Nagyon különös alkotás lett a Tegnap. Azoknak ajánlható, akik már nagyon sok filmet láttak, és készek egy olyan mozira, amely szándékosan igyekszik távolságot tartani a nézőtől. Elhagy ugyanis minden olyan elemet, amely könnyen befogadhatóvá tenné: nincs azonosulásra hívó főhős, nincs átélhető történet, nincs nyilvánvalónak tekinthető tanulság, csak egy nagy-nagy sivatag, benne pedig egy emlékei után kutató, kék öltönyös fickó. Kenyeres Bálintot eddig rövidfilmesként ismerhettük meg, első játékfilmje pedig kompromisszummentes, határozott munka lett.

A Tegnap története egyszerű és jól működő témára épül: egy svájci építési vállalkozó, Victor Ganz Marokkóba érkezik üzleti ügyeinek ellenőrzésére, ahol váratlanul felismerni vél egy emlékeiben rég eltemetett nőt. Otthagyva csapot-papot a nő után ered, átvándorol városon és sivatagon, s csupa kietlen, kopár vidéken halad keresztül. Méltóságát egyre inkább levetkőzi, telefonját is elhajítja. Hatalmukba kerítik a megfakult képek az öltönyzsebében, melyeket erről a rejtélyes valakiről őriz.

Kenyeresék szándékosan ellene mennek az elvárásnak, hogy szerethető főszereplőt kell vászonra vinni. Ganz szerepében nem svájci, hanem a kivételesen jó román színész, Vlad Ivanov látható (aki egyébként Nemes Jeles László Napszállta című filmjében is szerepet kapott). Ivanov olyannyira rezignáltan játssza el a szerepét, hogy karaktere nemcsak nehezen megközelíthető figura lesz, de kifejezetten ellenszenves is. Nem látunk bele a férfi gondolataiba, nem ismerjük valódi érzéseit, sem szándékait, tehát pont azoktól az információktól vagyunk megfosztva, amelyek mentén átélhetnénk a sztorit. Képzeljünk el egy filmet, amelyben minden elem szorosan egy szereplő nézőpontjához kötődik, csak éppen az marad rejtve előttünk, ami konkrétan e figura fejében zajlik. Ezzel a technikával dolgozik tehát a Tegnap, s ezért fogjuk elveszettnek érezni magunkat a moziban. Érdemes párhuzamot vonni egy tavaly készült másik magyar koprodukcióval, Kristóf György Out című filmjével, amely hasonlóképpen egy magányos külföldi utazástörténetet mutat be. Csak míg az Outban a főszereplő elkeseredetten munkát keres – ami egy kézenfekvő és átélhető probléma –, addig a Tegnap főszereplőjének nincsenek ismerős vonásai és megnyilvánulásai, így vele nem születik meg az érzelmi azonosulás, ami az Out hőse esetében igen.

Ha nincs azonosulásra hívó hős, akkor a nézők más fogódzókat keresnek, ám a film minden szempontból ugyanolyan visszafogottan minimalista, mint Ivanov játéka. A cselekmény végig egy lecsupaszított, rideg, sivár térben játszódik. Kenyeres és csapata szándékosan kerülni próbálták a sivatag ábrázolhatóságában rejlő sablonokat. Marokkónak egy olyan arcát mutatják meg, amely mentes azoktól a sztereotíp képektől, amelyeket egy észak-afrikai tájon játszódó film gyakran felsorakoztat.

A Tegnap legkiemelkedőbb vonása a Fillenz Ádám operatőri munkáját dicsérő képi világ, amely szintén hozzájárul a néző elidegenítéséhez. Sok a statikus vagy alig mozduló nagytotálba komponált jelenet, amitől minden kép hűvösen esztétizáltnak tűnik, ugyanakkor az, ami éppen a vásznon zajlik, a nagy képek miatt kevésbé érződik jelentőségteljesnek. A színhasználat és a kompozíciók is egészen kivételesek, remekül átjön a környezet idegen, de mégis tapintható, unikális hangulata. Az éjszakai jelenetek világítása erős atmoszférát teremt, ritkán látni ennyire jó neonfényeket. Kenyeres kedvelt technikája, a rövidfilmjeiben használt hosszú beállítás is visszatér egyszer-kétszer, ami tovább erősíti a film vizuális hatásosságát.

Számos ponton lehet méltatni a Tegnap ambícióit. A probléma abban áll, hogy a kiüresítő hatások mögött nem látunk többlettartalmat, s habár a befejezés kétségtelenül elgondolkodtató, a kétórás játékidőhöz képest soványkának tűnik, amit a film összességében nyújtani tud. A Tegnap kiüresedése mögött nehézkesen találunk filozófiai mélységet, mint amilyet mondjuk Antonioninál. Nem érezzük a történet dramaturgiai ívét, jelentőségét. Csak amikor a stáblista forog, áll össze a kirakós – ami persze szándékos húzás. Mégis kár, hogy a játékidő alatt többször csak értetlenkedve szemléljük az eseményeket. És úgy érezzük, még megannyi lehetőség rejlett volna ebben az ötletben, amely így végül kiaknázatlan maradt.

Kifejezetten szórakoztató elmélkedni a Tegnapon (aminek a címe is elég frappáns, ha így nézzük), szórakoztató a szerkezetét elemezni, csak éppen megnézni volt kevéssé szórakoztató. Összességében nem előnyös, ha egy film alatt ennyire sokszor próbáljuk eldönteni, mindez szándékos-e, vagy valami félrecsúszott. Egy szűk célközönség tetszését viszont feltétlenül el fogja nyerni ez modernista hangulatú alkotás, amelyben végtére mintha mégis ott húzódna egy üzenet a boldogság örökös kutatásáról.

Tegnap, magyar-német dráma, 118 perc, 2018. Rendező: Kenyeres Bálint. Forgatókönyvíró: Kenyeres Bálint, Beregi Tamás, Forgách András, Zabezsinszkij Éva, Matthieu Taponier. Producer: Taschler Andrea, Jamila Venske. Operatőr: Fillenz Ádám. Hangmérnök: Jan Schermer. Vágó: Arányi Vanda. Szereplők: Vlad Ivanov, Féodor Atkine, Djemel Barek, Jo Prestia, Johanna ter Steege. Bemutató dátuma: 2018. szeptember 6.. Forgalmazó: MITTE Communications. Képek: MITTE és MNF. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!