Egy hemina után / Kirándulás a kintből a bentbe az Arcus Temporum Fesztiválon / PRAE.HU

Két napot voltam ott a háromból, két koncertet hallgattam meg a sokból, a főapátság tiszta levegője, szertartásossága kérdés nélkül vitt magával, söpörte ki a koszt, a zajt, amivel telítődik egy nagyvárosi lélek. A XIV. Arcus Temporum fesztivál egyedi, máshoz nem hasonlítható. Nem szórakoztató, nem sztárokat vonultat fel, nem kényelmes, nem fesztivál, mert arról tömeg, zaj és üzletiesség jut eszembe. Pár pillanatra beláthattam az ott élő szerzetesi közösség, család napjaiba, munkájába, akik a múltjukkal békében, a jelent megélve, a jövőre nyitottan hívnak, hogy TE is a részese légy annak a szigetként létező csodálatra méltó gondolatvilágnak, amit Pannonhalma képvisel.

A Viator apátsági étteremben, mely maga is kortársépítészeti műremek, vendéglátóm, Deicsics Konrád OSB, kulturális igazgató a fesztivál arculatának grafikai egységét, szimbolikáját érttette meg velem, ami után még nagyobb rácsodálkozás az apátság épülete és a bazilika belső kialakítása. Utóbbiban vesperást hallgattam. Korábban számtalan hasonlóban volt részem egyházzenei múltamnak köszönhetően, soha nem ilyen letisztult, átgondolt, érthető formában. Paradox helyzet volna méltatni ezt az eseményt zeneileg, mégis egy szót megérdemel: felemelő. (Kiss Zsolt súlyhelyes liturgikus orgonajátékával.)

A következő koncertre várakozva lett világos a küzdelem, amit a szervezők évről évre átélnek itt: aki erre a fesztiválra eljön, autóval jön. Mivel az apátságban lakni nem lehet, környékbeli panziókban kell megszállni. Mivel egyetlen büfé van, az is csak este, ezért aki ide látogat, mindig a Viatorban eszik. Ezek mind méregdrága dolgok, ebből teljesen érthető, hogy kik lesznek a fesztivál közönsége. Szakmabeliek (abból csak a teteje), kultúrsznobok, gazdag borászok, legtöbben 40 felettiek. A borkóstolón találkoztam egy szlovákiai magyar párral, orvosok, kortárszene rajongók(!!!!). Na ilyenből kb. kettő van, és azok ők voltak. De értem és átérzem a harcot, amit a szervezők folytatnak, mert itt keményen dönteni kell, mit engednek beszüremkedni ebbe az unikális helyzetbe. Voltak olyan évek, mikor volt kortárs tánc, tömeg. A tapasztalat szerint ennél nagyobb, drasztikusabb szelekció szükséges. A kortárs zene közönségének nagy része viszont nem teheti, hogy erre a három napra százezreket áldozzon. Marad az a lelkes 150-160 ember, akikkel együtt hallgattam Bartókot, Sztravinszkijt, Kurtágot, Bachot. Ők hűségesnek tűnnek, és kívánom, hogy legyenek évről évre többen.

A borkóstolón három fajtát ittam. A kedvencem a HEMINA elnevezésű fehérbor. Szent Benedek, akinek a reguláját sok dologban követik a szerzetesek, a munka közbeni ivás megfelelő napi mennyiségét egy heminában határozta meg. Bölcsességét mutatja, hogy ez nem űrmérték, hanem emberenként változó. “A hemina az a mennyiség, amit ha megiszol, megtalálod Istent, de még nem kísért meg az ördög.” Én pont egy heminányi zenével és élménnyel laktam jól.

A bazilika belső teréről bővebben, érthetőbben az Apátság honlapján lehet olvasni.

A múlt elfogadásáról, jövőbe tekintésről Dohy Anna írt a prae.hu művészeti portálon