bezár
 

film

2018. 11. 01.
Skandináv thriller magyar módra
Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A kilencvenes évek óta nagy népszerűségnek örvendenek az észak-európai thrillerek és horrorfilmek, melyek a kortárs magyar zsánerfilmekre, így Ujj Mészáros Károly legújabb, X – A rendszerből törölve című politikai thrillerjére is hatottak.

Egy ideig a sötét bűnügyi filmeket (film noirokat, pszichothrillereket) az amerikai és a francia mozihoz kötöttük, azonban a kilencvenes években több skandináv thriller és horror (Éjféli játszma, Abszolút nulla fok, Álmatlanság) bizonyította, hogy az észak-európai régióban is tudnak éjfekete műfajfilmeket készíteni. A sikerregényekből adaptált A tetovált lány vagy a Q-ügyosztály történeteit feldolgozó krimi-thrillerek (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta), a Gyilkosság és A híd című tévésorozatok, illetve ezek és A tetovált lány vagy az Álmatlanság amerikai remake-jei pedig nemzetközi szinten is népszerűvé tették a fagyos bűnügyi történeteket.

Ezért nem meglepő, hogy a zsánercentrikus Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt több, skandináv stílusú magyar bűnügyi film is született úgy, mint Mátyássy Áron Víkendje, Sopsits Árpádtól A martfűi rém vagy Pacskovszky József kevésbé sikerült A tökéletes gyilkosa. Az éjhideg műfajfilmekhez közeledett a Liza, a rókatündér alkotója, Ujj Mészáros Károly is legújabb művében, az X – A rendszerből törölve című politikai pszichothrillerben. Ám annak ellenére, hogy az író-rendező nagyon ráérzett az Álmatlanság vagy a Fácángyilkosok ízére, mégis joggal lehet hiányérzetünk az X megtekintését követően.

(Figyelem, a szöveg további részei az értékelés érdekében a film cselekményére, fordulataira vonatkozó utalásokat, információkat tartalmaznak, csak az olvasson tovább, aki ezt a rizikót vállalja!)

Ujj Mészáros Károly: X - a rendszerből törölve

Az X főhősnője, a Balsai Móni által alakított, lelkileg szétcsúszott Éva a skandináv thrillerek nyomozóihoz hasonlóan többféle krízissel is küzd. Férje halála után pánikbeteggé, sőt, kényszerbeteggé vált (olyannyira a tökéletességre törekszik, hogy például összevarrja lánya divatos, direkt kiszaggatott farmernadrágjait), ami rányomja bélyegét az ő és kamaszlánya, Kati kapcsolatára. Kati ráadásul problémás gyerek, és mikor iskolatársai édesapja öngyilkossága miatt piszkálják, nem riad vissza az erőszakos revanstól. Éva magánélete tehát darabokban hever, így szakmájában sem tud érvényesülni. Csupán társai, Feri és Zoltán bíznak valamennyire az amúgy remek szimatú nyomozónőben, aki rájön, hogy a sorozatos öngyilkosságok a városban valójában egy sorozatgyilkosság állomásai. Az Éva által felfedezett nyomok arra utalnak, hogy a gyilkosnak politikai, rendszerellenes motivációi vannak. Persze, ahogy A martfűi rémben és A tökéletes gyilkosban, a szálak Ujj Mészáros Károly thrillerjében is magas szintre vezetnek, ahol senki sem az, akinek látszik, és ahol egy naiv és lelkileg sérült, kollégái által is akadályozott nyomozónő nem biztos, hogy túl sokat tehet a felfedezett összeesküvés ellen.

A rendező első nagyjátékfilmjében, a Liza, a rókatündérben is kitűnő volt a hangulat, és atmoszférateremtésből Ujj Mészáros Károly ismét jelesre vizsgázott. Az X-nek jól állnak a sokkal sötétebb, de a Lizából ismerős zenés montázsszekvenciák. A pazar nyitójelenet zseniálisan köti össze az X főbb történetszálait és karaktereit, de később is van példa arra, hogy Ujj Mészáros Károly depresszív, melankolikus zenére komponálja meg a fontos epizódokat vagy fordulatokat. A párhuzamos és a függőleges, zenei montázshoz tehát nagyon ért a rendező, és megmutatta, hogy a Lizáétól eltérő tónusban is képes az említett technikákkal történetet mesélni. Formai szempontból csupán az újra és újra előkerülő, a várost fordított kameranézetből mutató vágóképpel van probléma: egyfelől mesterkéltnek hatnak, másfelől túl sokszor ismétlődnek. De ebbe az X hűvös és depresszív stílusától idegen szimbólumba is bele lehet látni dolgokat (ahogy a főhősnő élete, úgy az egész város, sőt az egész rendszer a feje tetejére állt).

Ujj Mészáros Károly: X - a rendszerből törölve

Nagyobb gondok akadnak a karakterekkel és cselekményszálakkal. Szó sincs persze arról, hogy Ujj Mészáros Károly és írótársa, Hegedűs Bálint ne tudták volna végig fenntartani a feszültséget. Ha az összképet nézzük, akkor az X igen jól működik thrillerként, hiszen mesterien adagoltak az információk, és a cselekmény végéig csak halmozódnak és halmozódnak a kérdések, ha amúgy nagyjából a játékidő kétharmadánál már lehet sejteni (sőt tulajdonképpen el is mondják nekünk az alkotók), ki vagy kik állnak a sorozatgyilkosságok hátterében. Az „exposition is ammunition” forgatókönyvírói aranyszabályt (kb. azt jelenti, hogy ne lőjük le idő előtt a poént, és tartsuk fenn a néző érdeklődését) abszolút betartják az alkotók. Ujj Mészáros Károly, ameddig csak lehet, finom utalásokat tesz, pont akkor vágja el a jeleneteket, amikor már éppen árulkodni kellene, és a potenciális negatív hősök éppen csak annyi ideig beszélnek, hogy fennmaradjon a sztori titokzatossága.

A baj csak az, hogy az X nincs rendesen lezárva. Persze, ha végig egy modernista kriminek hihettük volna a filmet, mint mondjuk Fehér György Szürkületét vagy Tarr Béla A londoni férfijét, akkor semmi gond nem lenne, hiszen Fehér és Tarr tudatosítják velünk, hogy nem a bűnügy érdekli őket, hanem a bűn és bűnhődés folyamata. Az X viszont a végkifejletig szabályos krimi-thriller, már persze, ha egy skandináv modorban készült műfajfilmet szabályos zsánerfilmnek nevezhetünk. Legyen bármilyen sötét is a végkifejlet, az Álmatlanság, a Fácángyilkosok vagy akár A martfűi rém szépen eljuttatnak minket valamilyen katartikus konklúzióig, ha nyitva is hagynak kérdéseket.

Ujj Mészáros Károly: X - a rendszerből törölve

Ujj Mészáros Károly filmjének lezárásáig éppen az addig tökéletesen felépített forgatókönyv miatt azt hisszük, hogy valamilyen katartikus konfrontációra kerül sor, melynek során vagy elbukik a hősnő, vagy éppen ellenkezőleg, szembe száll démonaival, és megoldja az ügyet. Mindenféle spoiler nélkül sajnos azt kell leírnom, hogy az X végkifejletére az alkotók két szék közé, a pad alá kerülnek. Működhetne persze ez a fajta hirtelen, a nézőre rengeteg kérdést zúdító konklúzió is, ha a negatív hősökkel és a háttérben meghúzódó politikai konspirációval kapcsolatban több támpontot kaptunk volna, vagy a thrillervonulattal összekapcsolt magánéleti szálat jobban kidolgozták volna.

Ugyanis Éva és lányának drámája is felemásra sikeredett. Egy darabig persze ez a cselekményszál is biztató, minthogy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :)-hoz hasonlóan az X is érinti az iskolai erőszak és kiközösítés problémáját, ha Schwechtje Mihály művéhez képest felszínes és klisés módon is. A kamaszterror ebben a filmben kifejezetten a diszfunkcionális szülő szemszögéből bontakozik ki. Éva mintegy önmagát vádolja férje öngyilkossága miatt. A nyomozónő a fájdalmat ki akarja törölni emlékezetéből a férfiről készült fotók eltüntetésével, az apa-férj témájának tabuvá tételével, ám ezzel sokkal többet árt Katinak, mint gondolná.

Így nem elég, hogy a lány apahiánnyal küzd, azt sem nagyon tudja, ki hiányzik neki. Ezért Éva nemhogy enyhítené Kati fájdalmát, fokozza is azt a titkolózással. Ráadásul édesanyja labilitása miatt nemcsak az erős apa, de az erős anya is hiányzik a kamaszlány életéből, pedig égető szüksége lenne a szülői védelemre iskolatársaival és az áldozatot hibáztató igazgatónővel szemben. Ujj Mészáros Károly remekül rajzolja meg ezt az ördögi kört, melyből úgy tűnik, tényleg nincs kilépés, a két sérült embernek éppen arra lenne szüksége, amit a másik nem tud megadni: az anyából a határozottság, lányának a gondoskodás hiányzik.

Ujj Mészáros Károly: X - a rendszerből törölve

Amennyire szépen és precízen építik fel az alkotók a személyes és iskolai konfliktusokat, olyan hirtelen találnak megoldást anya és kamaszlánya problémás és végzetesnek tűnő kapcsolatára. Ennek a cselekményszálnak a csúcspontja még feszültre sikeredett, ám a megoldást jelentő fordulat kifejezetten összecsapott, légből kapott és irreális, nem következik Éva és Kati személyiségéből és viharos viszonyából. És akkor arról még nem is esett szó, hogy meglehetősen kérdéses, egy ilyen labilis és pánikbeteg nyomozó dolgozhatna-e a rendőrség kötelékeiben, hiszen a rend őrei rendszeres pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon esnek át.

Így sajnos, akármennyire is jól építette fel Ujj Mészáros Károly az X több szálon futó cselekményét, a bűnügyi és a privát sztorik összecsapott konklúziói gyengítik a film társadalomkritikáját is. Mert az érezhető, hogy akár az utóbbi pár évben készült többi magyar film (kiváltképp a Veszettek, A martfűi rém és a Kojot) vagy az Aranyélet című HBO-sorozat, úgy az X is célba veszi a mindenkori hazai társadalmi-politikai rendszert. Ujj Mészáros Károly már a nyitójelenetben, a párhuzamos szerkesztésmód segítségével összeköti az egyértelműen a 2006-os októberi tüntetésekre utaló utcai zavargások képeit, az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságokat és a rendőrnyomozói procedúrát. Később pedig akár a Parallax-tervben vagy A martfűi rémben, az X-ben is belerondít a főhősnő a „nagyobb halak” ügyeibe.

Ujj Mészáros Károly: X - a rendszerből törölve

Magára a konspirációra Ujj Mészáros Károly csak utalgat: a gyilkosságok kapcsán előkerül egy rendszerváltás előtti vállalat, ezzel összefüggésben a háttérben megbukik egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és valami nincs rendben Éva kollégáival sem. Goda Krisztina Veszettekjét az a kritika érte, hogy nem nevezte nevükön a dolgokat, ám Goda művében mégis érthető volt a parabola. Ujj Mészáros Károly is kitalált politikusokkal, eseményekkel és szervezetekkel dolgozik, de az X esetében sokkal nagyobb baj, hogy a befejezésre a szálak inkább szétfutnak, a film jelentése pedig inkoherenssé válik. A személyes és a politikai szál konklúziója erős kontrasztban állnak egymással. Vagyis a személyes szál hirtelen megoldása és a politikai szál megoldatlansága csorbítja a film társadalomkritikájának élét, és ez teljesen félreviszi az X jelentését. Mert Ujj Mészáros Károly műve a végkifejletig arról szól, hogy valami nincs rendben a rendszerrel, ezért a végére kell járni a problémának. A film lezárása viszont szerencsétlen módon éppen azt sugallja, hogy próbáljunk meg hátat fordítani a problémának, és foglalkozzunk a privát életünkkel a nagy egész helyett, ha nem akarunk bajt. A jelen politikai klímában nem erre a konformizmusra kellene nevelnie az embereket egy társadalomkritikus hangnemben induló filmnek.

Ne temessük azért az X-et, Ujj Mészáros Károly műve profi munka, és atmoszférája, érdekes karakterei miatt egyből beszippant. Azonban ez a sokat ígérő politikai pszichothriller olyan mint a gyorséttermek mutatós hamburgerei: a plakátokon még jól néznek ki, mikor kicsomagoljuk őket, már kezdünk gyanakodni, és mikor lemegy az utolsó falat a torkunkon, nyugtázzuk, hogy finom volt ez, csak éppen többet vártunk tőle a képek alapján.

 

X – A rendszerből törölve, színes, magyar thriller, 114 perc, 2018. Rendező: Ujj Mészáros Károly. Forgatókönyv: Hegedűs Bálint, Ujj Mészáros Károly. Operatőr: Szecsanov Martin. Producer: Muhi András, Ferenczy Gábor. Szereplők: Balsai Mónika (Éva), Bujáki Zsófia (Kati), Schmied Zoltán (Zoltán), Bede-Fazekas Szabolcs (Feri), Molnár Áron (Balázs), Kulka János (Horváth Kálmán), Kőszegi Ákos (Réczey Sándor), Schneider Zoltán (rendőrfőnök), Olasz Renátó (Ricsi). Bemutató: 2018. november 1. Forgalmazó: InterCom. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek: InterCom.

 

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés