrakjanak minket a Budapest – Bacau gyorsvonatra egy moldvai zenei kortúra keretében.
imPro, az elektronikus zene iskolája
imPro, az elektronikus zene iskolája
Alig egy hónapja látott napvilágot a hír, miszerint nemsokára indul az imPro, vagyis a Budapest School of Music Technology. Az elektronikus zenei iskolát a Londonban is tanult, tapasztalt producer, Deák Ambrus – ismertebb nevén Amb – indítja. Sok téves asszociáció és megválaszolatlan kérdés olvasható a weben az imPro-ról. Ezért kerestük fel magát a művészt, hogy egy interjú keretein belül kibontakozva eloszlathassa a kételyeket. Eközben az első kurzus létszáma már majdnem be is telt.
Alig várjuk, hogy visszatérjünk Magyarországra, és nektek játsszunk
Alig várjuk, hogy visszatérjünk Magyarországra, és nektek játsszunk
Nemrég számoltam be arról, hogy 2010. január 11-én a Nitzer Ebb lép fel vendégként a Depeche Mode előtt a Budapest Sportarénában. Azóta a legendás elektro-banda turnéra indult az Egyesült Államokban, hogy hamarosan megjelenő Industrial Complex című albumát promotálja. A szoros turné-program ellenére sikerült időt szakítaniuk arra, hogy megválaszolják néhány kérdésemet, és üdvözletüket küldjék magyar rajongóiknak a távolból.
Mi basztunk el mindent!
A szaksajtó egyöntetűen kijelentette, hogy a Circus Hungaricus Hobo pályafutásának egyik legfontosabb mérföldköve. A lemezbemutató koncertnek a Millenáris ad helyet december 5-én, amit egy május 1-ig elhúzódó turné követ. Ennél jobb apropó nem is kell egy kimerítő interjúhoz, így az új lemez mellett a beidomított disznók felelősségéről is elbeszélgettünk Hobóval.
Az európai George Clooney
Eros Ramazzotti november 3-án koncertezett a Budapest Sportarénában. A magyarországon élő Gianni Annoni, olasz származású műsorvezető-szakács-étteremtulajdonos segítségével igyekeztünk közelebbről is megismerni az Eros-jelenséget és azt, hogy mire buknak az olasz nők.
Gyere kislány, gyere! 31 éves a Beatrice
Gyere kislány, gyere! 31 éves a Beatrice
30 éves a Beatrice. Illetve már 31. Hogy is van ez? Nagy Ferót egy hagymaleves mellett kérdeztem a Ricse történetéről, még tavaly novemberben. Hogy akkor miért csak most jelenik meg? Azért, mert a nyomtatott popsajtó egyik szereplője, ígérete ellenére több hónapon keresztül sem közölte le az anyagot. Ámde most, csak Önöknek, csak Itt, csak Most nyílvánosságra bocsátjuk a teljes, vágatlan anyagot.
Két szerelem, két szenvedély
Tíz éve társak a zenében és az életben is. Winand Gábor legújabb lemeze, melyből Elsa Valle is oroszlánrészt vállalt a dalok szövegének szerzőjeként, a Fabulas, azaz mesék címmel jelent meg. A nemzetközi csapat - Winand Gábor ének, Ramón Valle zongora és Eric Vloeimans trombita - az első hollandiai próbák után tavaly ősszel a MOL Budapest Jazz Fesztiválon mutatkozott be.
Álmaim kollaborációja
Álmaim kollaborációja
Neil Wiernik a 80-as évek óta készít elektronikus zenéket. Leginkább a Naw név alatt megjelenő, finom minimal dub atmoszféráiról ismerik fel a hallgatók. A producerkedés mellett a Vague Terrain negyedévi digitális folyóirat kurátora, de ha kedve tartja, a post-rock szellemiségében gitárt is ragad. Az interjú készítésekor több idén megjelenő zenei anyagán már az utolsó simításokat végezte.
Ki lesz az közülünk, aki mindannyiunk információit elfogyasztja majd?
Ki lesz az közülünk, aki mindannyiunk információit elfogyasztja majd?
Simon Rahm Psilodump néven vált híres elektronikus producerré és egyben kiadóvezetővé. Muzsikáit általában a chiptune és 8bit jelzőkkel illetett zenék közé sorolják, azonban hangzása ennél sokrétűbb, ellentmondásosabb és polifonikusabb is. Sok kisebb megjelenés és fellépés után nemrég fejezte be új nagylemezét, ekkor kérdeztük meg többek között arról is, hogy mit gondol a zenélésről és a zenekulturáról.
Az elektronikus zene és végtelen lehetőségei
Az elektronikus zene és végtelen lehetőségei
Simon Rahm Psilodump néven vált híres elektronikus producerré és egyben kiadóvezetővé. Muzsikáit általában a chiptune és 8bit jelzőkkel illetett zenék közé sorolják, azonban hangzása ennél sokrétűbb, ellentmondásosabb és polifonikusabb is. Sok kisebb megjelenés és fellépés után nemrég fejezte be új nagylemezét, ekkor kérdeztük meg többek között arról is, hogy mit gondol a zenélésről és a zenekulturáról.
16   17   18   19   20   21   22   23   24 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés