bezár
 

színház

2018. 02. 10.
Játékosság - Realizmus 2:1
Viszontlátás a Bethlen Téri Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vadász Krisztina egyetemi hallgató egy apa és lánya találkozását rendezte meg a Bethlen Téri Színház és a Manna közös produkciójában. A Viszontlátás magán viseli az érzékeny alapanyagok minden nehézségét és könnyedségét: a nehézkes realizmust és a felszabadító játékosságot felváltva.

David Mamet amerikai dráma- és forgatókönyvírót hazánkban sokáig csak ez utóbbiként ismerték. Drámaírói munkásságára az ezredforduló környékén kezdtek el figyelni, és bár lefordított műveinek kiadása még most is gyerekcipőben jár (egyetlen magyarul megjelent drámája a Titkosírás, Varró Dániel fordításában, a 2000-ben megjelent, azonos című antológiában), a színházak felfedezték maguknak. A Reunion és Dark Pony című műveit eredetileg 1979-ben írta, és már akkor is közös kiadásban jelentek meg, nem véletlenül. A két mű ugyanis kiegészíti egymást: amíg a Reunionban egy apa és lánya találkoznak újra sok év után, és szeretnék feldolgozni a közösen elrontott múltat, addig a Dark Pony-ban egy apa mesét mond a lányának egy indiánról és annak hűséges lováról.

Szkéné színház

A két szöveg egyesítéséből – Zsigó Anna dramaturg fordításában – létrejött Viszontlátás többszörösen is beleillik a Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció 2015-ben indított Találkozások sorozatába. Hiszen itt nemcsak a két szereplő találkozik, de az eredetileg két szöveg miatt két szemléletmód is, amely Vadász Krisztina egyetemi hallgató rendezésében kétféle játékstílust eredményez. A Reunion realista, problémacentrikus gondolkodása okán a két szereplő találkozása realista ábrázolást kap: az apa (Márton András) épp egy széket próbál összebarkácsolni saját lakásában, amikor váratlanul megjelenik a lánya, Carol (Barna Lilla), akit ő először kitörő örömmel üdvözöl. A lány mégis mintha zavart lenne és bizonytalan, mert nem tudja, hogyan kéne megtörténnie annak a találkozásnak, amely húsz év után először jön létre.

Ez a bizonytalanság később átragad az apára is, és minden, amit magáról próbál elmesélni, minden jó szándék mellett is esetlennek hat. Ezen a síkon az előadás különlegességét olyasmi adja, ami részben gyengeség is: a diszharmónia ugyanis nemcsak apa és lánya között jelenik meg, de figyelem tekintetében az őket játszó két színész között is. És bár olyasmiről van szó, ami részben talán korosztály, illetve alkat kérdése is, bizonyos pontokon zavaró tud lenni, hogy amíg Barna Lilla játékában a folyamatos intim jelenlét érezhető, addig Márton András valamivel erősebben játszik kifelé, egy-egy pillanatra mintha egyedül akarná elvinni a show-t a közös játék helyett. Ez különösen akkor bántó, amikor egy-egy hevesebb érzelmet úgy próbál megjeleníteni, hogy az addig viszonylag nyugodt beszéde hirtelen kiabálásba csap át. Fontos ugyanakkor, hogy ez nem minden pillanatra igaz. A történet szereplői, illetve az őket játszó színészek alkata közötti párhuzam csak egy bizonyos határon túl zavaró.

Viszontlátás

Ugyanez a párhuzam a Dark Pony vonalán kifejezetten hasznára válik a produkciónak: a történet elmesélésében a bábforma siet a színészek – elsősorban az itt már jogosan előtérbe kerülő Márton – segítségére. A díszletben hátul végig jelen van egy paraván, amelyet az apa teleragasztott fotókkal. Ez válik bábparavánná az indián kalandjainak a megjelenítésekor, és a bábok is az apa régi fiókjából kerülnek elő. Mivel meséről, fantáziáról van szó, itt nem kell a realista színjátszásra törekedni, így válhatnak ezek a pillanatok egészen meghatóvá. A Viszontlátás egyértelműen összeköti az eredetileg két drámát, pillanatnyi kétségünk nincs afelől, hogy ez a mese Carolnak szól, az ő kedvence volt kiskorában, ahogyan azt ezeknél a részeknél Barna Lilla finom, játék a játékban-típusú jelenléte is bizonyítja. A fantáziát az előadás kvázi-megoldásként kínálja fel, ennek kontrasztja a tétova, sehova sem tartó realizmussal pedig mindenképpen felveti azt a kérdést, hogy miért csak történeteken keresztül vagyunk képesek kommunikálni egymással. A szereplőket azonban ezzel együtt sem sajnáljuk, inkább örülünk, hogy legalább ilyen módon ismét tudnak nyitni egymás felé.

Vadász Krisztina rendezése összességében vegyes képet mutat: a Viszontlátás egy érzékeny anyaghoz nyúl, közepes bátorsággal. Realizmusa lassú és nehézkes, játékossága ezzel szemben üdítően friss és megható.

 

David Mamet: Viszontlátás

Az előadás David Mamet Reunion és Dark Pony című drámáinak szövegéből jött létre.

Fordította: Zsigó Anna

Carol Mindler – Barna Lilla e.h.
Bernie Cary – Márton András

Dramaturg: Zsigó Anna
Zeneszerző: Szabó Bálint (Gosheven)
Díszlettervező: Mucsi Balázs
Jelmeztervező: Pálya Pompónia
Rendezőassisztens: Fazekas Anna
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Produkciós menedzser: Erdélyi Adrienn

Mentor rendező: Vajdai Vilmos
Rendező: Vadász Krisztina e.h.

Külön köszönet Szabó Sipos Ágostonnak

A Találkozások program előadása.

 

Bemutató: 2018. január 22.

Bethlen Téri Színház

 

Fotó: Kállai-Tóth Anett

nyomtat

További írások a rovatból

Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
színház

Ha a pápát Johannának hívnák Ha a pápát Johannának hívnák
A pápanő ősbemutatója a József Attila Színházban
színház

Afrikai népmesék újragondolva Afrikai népmesék újragondolva
Homo Ludens Project: Csillagok szíve, Szeged, ZUG
színház

Összhangban a viharral Összhangban a viharral
Shakespeare: A vihar - Szikszai Rémusz rendezése a Budapest Bábszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Hol vagyunk, hol nem mi vagyunk Hol vagyunk, hol nem mi vagyunk
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018
A múltban gyökerező társadalmi krízisek a Verzió dokumentumfilmjeiben
Keressük az interaktivitás megvalósíthatóságának a kereteit


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés