bezár
 

art&design

2019. 02. 25.
Köztes létmódunk kiábrázolása
Bögös Loránd Önelhallgatás című kiállításához
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Ha valamit nem akarunk látni, vagy túl nagy fény ér, lehunyjuk a szemünket, leeresztjük a szemhéjunkat. Sajnálatos módon fülhéjunk nem fejlődött ki. A fülünket nem tudjuk lehunyni, mert híján vagyunk az ehhez kellő ideg-, bőr- és izomberendezésnek... Jóllehet egyre nagyobb szükségünk lenne rá, hisz egyre több nemkívánatos hang hatásának vagyunk kitéve.

Az ökológiai akusztika megalapítója, Murray Schafer The Tuning of the World című könyvében leírta világunk hangszféráját.[1] Nagyszabású szonográfiájából kirajzolódik teljes akusztikus környezetünk; munkája a természet és az élőlények hangjai és zajai mellett az emberi hangok és zajok fejlődéstörténetéről is képet ad.

Zajok mindig is voltak, és nem is csak a természetes forrásból eredtek. Az ember nemcsak énekel és zenél, de szándékoltan is lármázik: a zajkeltés már régtől fogva rituális tevékenység része. Ezt a különböző vallási kultúrák olyan hangszerei hallatják, mint amilyen a sófár a judaizmusban, a kürtök tibeti buddhizmusban, vagy a láncos botok – a töredékeiben túlélt – magyar samanizmusban.

Ám a legfőképpen zajként ható hangok csak mintegy háromszáz éve, az ipari forradalommal jelentek meg: a varró- és szövőgépekkel, majd a gőzgépekkel. Azóta a technológiai fejlődés folytán szinte állandóan gépi zajok közepette élünk. Ez nem pusztán számossága és sűrűsége folytán tér el a természetes hangkörnyezettől, irritáló hatása főként eltérő hangképéből ered: a preindusztriális zajok esetében a testek berezegtek, hangi átmeneteket hallattak, majd lecsengtek. Ehhez képest a gépi zaj mintázata az állandó, tartós hullám, amelyben állandó ismétlődés van; azonos folyam.

Ezért aztán a zajtalan helyeket keressük. Visszahúzódunk, ha tudunk, a hajlékunkba, a házunkba, a négy fal közé. Ám ez sem jelent tökéletes megoldást: a zajok bejönnek, nekünk pedig időről időre ki kell mennünk. Közlekedő, köztes lények vagyunk; a lent és a fönt, a kint és a bent között, folyvást helyváltoztatásban vagyunk. Azóta, hogy rátaláltunk a barlangokra, a zárt üregekre, s különösen attól kezdve, hogy rájöttünk az építés lehetőségére, épületeket emelünk: tetőt a fejünk fölé, falat a tűzhely és az alvóhely köré. Nem is oly régtől fogva, hisz csupán pár ezer éve ennek. Mégis hozzászoktunk, hisz azóta ilyen helyeken születünk, növekedünk és élünk; a ház szinte a testünk külső héja: a tető fejfedő, a fal a ruházat külső rétege, az ablakok szemein át nyílik a kilátás...

A házak, a falak védettségében is rá vagyunk szorulva a külvilágra, a levegőre, a fényre és a tér tágasságára. Ezért ha mégoly haladott urbánus módon, hermetikusan záródó helységekben éljük is napjainkat, jó, ha olykor visszaemlékszünk eredendő helyzetünkre: természetes hajléktalanságunkra, ahol ki vagyunk téve a környezet közvetlen hatásának, a tűző nap fényének, az éjszakák hidegének, és a szélnek, az embertársak tevékenységének és lármájának. Erre emlékeztetnek néha váratlan események, extrém helyzetek, vagy experimentális művészeti munkák. De erre emlékeztet a judaizmus Sátoros ünnepe, a Szukkot is, amely során lombsátrakat emelnek, a sátorban lakás állapotát, a sivatagi vándorlás időszakát, a kint és bent közti köztes létmódot idézik meg.

Bögös Loránd: Önelhallgatás - 2018, részlet

Bögös Loránd munkái is erre az antropológiai adottságunkra mutatnak rá; a külvilágnak való kiszolgáltatottság és a tőle való elhatárolódás viszonylagosságára. Az Önelhallgatás tárgyai egy szobabelsőt idéznek a galériatér egyik végében. Ez a művész szobájában lévő hangkeltő eszközöknek az 1:1 arányú, farostlemezekből készített makettjeiből áll. A különféle berendezések utánzatai nagy műgonddal lettek kidolgozva; a zongora másolata nemcsak formáját és billentyűzetét, de a fedele alatt a kalapácsok sorát tekintve is tökéletes. Ezzel átellenben, a galéria túlsó falán, egy alig észrevehető, dobozba rejtett hangszóróból folyamatos, egynemű gépi zaj árad. A kiállítás így nemcsak tárgyak modelljeit mutatja, hanem életünk alaphelyzetét modellezi.

Bögös Lorándhoz hasonlóan magam is meglehetősen érzékeny vagyok a zajokra. Sajnos nem vagyok képes ezek oly rezzenetlen elviselésére, ahogy azt egy zen-buddhista tantörténet leírja: ez egy olyan szerzetesről szól, aki egy híd alá költözött, hogy demonstrálja a világ és zajai iránti közömbösségét. (A hidak akkoriban fából készültek, az emberek facipőben és szekerek vasalt kerekkel jártak...) Így aztán húsz-egynéhány éve elképzeltem egy készüléket, amelynek A Hatalmas Elhallgattató nevet adtam, és leírását A Ladomi leletek részeként közzétettem. Ez egy olyan berendezés, melyet hangérzékelő szenzor, továbbá kiiktató egység alkot. Működése az interferencia jelenségén alapul, így képes a környező hangokat a megfelelően megválasztott magasságú és erősségű ellen-hangokkal közömbösíteni, elhallgattatni.

Pár éve arról olvastam, hogy kifejlesztettek egy technológiát, amely képes a környező zajok kiiktatására. Eddig ugyan még nem találkoztam ilyen termékkel, de már a megvalósításának lehetősége is okot ad némi optimizmusra. Persze a tűrhetetlen hangokat és hangadókat addig is, amíg piacra nem kerül – és azon túl is –, el kell viselnünk.

 

[1] Murray Schafer: The Tuning of the World, University of Pennsylvania Press, 1977.

 

Bögös Loránd Önelhallgatás című kiállítása 2019. március 15-ig tekinthető meg a Fészek Galériában. (1073 Budapest, Kertész utca 36.)

A szöveg a kiállítás megnyitóján hangzott el. 

Fotók: Bögös Loránd 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tillmann, J. A. --

Tillmann J. A. filozófus, esszéista, egyetemi tanár. 2000 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.


További írások a rovatból

art&design

Emlékekből konstruált identitás Emlékekből konstruált identitás
Vajon mi jár a fejükben? - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.
art&design

Lenni halott és fehér Lenni halott és fehér
Pashu: egy macedón-szerb malevicsista portréja
art&design

Testhatárok Testhatárok
Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállításáról

Más művészeti ágakról

építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott
Kemény Lili: B monitor című darabja az Ódry Színpadon
színház

Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje
Az ukrán Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház vendégjátéka a MITEM-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés