PRAE.HU: Mit szólsz ahhoz, hogy tanítványod nyerte az első díjat?

Természetesen nagyon örülök, Klára különleges kislány, nagyon jól rajzol, és még csak tízéves. Neki nem gond megrajzolni egy alakot, egy távlatot, bármit – így született. Egyébként nem csak rajzol, sokat olvas. Rendkívül részletgazdag lett a képe. Mivel a fotóját kellett beküldeni a műnek, azt javasoltam, B1-es kartonra készítse el, így sok mindent bele lehetett sűríteni, a fotón úgyis mindegy, hogy milyen méretű az eredeti. Biztos, hogy ez a részletgazdagság tetszett meg a zsűrinek és ezért szavaztak rá. Szerencsére időben kaptam meg a pályázati kiírást, úgyhogy már a nyári táborok alatt tudtunk a feladattal foglalkozni. Minden verset, prózát felolvastunk, megbeszéltünk, tetszett nekik, mindenki választott művet, fantasztikus munkák születtek. Izgalmas feladat az illusztrálás, pláne, amikor olyan jó laza, cselekményes a szöveg, amitől a gyereknek meglódul a fantáziája, rögtön képeket lát, azt próbálja előhozni.

PRAE.HU: Milyen tapasztalataid vannak a gyerekek képzőművészeti nevelésével kapcsolatban? Három lányod közül kettő festőművész lett.

A gyerekeim voltak az első tanítványaim, ki tudtam kísérletezni rajtuk, hogy működik a pedagógia. Van tanári diplomám, de iskolába nem akartam elmenni, mert nem vagyok hajlandó osztályozni készségtárgyat. Legyen legalább valami, amit önmagáért művelnek, örömmel tornázzanak, énekeljenek, fessenek, ne a jegyért! De hát az iskolarendszerünk még nem tart itt, úgyhogy ezt csak itthon lehet megcsinálni. Elvem a dicséret, néha már ki is nevetnek ezért, de nem baj. Soha semmi negatívumot nem szabad, hogy halljon a gyerek azzal kapcsolatban, amivel foglalatoskodik, mert lehet, hogy egy életre abbahagyja. A gyerek érzékeny műszer, nagyon óvatosan kell vele bánni. A sajátjaimnál nem voltam még olyan óvatos, bíztam abban, hogy látják, itthon mi van, miről folyik a diskurzus – művészet, restaurálás meg festészet volt a téma – ebben éltek, ezért is lett kettő festő. (Véghseő Klára két lánya Osgyányi Sára és Osgyányi Ranvig Róza festőművészek, édesapjuk Osgyányi Vilmos, restaurátor – a szerk.) A legtöbb szülő lebeszéli a gyerekét a saját foglalkozásáról, mert látja az árnyoldalakat is. Mondtam, hogy választhatjátok a művész életet, mert van miért, de tudjátok, hogy mivel jár. Ők nem ringatták magukat illúziókba, hogy milyen fényes élet lesz ez, – de hogy szép, az biztos, csak nehéz. A bizonytalan szabadúszó lét kiszámíthatatlan. Azért mi elég nehezen éltünk, és ők erre emlékeznek is. A nagylányom nem lett művész, a reklámszakmában helyezkedett el, de belé is szorult művészi tehetség, amit ki tud teljesíteni, kézműveskedik, bármit le tud rajzolni. Ő is lehetett volna művész, de úgy érezte, a húgai jobban érvényesülnek. Így alakult a gyerekek élete. Most a legkisebb, Rozi, művészetterápiát tanul, nem végezte el a tanári szakot és most hiányzik neki. Én meg Sári lányom elvégeztük, ezért is tudok festőklubot tartani. Kell a diploma, a tanultság ahhoz, hogy jól tudjál tanítani. Sajnos ma az iskolában a rajzóra nagyon kevés, ha úgy alakul, abból is osztályfőnöki vagy művészettörténeti óra lesz. Elég ritka a kreatív feladat, ki is vannak éhezve a festésre, rajzolásra, de az ének is lassan eltűnik, művészettel nem nagyon foglalkoznak. Magánúton lehet kinek-kinek bepótolni, ami hiányzik az iskolai oktatásból.

PRAE.HU.: Elég fontos volna pedig, a többi tantárgyba is bevihetnék a megtapasztalt kreativitást. Mit fejleszt a művészi tevékenység?

Az agy jobb féltekéje a kreativitás székhelye, a bal félteke inkább az elméleté, meg a verbalitásé. Van egy fogalom, a keresztfejlesztés, tehát ha fejlesztem a jobb agyféltekét, a bal is fog fejlődni, és viszont. Ha a gyerek jól rajzol, vagy rákényszerül arra, hogy egy kockát lerajzoljon, és iszonyatosan összeszedi magát, akkor lehetséges, hogy a tanulásban majd előjön ez a készség, és jobban tud majd koncentrálni. Nem biztos, hogy a szülő olyan rosszat tesz a gyereknek azzal, hogy rajzolni jár angolóra helyett, mert lehet, hogy majd az angol is jobban fog neki menni. Tényleg se látnak, se hallanak, iszonyúan el tudnak mélyülni, ami a mai gyerekeknél eléggé ritka. A számítógép, a filmek, az egész izgő-mozgó világ kapkodós, felületes környezetet teremt. Nem tud az agy fejlődni, ha nincs lehetősége nyugodtan, békésen, stressztől mentesen elmélyedni valamiben. Azért is szeretnek a festőklubba járni, mert itt pozitív és optimista légkör van, ami az iskolákban nincs. Elindítottam egy hangulatot, vették az adást, engem utánoznak ebben, itt soha nincs kritizálás, egymás megbélyegzése, piszkálása; az a divat, hogy szeretjük egymást. Nagyon jól megvannak, és érdekes, mindenki dicsér mindenkit, odamennek a másikhoz, mondják, juj, de jót festettél, de jól néz ki, hogy csináltad? Az iskolában ez nem annyira jellemző, ott harcolnak a jegyekért. A jó légkörben mindenki kihozza magából a legjobbat, sokszor döbbenetes csúcsteljesítmények születnek. Meg szoktam mutatni szombaton a felnőtteknek, hogy miket alkottak, én se tudom, hogy hogyan, de a csoda megtörténik; ahogy a felnőtteknél is, csak -  legyünk őszinték - ritkábban. Náluk már nincs meg a tiszta viasztábla effektus, az ő fejükben már rengeteg előkép és hozott anyag él. A gyerek is nézelődik, leskelődik, meg egymásét is szokták egy kicsit koppintani, de az jó irányba hat, mert lehet, hogy a másik valamiből még jobbat hoz ki.

PRAE.HU: Inspirációnak itt vannak a falon te képeid is!

Igen, azokon is azt látják, hogy van bennük humor, vidám színek, nézőpontok, hatással vannak rájuk. Sok gyerek már kész ötlettel állít be… van egy kisfiú, aki például nagy komolyan azt mondta: „Egri vár, Dobó István!” Megállt a számítógép előtt, elő kellett keresni az egri várat meg Dobó István képét, és abból egy gyönyörű alkotást kreált. Kellett indításkor, hogy lássa, hogy néz ki az egri vár. Sokszor megrendelnek vagy ajándékba akarnak valamit készíteni, az is egy külön kategória, hagyom őket teljesen szabadon. Mindenki a saját egyéniségéhez mért feladatot kap. Van egy autisztikus, meg nehezen kezelhető gyerek is, velük személyre szabottan foglalkozom, a többiek is gyámolítják őket.

PRAE.HU: Hány éves gyerekek jönnek?

Változó, már középsős, kiscsoportos óvodásunk is van, az se ritkaság. Elvileg kétéves kortól lehet rajzoltatni a kicsiket, ha már tudja tartani a ceruzát a kezében, elindulhat a dolog. Nincsen korhatár, de az is jó, hogy sokféle korosztály jön, elsőstől nyolcadikosig, van közöttük pici meg nagy is. A gimnazista csoport csak rajzol. Nagyon érdekes, hogy a fele társaság nem azért jár, hogy felvegyék valahova, hanem saját maga miatt, saját igénye, hogy egy héten egyszer rajzoljon. Ilyen is van, nem is egy.

PRAE.HU: A mai világban mindenhonnan bombáz minket a sok kép, a reklámok, a filmek, ez milyen hatással van rájuk?

Bizony, ez egy kemény harc, mert azért jönnek azzal, hogy most Darth Vadert akarnak rajzolni meg Pókembert… Az efféle igényeket szép finoman igyekszem leépítgetni, vagy anatómiai síkra terelni. Nem baj, hogy érik mindenféle hatások, nem lehet bura alatt tartani őket, de azért meg kell tanítani, hogy mi a szép, és az elég nehéz, ha valakinek nincs ösztönös ízlése. Nagyon soknak van, de sajnos ez az ízléstelen és villódzó világ, meg a divatok, a divatszínek annyira eltévelyítik őket, hogy sokszor sztereotípiák jelennek meg a rajzlapon. Ezzel dolgozni kell, nagyon sokat.

PRAE.HU: Mi a véleményed a mesekönyvek illusztrációiról?

Szerintem nagyon jó irányban fejlődött az illusztráció, most már sokkal kevesebb csúnya gyerekkönyv van, de a 70-es években bizony meg kellett szűrni, hogy milyen könyvet adok a kezükbe. A 70-es, 80-as években a gyerekkönyvek fele nem volt szép, de voltak nagy nevek, Würtz Ádám, Reich Károly, Réber László – a három nagy kedvencem. Most sok fiatal szép, ízléses és finom illusztrációkat készít, itt van például Szűcs Édua, nagyon tehetséges, most is vettem egy könyvet, amit ő illusztrált, szellemes, jópofa. A gyereknek nemcsak az kell, hogy szép legyen a rajz, hanem cselekményes, mint például Rébernél, sok mindent lehessen rajta látni, élénk színei legyenek. Sokszor a felnőttnek tetsző illusztráció nekik nem mond semmit. A nagyon pasztellszínű dolgok művésziek, szépek, de az felnőtt ízlés. A gyerekek a részleteket és az élénk színeket szeretik. Rengeteg a gyönyörű mesekönyv. Nem azt mondom, hogy nem jelennek meg csúnyák, mert vannak most is, csak sokkal kevesebb.

PRAE.HU: Szerinted mi a csúnya?

A rossz rajz, a rossz színek, a tanulatlanság, a primitív előadásmód. A jó pedig ennek az ellentéte. Azt is meg kell mondani a gyerekeknek, hogy ez szép, ez csúnya. Sokszor keményen helyre kell őket tenni, amikor értékítéletet mondunk mások munkáiról, mert meg kell jegyezniük, hogy a szép miért szép, ami meg nem szép, miért nem. Akkor valamit tényleg tanítottam nekik, nem fognak fölvenni ízléstelen színeket, meg nem fogják kifesteni csiricsáré színekre a lakást, tudni fogják, milyen alapszínen érvényesülnek a falon a képek... A mesterséges neonszínek is fertőzőek, bejött a műanyag akril festék, világítós színekkel. A festés fontos tudomány! Már a legkisebbekből is ki kell operálni, hogy például a zöld, az nem hidegzöld, olyan nincs a természetben. Sajnos rossz beidegződés, hogy a növényeknek természetellenes színt adnak. Mutatom, nézd, itt van egy cserép virág, milyen színű a levele? Ugye, hogy nem olyan, mint az a festék! Tegyél csak bele egy kis sárgát vagy okkert, és már olyan lesz! Meg kell tanítani őket arra, hogy a színek hogyan lesznek élők. Aztán, egy kisgyerek általában a rajzlap sarkába rajzolja a napot, egy ideig hagyom, majd szép finoman bekerül a nap a helyére. Vagy az égbolt: a rajzlap tetején van egy kék csík… valószínűleg egymástól tanulják, nem tudom, de ebben vannak ösztönös, mélyről jövő késztetések is, úgyhogy a kicsiknél még az ember hagyja. Felső tagozatban fölmerül az emberábrázolás igénye is. Beszereztem egy gipszfigurát, magyarázom nekik az arányokat, egymást rajzolják. Sok gyerek ösztönösen jól lát, de van, akinek nincs arányérzéke, inkább festeni szeret, akkor hagyom, legyen neki élmény a festés.

PRAE.HU.: Mivel foglalkoztok mostanában?

Van egy újabb projektünk, a rétisas. Az egész egy állatkerti gondozó ötletéből ered, aki hét évig vigyázott egy fehérfejű rétisasra, és ismertetőt írt a rétisasok világáról. Egy doktornő segített valóra váltani az álmát, néhány fotóval együtt kinyomtattak egy füzetet, és szerveztek köré kiállítást. Ehhez kapcsolódtunk mi: a gyerekek rétisast festettek, rajzoltak, iskolákban vándorkiállítás nyílt a prospektus fotóiból, szövegeiből és klubtagjaink műveiből, csodálatos dolgok születtek! Plusz még az én felülnézeti tájképeimet is kitettünk, hogy lássuk, mit is láthat a rétisas repülés közben.