Gábor: Rengeteg jó zenésszel, jó zongoristával játszottam már az évek során, de az ő zongorajátékában, meg ahogy kommunikálunk a zene nyelvén, azt érzem, mintha évek óta együtt gyakoroltunk volna. Nem csak kísér, hanem ismeri, hová akarok eljutni a zenében, tud kiszolgálni meg adni is, amitől én is több leszek. Beszélgetünk a zene nyelvén. A lemez második száma jó példa erre, a Levitando: elkezdek énekelni, ő válaszol és így megy tovább, kérdés-felelet formájában. Ez a szám úgy készült a stúdióban, hogy a technikus benyomta a piros gombot és az lett a lemezen, amit felvettünk. Nem kellett több variáció.

 

Egyébként nehéz duózni! Egy zenekarban a szerepek többfelé osztódnak, a duó, az abszolút társasjáték. Ramón tényleg olyan, mintha a testvérem volna. Ha Elsával nem találkozom, akkor lehet, hogy vele sem hoz össze a sors; abszolút dzsessz-muzsikus, akivel az amerikai sztenderdek, a dzsessz-zenészek közös nyelvén kommunikálunk. Amikor először találkoztunk Amszterdamban, rögtön levitt az egyik legrangosabb klubba, kaptam egy mikrofont, ő meg leült a zongorához, csatlakozott hozzánk egy dobos meg egy bőgős, és kezdődött az örömzenélés.

Elsa: Ramón elkezdett improvizálni, amire Gábor ráénekelte a saját dallamát, és ez elsőre olyan jól sikerült, hogy ovációval ünnepelte őket a közönség. Ebből a duóból lett a lemezen is hallható Primavera. Utána rendszeresen találkoztunk, a legutolsó lemezemen is együtt dolgoztunk: Ramón volt a zongorista, Gábor az énekes, valamint a fúvós. 2007-ben arra jutottak az IBS-sel, hogy csinálnak egy duó-koncertet. Készült egy DVD Két kontinens címmel, amit Gábor megmutott a kiadónak, a BMC-nek, és alighogy belehallgattak az első számba, azt mondták, hogy csináljuk meg a lemezt. A 2008-as MOL Jazzfesztiválon mutatták be, azután Kubában, a Casa Iberoamericana-ban (ami az ottani Művészetek Palotája) adtunk egy gyönyörű koncertet, ez volt a Valle család koncertje. Bár korábban is énekelt már Gábor Kubában, ezen a koncerten ismerték meg igazán a hangját, és a személyiségét is jobban érezhette a közönség.


 

 

 

Elsa: Rólunk szólnak. A találkozásról, hogy az milyen volt. A szerelemről, a családról, a barátságról, az életről. Ezeket a témákat fogalmazzuk meg szöveggel, vagy anélkül, csupán zenében. A családi összetartozás és a távollét gyakori téma. A lemez utolsó dala például úgy született, hogy Ramón meglehetősen melankolikus hangulatban leült a zongorához, és elkezdett játszani. A dallamban a lelke tükröződik. Az a címe, hogy Andar por dentro, Belső séta. Akkordmenete azt az érzést kelti, mintha egy körmenetben járna az ember, amelyben mindenki a saját keresztjét, a saját sorsát viszi. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül, mert körülöttünk sokan vannak, érezni a lelkek közösségét. Itt bukkan fel Gábor énekhangja, mint a tolmács, narrátor, aki elmondja miről van itt szó. De a lemez még csak bimbó, és bimbódzik még több történet is… a kiadó már a folytatáson gondolkodik.

 

Elsa: Igen, ám ehhez találni kellene valakit, aki lelkileg rezonál rájuk, és vállalkozik is erre a feladatra.

 

Gábor: A dalok a szerelemről szólnak, ám nem oly egyszerűen, mint a „szeretlek, miért hagytál el, hiányzol”; a költészet eszközeivel fejezik ki az érzelmeket.

 

Elsa: Mindegyik. Például a Primavera, mert azt a reményt fejezi ki, hogy beindul minden, ami télen magban volt. Aztán a Kék herceg. Eszedbe juthat róla a Kis herceg, a történet hasonló. 

 

Gábor: Nekem a Somos, ami azt jelenti, hogy Vagyunk. Saját szerzeményem, szövege pedig nincs. A groteszk, gyors mozgásról mindenkinek valami hasonló jut az eszébe: nyüzsgés, amilyen mondjuk egy keleti piacon van.

 

 

Gábor: A magam részéről egyre több saját dalt írok, egyre jobban megy, és nagyon szeretem ezt. A Fabulas zeneszerzőként debütáló lemez számomra, hiszen ez az első a nevem alatt, amelyen saját dalaim szerepelnek. Hat közülük az enyém, Ramóné három, ezenkívül egy szép, ismert kubai dal, a Siboney is szerepel rajta; szerzője Ernesto Lecuna, akit a kubai Gershwinnek is szoktak nevezni.

 

Elsa: Gábor sokkal nyitottabbá vált, és sokat fejlődött a zenei kifejezésmódja is.

 

Gábor: Beszélgetek a közönséggel, vezetem a műsort, sztorikat mesélek. Azelőtt ilyet el sem tudtam volna képzelni.

 

Gábor: Sok szerepe van. Meg kellett tanulnom szeretni. Nem mintha rossz ember lennék, de megtanított arra, hogyan lehet kinyílni, és ez nagy segítség a zenélésben is.

 

Elsa: Tudni kell kimondanod, ami a szívedben van! A találkozásunk volt az a kis mag, amelyből ez a lemez kinőtt, akár egy virág. A Fabulas nagyon jó hatással volt ránk; tele van történetekkel, mindegyik másról szól, ám közös bennük az együttlét, a barátság, a szeretet – alapvető emberi igényünket ébreszti fel. Azt, hogy a családi, baráti kötelékeket ápolnunk kell! Miért hanyagoljuk el egymást? Nagy öröm, amikor ismerősök megosztják velünk, hogyan hatott rájuk: egyikük azt mondta, hogy a lemez meghallgatása után azonnal felhívta egy régi barátját. Egy zenész fiú meg arról számolt be, hogy a hallgatás közben határtalan békét érzett.

 

Elsa: Sok helyen az országban, például a Diákszigeten, a Zsámbéki Jazz Fesztiválon, a Zsidó Nyári Fesztiválon és külföldön, például Prágában meg Szlovákiában is.

 

Gábor: Én természetesen mindenhol ott leszek Elsa zenekarával, és a Fabulas-lemez kapcsán meghívást kaptunk Franciaországba, valamint szeptemberben a Mol Jazz Fesztiválon lépek fel egy David Linx belga énekessel közös projektben, amit majd lemezfelvétel is követ.

 

 

Elsa: Három zenekarom van, a Rumba Caliente, a Jazz Latin Syndicate és a Hermanos (Testvérek). Ez utóbbival afro-jazzt is szeretnék kiadni,  ehhez csak egy jótündér hiányzik! Ebben a zenekarban magyar zenészekkel szeretném megvalósitani az izgalmas repülést. Biztos vagyok abban, hogy a legjobbat tudom kihozni belőlük, az új színekkel szárnyalni tudnánk!

 

És még valami: a hangversenyek után mindig adósnak érzem magam, mert nem tudtam eléggé kifejezni a hálámat és köszönetemet az én közönségemnek, akik követnek engem koncertről koncertre. Zenekarvezetőként annyi mindenre oda kell figyelnem a koncert közben, hogy attól tartok, nem tudtam a sok-sok segítséget eléggé megköszönni. Mindig újra meg vagyok hatva, hogy létezik egy nép, amely befogad és segít engem. Magyarország a hazám már jó ideje.