Ez a mozi mintha a második darabja lenne egy maffiózókról kerekedő trilógiának, amelynek Viggo Mortensen az állandó főszereplője és az Erőszakos múlt az első része (hogy lesz-e harmadik rész és tovább emeli-e a színvonalat, nem tudom, de remélem). A korábbi film egy graphic novel feldolgozása volt és identitás-erőszak-egyén-közösség viszonyait vizsgálta: a látszólag tökéletes kispolgár vajon tényleg egy bűnszervezet fontos embere volt-e régen, és ha igen, le tudta vetkőzni a múltját, vagy az erőszak élete végéig kísérteni fogja, megfertőzve a családját is? A Gyilkos ígéretek egy Londonban működő orosz "família" életébe enged bepillantást, némiképp összetettebb sztorival: a cselekményben a Viggo alakította bérgyilkos/sofőr mellett meghatározó elem a keresztapa (Armin Müller-Stahl), a fia (Vincent Cassel), egy szülésznő (Naomi Watts) és a családja, illetve egy kiskorú prosti és az újszülöttje is. A szülésznő gondoskodni akar az orosz emigráns kamaszlány gyermekéről, ami a család és a maffia belviszonyainak átalakulásával együtt a kapcsolatok teljes újrarendeződéséhez vezet.


Mint már említettem, minőségi kifogás nehezen érheti a művet, igazi mestermunka, a rendező tökéletes arányérzékkel, patikamérlegen adagolt dózisokkal gondoskodik a feszültségről, az érzelmekről, a cselekmény továbbgördítéséről, és ha bármi gond is van a filmmel, akkor az éppen ez. Hogy nem ezt várjuk egy Cronenberg-mozitól: a patikamérleget, a tökéletes arányérzéket, a hollywoodi értelemben vett mestermunkát, meg az orosz maffiát Londonban. Azért szerettük meg annak idején (már aki, nyilván), mert a filmjei hasonlítottak egymásra, a nagyjából egységes stílushoz hasonló témák és megoldások kapcsolódtak. Nem a gore, a szadista-mazochista részletek iránti érzékenység tette cronenbergi alkotássá a filmjeit, hanem az író Cronenberg vonzódása a sci-fi/horror, a hús, gép és lélek közötti viszony, a média és technika kérdései iránt. Ezért tekinthető ugyanannyira saját filmjének a gusztustalan részletekben tocsogó A légy és a lelki folyamatokra koncentráló Két test, egy lélek. És ezért tartozik a színvonalas bérmunkák közé a Holtsáv vagy a Pillangó úrfi.

Első pillantásra úgy tűnhet, a kanadai mester profin levezényelte egy tőle idegen projekt forgatását, felnyalta a pénzt és lelépett - ám ennél azért jóval személyesebb a végeredmény. Inkább arról van szó, hogy a csak rá jellemző részletek ellenére nem lenne könnyű biztosan az ő munkájának betudni a filmet, ha nem virítana a neve a stáblistán. A józan paraszti ész azt sugallja, hogy egy böcsületes maffiafilm tele van erőszakkal, főleg ha az emberi test leépítésének apostola rendezi - Cronenberg újfent bebizonyította, hogy nem mindig kell adni a formállogikára, és ami azt illeti, a Gyilkos ígéretek két igazán erőszakos, véres epizódja sem azért emlékezetes, mert oly’ nagyon passzol a rendező "szerzőibb" munkáihoz. Ezek tényleg magas szakmai színvonalon levezényelt jelenetek, de akkor már jobban felfedezhető a direktor egyéni látásmódja a szülést bemutató képsorokon, vagy a tetovált maffionc beavatási rituáléjánál.


Tartalom és stílus szempontjából érdemes összevetni az Eastern Promises-t egy másik egyéni képi és témavilágú mester művével, a bűnszervezet-specialista Martin Scorsese Oscar-díjas A téglájával. Minőség szempontjából talán nem lenne érdemes összekapcsolni őket, nyílt titok, hogy az olasz mester sokkal inkább korábbi érdemei elismeréseként kapta meg az arany szobrocskát, semmint a Szigorúan piszkos ügyek remake-jének magas színvonaláért (bár én A téglát távolról sem tartom rossz filmnek, érdemes többször nekifutni). Sokkal érdekesebb rendező és mű viszonyában az a tény, hogy Scorsese filmje - nívójától függetlenül - egyértelműen Scorsese filmje: tetszik vagy sem, itt bizony a régi padtárs rágta a régi gittet a régi állkapocs-kaffanásokkal. Martin mester munkájában nyoma sincs annak a finom távolságtartásnak, amely pl. a Kundunnál volt érezhető. Cronenberg biztos kézzel dolgozott Steven Knight ihletett forgatókönyvéből, a maximumot hozva ki sztárjaiból (Mortensen, Watts, Cassel és Müller-Stahl mellett csodálatos alakítást nyújt Watts nagybátyjának szerepében az inkább rendezőként ismert, lengyel származású Jerzy Skolimowski), atmoszférateremtői és történetmesélői csúcsán járva - viszont megfeledkezve arról a David Cronenbergről, aki a B-filmes horror- és szexfilm-alapvetéseket olyan ügyesen ötvözte egyéni hóbortjaival pl. a Shiversben.

A Gyilkos ígéretek kiváló film, klasszikus lesz, csak ajánlani tudom, de azért bízzunk benne, hogy nem az eXistenZ volt az író-rendező Cronenberg utolsó munkája. (Az már biztos, hogy dollárban ötszámjegyű előlegért regényírásba kezdett - a szerk.)