bezár
 

art&design

2017. 11. 03.
Nem a fal, hanem a vászon
Vojnich Erzsébet: Helyszínelők
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az ember és Isten nélküli térben, amely színpadnak is tűnhet, milyen álruhás alakok jelenhetnének meg? Vojnich Erzsébet üres, sötét tónusú terei előtt állva sok néző tehette fel ezt a kérdés magában, vagy azt, hogy hová mehettek a helyszínről, és mi történt velük azelőtt. Nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre a tizenkét festményből álló Helyszínelők című kiállításon.

Pedig a monokróm, szürke képeken megjelenő egyforma fehér ruhába öltözött alakok (akik nem biztos, hogy emberek) szorosabban kapcsolódnak a lakatlan terek festéséhez, mint Vojnich néhány évvel ezelőtt táncolókról és sportolókról festett alakos képeihez. Mert ugyan nem ad választ a fenti kérdésre, azonban az, hogy a helyszínen tevékenykedő – akár kutatást is végző emberek –, a helyszínelők, megérkeztek, mégis a térre irányítja a figyelmet. Hiába tűnt el az ismerős helyszín, mi mégis úgy gondolhatjuk, hogy azokhoz a helyszínelőknek ahhoz a térhez van köze, amelyet ismerünk. És jól ismerjük, mert ez a tér a legtöbb festményén látható volt eddig. 

Vojnich Erzsébet_Helyszínelők_2017

Felrémlenek a korábbi festményekről megismert lakatlan terek. Megfordítva Rényi András megállapítását – „ahol termek, ott fények is vannak” (Rényi András: Kis medence barna szobában. Bekezdések egy Vojnich-képről. In.: Vojnich Erzsébet 2002-2012, Pauker Collection, Budapest, 2012. 5. o.) –, ha nincsen tér, akkor nincsen fény sem. Vagy legalábbis fényforrás nincsen, hiába van világosság az új képek teljes kiterjedésében, és ez elég is ahhoz, hogy látszódjon: a fény nem ütközik bele a falakba, hogy árnyék sincsen. Idegen ez a festmények egészéhez tartozó világosság. Mintha ugyanúgy nem volna egyértelműen megfeleltethető konkrét eseményekkel, ahogyan Vojnich korábbi festményei is billegtek valóságos szobák, épületek és képzeletbeli terek határán. Mintha álmodná valaki ezt az idegen, mégis jól felismerhető világot.

Vojnich Erzsébet_Helyszínelők_2017

Károlyi Zsigmond felállványozott homlokzatokat bemutató festménysorozatai után, a kétezres években műanyag játékegerekről festett sorozatával analóg az a fordulat, ahogyan Vojnich Erzsébet a lecsupaszított világát konkrétumokkal; kamionnal, tűzoltóval, fényképező emberekkel, libanoni katonával és úgy tűnik, munkájukat végző szakemberekkel tölti fel. De kiegészül valamivel, ami az iróniája ellenére nem érvényesül erőteljesen a műanyagjáték-csendéleteken, és mintha hiányzott volna Vojnich eddigi festészetéből: a társadalmi témák megidézése. És ez rokonságot mutat Nemes Csaba munkáival is. A tizenkét festmény nemcsak a katonai egyenruha vagy a szalaggal lezárt terület által keltett erős asszociációkat indítja el (például azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett?), hanem a konkrétumoktól elrugaszkodva, a formák ismétlődésére irányítja a figyelmet, és ezzel egy absztrahált rendszert tesznek érzékelhetővé. Károlyi „mechanikus egereinél” is elsősorban matematikai ötletek jutnak eszünkbe (például a kombinatorika vagy a permutáció) a különböző létszámú egérkompozíciókat vizsgálva, és mintha hasonló megközelítés lépne működésbe a helyszínelőket ábrázoló Vojnich-festmények esetében is.

Vojnich Erzsébet_Helyszínelők_2017

A szereplők különböző felbukkanásainak logikájában – hol csak egy, hol kettő vagy három, négy… – felismerhetjük Vojnich korábbi festményeiről az ablakokon keresztül a falra vetülő fények logikáját. Vojnich szobabelsőiben a fény – hol csak egy, hol kettő vagy három, négy – világosabb sokszögeket eredményez a falakon. (Ez további párhuzamot jelent Károlyi egeres képeivel is, akit elmondása szerint leginkább a fényhatások érdekelték, s így a korábban festett állványos képek folytatásaiként értelmezhetők.) A helyszínelőket ábrázoló festmények nagy részét (a hátteret) kitöltő üresség, amely „üresség” sokat emlegetett kifejezés a korábbi festmények esetében is, nem mutatkozik üres szobaként vagy épületfalként, hanem festmény marad, monokróm felület. Nem tudjuk, hol járunk, de vajon számított-e eddig a helyszín, tehetné fel valaki a kérdést a vászon mögül. Felidézhetjük a Helyszínelőket nézve az egymás variánsaivá váló sorozatokat medencéről, szobáról, a lépcsőről. Mindezek ismétlődésében, folytonosságában felfedezhető mánia az, ami ezeken a képeken is jelen van: a mánia, ami átültetődött a helyszínelők (vagy kutatók) tevékenységébe.

 

Vojnich Erzsébet Helyszínelők című kiállítása 2017. november 3-ig tekinthető meg a B32 Galériában  (1111 Budapest, Bartók Béla út 32).

Fotók: Újbuda Média 

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Art Market, Budapest, 2018 Art Market, Budapest, 2018
Beszámoló Közép-Európa legjelentősebb művészeti vásárának sajtótájékoztatójáról
art&design

Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből
Fodor János tárgyiasult iróniájáról
art&design

A kreativitás termelése A kreativitás termelése
Esztétikai nevelés és az érzéki pedagógiai fejlesztése: Mérei Ferenc

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Békés Rozival – Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
építészet

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
irodalom

Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 1. napja
Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés