bezár
 

zene

2019. 07. 02.
A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Én elgondolkoztam rajta, hogy mindenki csak ember, még ha nagy művész is. Ember, a legegyszerűbb emberi tulajdonságokkal.

Valamikor a nyár derekán felhívott Triceps barátom és kérdezte, nem ugranék-e fel hozzájuk a Vörösmarty térre. Mondtam, dolgozom, körülbelül éjfélig. Nem baj, válaszolta, menjek utána, nyugodtan. Én étteremben dolgozom, a konyhán, egy osztályon felüli helyen, a Hármashatár hegy tetején.

Egy háromszáz fős rendezvényen voltunk éppen túl, így egy kis maradék kaját is össze tudtam pakolni. Éjjel egyre értem a Vörösmarty térre. Hívtam Tricepset, aki bekísért egy nagy házba, a tér közepén. Csodálkoztam, hogy nem felfelé megyünk, hanem az aulán keresztül, ki az apró udvarra. Egy pincelejárathoz jutottunk. Én már jártam ebben a házban egyszer, de akkor az emeletre mentünk. Ezért is furcsállottam az egészet. A pincelejáró sötét és nyirkos volt: lefelé öt lépcsőfok, utána egyenesen tovább, azután, meglepetésemre, felfelé mentünk öt lépcsőt és ismét lefelé. Kanyarogva, óvatosan, nehogy kitörjem a nyakam. Tizenöt kiló kaját cipeltem. Így egyensúlyozva, a vaksötétben jutottunk végül a pincébe, ahol még erősebben lehetett érezni a dohos, áporodott levegőt, ami vizelet szagával is keveredett. Bementünk egy romos helyiségbe, és onnan egy másikba. Ez valamikor egy légópince lehetett.

Az ajtó mellett falimosdó, tükör, a padlón járólap. Teljes félhomály. Miután hozzászokott a szemem a gyenge fényhez, beljebb merészkedtem. Ekkor vettem észre, hogy ez valami stúdió. A bejáratnál, a betonon hegyekben álltak az üres sörös, boros, üdítős palackok. Bent jobbra fotelek, keverőpultok, cédétornyok. Baloldalon egy komoly dobfelszerelés, mikrofonokkal. A helyiség középső részén, az ajtóval szemben, faltól-falig polcrendszer, könyvekkel, meg egy kiszuperált lámpa. Középen egy profi számítógép-rendszer, monitorok, erősítők, kamerák, és más technikai felszerelések. Bementem Triceps után ebbe a stúdióba, és ő bemutatott a két jelenlevőnek. Az egyikük Gilinek mondta magát: százhetven centi, szikár alkat, loboncos haj, szakáll, üveges szem. Monitor előtt ült és sávokat rakott egymásra, nem igazán értettem. A másik Gasner volt, a legendás, underground gitáros.

Vele már találkoztam egyszer, a harmadikon lakott. Akkor is Tricepsszel voltam, a konyhában ültünk. Modern konyhabútor, mellette ’920-ból való polc, rajta ugyanolyan régi üvegek, beazonosíthatatlan tartalommal, lomis székek, asztal. Én előtte nem tudtam, ki ez az ember. Abban a hiszemben voltam, hogy a zenészek, művészek jobb körülmények között élnek. Virág, a felesége, kérdezte tőlünk, kérünk-e kávét. Én kértem, és csodálkoztam, hogy a többiek nem. Pedig, Tricepsről tudtam, hogy nagy kávés. Megkaptam a csészémet, és miután beleittam, döbbentem rá, hogy a szemben ülő két férfi miért mosolyog rajtam. Nagy bátorsággal megittam a löttyöt és illedelmesen megköszöntem. A következőt már nem fogadtam el, mivel nem szerettem volna megsérteni a háziasszonyt a véleményemmel…

Gas, Pilóta és Cakki (2005)

Vissza a pincébe: leültem egy forgó fotelba, aminek a rugói már nem nagyon működtek, és majdnem hanyatt estem. Ez volt a „vendégfotel”. Kérdeztem, min dolgoznak. A Bada Tibiről szóló filmen, válaszolták. Meglepődtem: a Tibit még a Merz Házból ismertem, később váratlanul felakasztotta magát. A Gili csinálta a vágó munkát, Triceps a rendezőit, Gas a zeneit. Kérdeztem: nem éhesek-e? Van itt leves, sült csirke, liba és pulykamell, sütemények. Örömmel fogadták ajánlatomat. A Gili nem nagyon evett, mert valamitől lebegett. Gasner nem zavartatta magát: csirkét sós süteménnyel, libát édessel, hogy érzékelje az ízeket, mondta mosolyogva. Triceps nem szokott enni. Azután hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a Gasner előtt tornyosul az összes hús, az ölében meg a süteményes zsák, és hol ebből, hol abból lakmározik. Közben rendesen fogytak a borok és sörök is. Gili üveges szemmel nézi a monitort, és közben mindig elbóbiskol. Triceps meg csak mondja: ezt így kell, azt meg úgy. Gas időnként elalszik. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem: Gas alszik, közben eszik-iszik, és másodperc pontossággal mondja, hogy mikor, hol kell a Gilinek vágni, vissza vagy előre pergetni. Közben a kisföldalatti hangja sem zökkenti ki egy pillanatra sem. Engem ez a pár óra nagyon jó érzéssel töltött el. Olyat láthattam, amit gondolni sem mertem volna soha. Hogyan készül el egy film, és nem is akármilyen körülmények között.

Volt még egy furcsa mozzanat, mielőtt hajnalban hazamentünk volna. Persze, az is hozzá tartozott, hogy az elmúlt hetekben napi 12 órában dolgoztak ebben a pincében, és halálosan fáradtak voltak. Gasner megkérte Tricepset, ha már ő úgy sem tud enni, adjon egy kis kaját neki. (Azt azért el kell árulnom, hogy amikor meghoztam az ételt, három egyenlő részre osztottam.) Triceps felidegesítette magát: Te Gas. Te megettél mindent, még a Gili elől is. Ezt most én hazaviszem, és kész. Gasner teljesen kikelt magából, hogy milyen barát az, aki egy szelet húst is sajnál. Azután elosztották, és megbékéltek. Én elgondolkoztam rajta, hogy mindenki csak ember, még ha nagy művész is. Ember, a legegyszerűbb emberi tulajdonságokkal. Ezek az emberek az ismerőseim, a barátaim. Mindig is szeretni és tisztelni fogom őket, akármilyenek. Magukat adják, nem akarnak mások lenni, mint akik.

Budapest, 2009 júniusa


* Gasner János (Budapest, 1955–2009): autodidakta zenész (gitár, dob, billentyűsök), zeneszerző és grafikus, a budapesti avantgárd zenei és színházi élet doajene. Az Art Deco (1984-85), Európa Kiadó (1984), Sziámi (1989–2007), Orkesztra Luna (1992) és Új Nem (1992) zenekarok tagja, a Paleo Acid (1992–) dobtrió, az Escurial Gitárquartet (1997–) és a Paddy at the Gas Station (2009) vezetője, az Opál Színház (1994–) zenésze és performere. Pillangó (1994), Dixi (2003) és Bárdos Deák Ágnes (2009) lemezeinek társszerzője. A legendás ferencvárosi Black-Black Galéria (1995-2000), majd Merz Ház (2002-2005) undorgrund művészklubok egyik alapítója és zenei vezetője, Bada Dada performanszainak állandó kísérője, az emlékére létrehozott Alapítvány kuratóriumának elnöke, és a Dada Univerzoom (2008) c. dokumentumfilm társrendezője.

A történet szereplői: Gili: Németh Attila (filmes), Triceps (rendező, performer, író), Virág: Tóth Virág (divattervező, Gas felesége), Kisbada: Bada Dada Tibor (1963–2006, énekes, költő, képzőművész), Aradi Zsolt (vendéglátós, író)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Triceps --


További írások a rovatból

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
Edin Karamazov lantestje a Zeneakadémián
Bánkitó, fesztiválemlék

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Martina Matlovicovával a Virányosi Közösségi Házban
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
színház

Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei
Hegymegi Máté Molière-rendezése a Radnóti Színházban
irodalom

Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel
Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének. Behúzott szárnyú felfelé zuhanás, Budapest, Athenaeum, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés