bezár
 

gyerek

2019. 04. 16.
Milyen volt az idei Bolognai Gyerekkönyvvásár?
A HUBBY a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) új beszélgetéssorozatának első programján a 2019-es Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyv- és Illusztrációs Vásárral kapcsolatos friss élményekről beszélgetett Szekeres Niki, a HUBBY elnöke, Balázs Eszter Anna (Kolibri Kiadó), Dian Viktória (Publishing Hungary), Érsek Nándor (Scolar Kiadó), Győri Hanna (Pozsonyi Pagony Kiadó) és Sándor Csilla (Csodaceruza) a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében, április 9-én.

Minden gyerekkönyves szakember számára kultikus eseménynek számít az a négynapos könyvvásár és kiállítás, amelyet 1967-óta évente rendeznek meg Bolognában. Az egyik markáns különbség az itthoni Ünnepi Könyvhéthez vagy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz képest, hogy Bolognában szerzői jogokat lehet vásárolni, nem pedig könyveket. Ebből fakadóan érdekes volt megfigyelni, hogy azok, akik egy-egy könyvkiadó képviseletében voltak kint, milyen szemmel néztek körbe a vásáron, és mire volt kíváncsi az, akit a szakmai érdeklődés vitt ki Bolognába. A kiadóknak mindenféleképpen figyelembe kell venni, hogy egy adott invenciózus, merész, új gyerekkönyv megállja-e a helyét a magyar könyvpiacon. Bár a magyar kiadások között is egyre több az olyan témájú könyv, amely bátran nyúl egy-egy kínosabb, tabu témához, Balázs Eszter Anna szerint mégis inkább egyfajta szemérmesség jellemzi a magyar könyvkiadást. Ennek ellenére egy olyan könyvvel tért vissza, amelynek a témája és a képi világa is nagyon bátor, egy olyan felvilágosító könyv, amely az állatok szexuális életéről szól humoros, ugyanakkor meglehetősen realisztikus ábrázolásban.

hubbybologna4
Balázs Eszter Anna

 

Jellemzően minden évben van egy olyan könyvcím, amelynek jogdíját minden ellátogató kiadó meg szeretné szerezni. Érsek Nándor azonban arra világított rá, hogy idén is nagyon sok jó, innovatív könyvvel ismerkedhettek meg, de nem volt köztük ilyen típusú húzócím. A könyvvásárral kapcsolatos többéves tapasztalati alapján azt emelte ki, hogy eddig az amerikai könyvkiadók fejlesztettek mindig valami újat, idén azonban úgy látta, némiképp leálltak, és az igazi újdonságokat az európai könyvkiadók hozták. Ezzel valamennyi beszélgetőtársa egyetértett. Győri Hanna számára az volt feltűnő, hogy számos olyan, minden nemzetet érintő téma került középpontba a frissen piacra dobott gyerekkönyvekben, amely például a kisebbségi jogokra, a migrációra, a környezetvédelemre vagy a globális felmelegedésre hívja fel a figyelmet. Szekeres Niki kérdésére, hogy még mely területeket figyeli a külföldi könyvek kiadása során, azt felelte, hogy elsősorban olyan listákat böngész, amelyek szakmailag vagy nemzetközileg elismertek, mint például az IBBY (International Board on Books for Young People) által közre adott Honour List.

hubbybologna5
Dian Viktória, Győri Hanna, Érsek Nándor

 

A könyvvásár egyik meghatározó eleme a hozzá kapcsolódó illusztrációs kiállítás, amelyen a legújabb technikákat és számos illusztrátor munkáját lehet megtekinteni. Érdemes ellátogatni ahhoz a falhoz is, amely arra szolgál, hogy az illusztrátorok elhelyezhessék a szóróanyagaikat, így még nagyobb átjárást tesznek lehetővé az országok között, hiszen mindenki egy felületen jelenik meg. Sándor Csilla az illusztrációk kapcsán kiemelte, hogy az idei silent book versenyen Máray Mariann vett részt. Minden résztvevő véleménye egybehangzó volt arra vonatkozóan, hogy Magyarországon több, kifejezetten illusztrációs kiállításra lenne szükség.

hubbybologna6
Dian Viktória

 

Arról is képet kaphattunk, miként épülnek fel az egyes országok standjai, ahol például lehetőség van a jogdíjakkal kapcsolatos üzletek megkötésére is. Mindegyik stand többnyire egységes képet mutat, amely az országimázsra épít, a magyar stand például idén a magyar népmese köré szerveződött Benedek Elek 160. születésnapjának alkalmából, tavaly pedig A Pál utcai fiúk volt a téma. Ennek apropóján felmerült a kérdés, hogy kell-e mindig egy meghatározott tematika. Dian Viktória nyitott volt a kérdést illetően, és ő is megfontolandónak találta, hogy a jövőben az egységes tematikát felváltsa egy sokszínűbb kialakítás. Annak a fontosságát is hangsúlyozta, hogy a kiadók részéről legyen elérhető angol nyelvű katalógus, mert ez még mindig sok esetben hiányzik.  A HUBBY szakmai partnerként kifejezettem a vásárra készített angol nyelvű katalógust, amely a magyar kiadók külföldi könyveit, illetve az idei tematikához igazodva, a népmesét mutatja be. A vásár egyik fő célja, a gyerekkönyvkiadás szempontjából, az országok közötti átjárhatóság, amelyet Érsek Nándor egy féligáteresztő membránhoz hasonlított, ugyanis azt figyelte meg, hogy miközben a magyar kiadók rengeteg brit könyvet jelentetnek meg, az angolok nem igazán nyitnak felénk. Ezen a ponton került szóba az is, hogy sok országban külön állami támogatás van a külföldön történő kiadás támogatására, melyeket többnyire pályázati úton lehet megszerezni. Ezek a támogatások hozzájárulnak a fordításhoz és a gyártáshoz szükséges költségek fedezéséhez. Egy hasonló pályázati lehetőség nagyban segítené a magyar szerzők és illusztrációk külföldön való megjelentetését is.

Fotók: Vörös Szilárd

nyomtat

Szerzők

-- Sándor Enikő --


További írások a rovatból

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
gyerek

Kertész Erzsi regényéből készült előadás a Vojtina Bábszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés