bezár
 

zene

2019. 10. 06.
Az önképzőkörtől a Carnegie Hallig
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Tartalom értékelése (14 vélemény alapján):
Fejérvári Zoltán zongoraművész, egyetemi oktató számos nemzetközi fesztivál résztvevője volt, több nemzetközi verseny díjazottja, rendszeresen koncertezik világszerte.

PRAE.HU: Volt-e valamilyen meghatározó fordulópont a karriered során, ami meghozta a külföldi lehetőségeket?

Első külföldi lehetőségeim kamarazenei fesztiválokhoz köthetők. Ezeken a fesztiválokon rendkívül sok tehetséges, korombeli fiatal zenész megfordult, többükkel hosszú barátságok köttettek. Velük aztán más fesztiválokon is felléptem, majd meghívtuk egymást kisebb koncertekre. Így sikerült lassan bekerülni egy nagyobb, globálisabb zenei körforgásba. 

2006-tól két évig Madridban (Escuela Superior de Musica Reina Sofia) tanultam Dmitrij Baskirovnál. Ez alatt az idő alatt  jutottam el az első nemzetközi zenei fesztiválra, Santanderbe, ahol Gary Hoffmannal játszottam Brahms F-dúr szonátáját. Néhány évvel később részt vettem a neves kronbergi vonósakadémia fesztiválján (Chamber Music Connects the World), és akkoriban lettem visszajáró résztvevője az angliai Open Chamber Music fesztiválnak (Prussia Cove). A karrierem szempontjából a legfontosabb mindközül az amerikai Marlboro Festival volt. Számos ottani produkciómból született turné, melyeken olyan helyszíneken játszottunk, mint a Carnegie Hall vagy a washingtoni Library of Congress.

PRAE.HU: Gondolom, a kamarazenélés a szólókarrieredre is hatással volt.

Tulajdonképpen igen. Volt például egy olyan eset, hogy egy kamarazenei koncertet követően visszahívtak szólózni is. Az különösen jó, ha a hangversenyen esetleg jelen van egy koncertszervező vagy menedzser, akinek felkeltheted az érdeklődését. Ez is hozhat újabb lehetőségeket. 

PRAE.HU: Van olyan esemény a pályádon, amelyet különösen nagy sikernek tekintesz? Például a Montréali Nemzetközi Zongoraverseny? Mire vagy büszke?

A montreáli első díjam valóban komoly eredmény. Amire ezzel kapcsolatban leginkább büszke lehetek, az az, hogy eldöntöttem, hogy felkészülök, végigcsinálom. Mert harmincéves fejjel mentem el egy nagy versenyre ahol általában a fiatalság érdekli jobban az embereket, sokszor inkább őket részesítik előnyben, talán mert a felfedezésüknek nagyobb a hírértéke. Ennek fényében bevállalós döntésnek tekinthető a zsűri részéről, hogy ezen a versenyen a korelnököt választották elsőnek. Érdekes szituáció volt. 

Apró hátbaveregetések vannak azért útközben is. Egy feladat jó megoldására is büszkének lehet lenni. Az első ilyen nagyon nehéz szituáció tizennyolc éves koromban volt a Martonvásári Beethoven-fesztiválon, ahol Kocsis Zoltán vezényletével játszottam Beethoven G-dúr zongoraversenyét. Tulajdonképpen ez volt az első igazán mélyvíz, amit nagyon átéreztem már akkor is. 

PRAE.HU: Mit jelent számodra egy-egy olyan tanár vagy egy kulcsfigura véleménye, akikre felnézel?

Nagyon fontos, természetesen. Igazából a versenyeredmény önmagában nem feltétlenül számít. Érdemes megnézni, hogy hány nyertes tudja ténylegesen tovább vinni a karrierjét úgy, ahogy azt ő szerette volna, megelégedéssel. Azt hiszem, ez igazán keveseknek sikerül. Mert nem csak a dicsérő szónak van jelentősége, hanem annak, hogy aztán ezek az emberek tesznek is valamit: hívnak, vagy beajánlanak, vagy elmondanak két jó szót rólad valakinek. Kocsis Zoltán keze alatt meglehetősen sokszor játszottam (Stravinsky Capriccioját, Beethoven C-dúr zongoraversenyét, Bartók III. zongoraversenyét, illetve Scherzoját). Lehetett érezni a bizalmat a részéről, és azt, hogy szívesen hív. 

Később Schiff Andrással is megismerkedtem egy kurzuson, aki tulajdonképpen a mai napig mentorszerepet tölt be az életemben, még ha nem is dolgozunk együtt folyamatosan. Ő olyan személy, akire lehet számítani, aki egy napon belül válaszol az e-mailekre, és meghallgatja a játékomat, ha kérem. Nagyon sok jót tett az érdekemben.

PRAE.HU: Érdekes, hogy pont Kocsis Zoltán és Schiff András neve hangzott el, én azt tapasztaltam a zeneakadémiai zongoristák közegében, hogy mindenki Rados Ferencet említi, mint nagymestert. Arra számítottam, hogy te is őt fogod említeni, illetve Várjon Dénest. 

Várjon Dénes mindenképp szóba is került volna, hisz Kemenes András mellett ő volt a másik tanárom a Zeneakadémián. Neki köszönhetem továbbá, hogy az amerikai zenei életbe is bekerülhettem. Beszélt Mitsuko Uchidával (ő volt akkor az egyedüli művészeti vezetője a Marlboro Fesztiválnak), aki ezután meghallgatott és meghívott. Várjon Dénes tehát nem csak zeneileg segített, gyakorlati szempontból is tett értem. A dolgok gyakorlati oldalához az is hozzátartozik, hogy előadóművészek vagyunk, ami azt jelenti, hogy koncertlehetőségekre van szükségünk ahhoz, hogy előadjunk. 

Rados Ferenc munkássága semmivel sem hasonlítható össze. A legnagyobb zenésznek és tanárnak tartom a világon. Viszont abból adódóan, hogy az én generációm már nem tanulhatott nála hivatalosan, bár jó párszor játszottam neki, nem voltam vele soha olyan szoros kapcsolatban, szószátyárkodásnak tartanám a mesteremnek neveznem. Wagner Rita (Rados Ferenc felesége, zeneakadémiai tanár – a szerk.) viszont tizenhatéves korom óta a zenei iránytűm.

PRAE.HU: A tanítással most milyen a kapcsolatod?

Ez az első év, hogy nem tanítok a Zeneakadémián. Rövid pályafutás volt.

PRAE.HU: Te szeretted volna abbahagyni?

Igen, én döntöttem úgy, hogy abbahagyom, egy picit már sok volt így együtt mindennel. Több tényezős döntésről van szó. Ez nem jelenti azt, hogy a tanítás soha nem fog már szerepet játszani az életemben. De meg kellett hoznom ezt a döntést, hogy az általam legfontosabbnak tartott dolgokra megfelelő mennyiségű és minőségű idő jusson.

PRAE.HU: A zenei pályán hazai viszonylatban az én megítélésem alapján a szakmai képzés kiválasztásának igen komoly szerepe van: nem mindegy, hogy valaki melyik intézményben tanul, és melyik tanárokhoz kerül. Ezt te hogy látod?

Persze, hogy nem mindegy! Meghatározó, hogy az ember kinél tanul, valószínűleg már a konzi megválasztása is az. Én a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam Kékesi Judithoz. Senkinél nem tanulhattam volna többet, meghatározó volt a zenei ízlésem alakulásában. Emellett nagyon inspiráló volt a légkör, hogy sokan voltunk ott, akik a zenélést komolyan gondoltuk. A közegnek hasonlóan nagy jelentősége van. Sok időt töltöttem együtt a barátaimmal, különösen Palojtay Jánossal, ami nagyon inspiráló volt. Improvizáltunk, zenét hallgattunk, blattoltunk, teáztunk és sorolhatnám még. A Zeneakadémián pedig volt egy önképzőkörünk, péntekenként összejártunk, hogy megismerjük a zeneirodalmat. Nagyon jó évek voltak.

PRAE.HU: Már a konziban is van lehetőség felfedezni koncertlehetőségeket. A Zeneakadémián szintén, ahol a külföldi iskolaválasztás, professzorhoz járás a tét. 

Így van. Ahogy már említettem, én Kékesi Juditnál tanultam. Ő mondta, hogy járjak Csalog Gáborhoz kamarázni.  A későbbi tanárválasztásban is nyilvánvalóan ő volt az elsőszámú tanácsadó. Így kerültem Kemenes Andráshoz és Várjon Déneshez. Azt gondolom, nem lehetett volna ennél jobb dolgom. Persze nem volt mindig könnyű, teljesen más fából faragták őket, de a végén mégis egység teremtődött. Ma is náluk tanulnék, ha újrakezdeném.

PRAE.HU: Volt-e olyan konkrét eredmény, ami nélkül a pályád nem indulhatott volna be? Ezt azért kérdezem, mert egy ismerősöm az itthoni tapasztalatai miatt azt mondta, hogy Magyarországon az számít, ha van valami konkrét versenyeredmény, amit el lehet mondani, vagy le lehet írni…

Sokszor még az sem számít. De azért nekem is volt ilyen élményem. Ligeti-etűdökre kértek fel – melyekről tudni érdemes, hogy még ha csak negyed órányi anyag is, de háromszáz órányi gyakorlás. Felajánlottak egy összeget, melyet szerettem volna egy kissé megemelni. Hetekig nem jött válasz, aztán a montreáli verseny után írták, hogy meg tudják oldani. Nem kárhoztatom ezért az embereket, a versenyeredmény a minőségnek egy közérthető üzenete. De máshogy is működhetne. Például tehetséggondozással, kisebb fesztiválok szervezésével lehetne lehetőséget adni a pályakezdőknek.

PRAE.HU: Kik azok a művészek, akik számodra különösen fontosak, akiket hallgatsz, vagy akikkel együtt játszol, vagy egyszerűen inspirálóak számodra?

Rögtön eszembe jut Takács-Nagy Gábor. Őt tanárként és karmesterként is nagyon nagyra tartom. Elképesztően inspiráló vele dolgozni, színpadon lenni.  Említettem már Schiff Andrást és Kocsis Zoltánt. Ők két külön világ, de mindkettejük játékát a megalkuvás nélküli bátorság jellemzi.

PRAE.HU: Vannak olyan zenészek, akiket a magyar közönség még nem igazán ismer, és te felhívnád rájuk a figyelmet?

Itamar Zorman hegedűjátékát Marlboróban ismertem meg, aztán játszottunk együtt egy clevelandi fesztiválon is. Nagyon nagy kaliberű, karizmatikus zenész. Azt hiszem, nem járt még Magyarországon. Említek még egy nevet, Diana Tishchenko nemrég nyert egy hegedűversenyt Franciaországban (Long Thibaud Crespin International Violin Competition), emiatt talán ismertebb lehet azoknak, akik követik az ilyesmit. Csináltunk egy közös lemezt, novemberben jelenik meg. Ő is olyan zenész, akit meg fogok próbálni beajánlani a Zeneakadémiának is. De volna még pár tippem.

Sokszor érzem azt, hogy a koncertszervezőknek hinniük kellene nekünk. Általában van egy erős feltétel, mégpedig, hogy az illető „nagy név” legyen. Ezt részben megértem, viszont nehéz kategória az „itthoni közönség által ismert zenészek”. Hogyan ismerje meg, ha még nem volt itt?

PRAE.HU: Tavaly volt Várjon Dénes kamarakoncert-sorozata a Zeneakadémián. Ott hallottam több olyan zenészt, akik számomra teljesen ismeretlenek voltak, és elképesztő, milyen minőségben játszottak. Elég tanulságos lehet a pályán lévő zenészeknek és a zenekedvelő közönségnek is új előadókat hallgatni. 

Várjon Dénes neve minőséget jelent és van egy széles közönsége. Tudják, hogy akiket ő hív meg, mind nagyszerű zenészek.

PRAE.HU: Tudsz olyan fiatalokat mondani, akiknek szerinted érdemes figyelni a pályáját?

Nehéz kérdés, úgy érzem, hogy nincs rálátásom erre. Viszont tény, hogy létezik a „Magyarországon világhíres” kategória. Vannak, akik hirtelen ismertek lesznek, van mögöttük egy erős marketing – sokszor politikai hátszéllel – ami azzal is jár, hogy nehezebbé teszi, hogy megláthassunk nagyon sok olyan tehetséges fiatalt, akik visszafogottabb tempóban növekednek.

PRAE.HU: Szerinted egyébként megfelelő marketinget kap a klasszikus zene Magyarországon? 

Biztos, hogy nem. Fogalmam sincs, hogy hol kap megfelelő marketinget a klasszikus zene egyáltalán. Azt érzem, a magyarországi sajtóban a klasszikus zene nagyon szűk teret kap. Az általam olvasott nagyobb hírportálok nem túl szerencsésen közelednek a klasszikus zene felé, illetve nem is próbálnak közeledni. Persze van egy-két kisebb próbálkozás. Az is valószínű, hogy ez nem csak az ő hibájuk, mi is lehetnénk nyitottabbak a sajtó felé.

PRAE.HU: Láttam, hogy megjelent egy Janaček albumod. Most milyen céljaid vannak? 

Nagyon besűrűsödtek a CD-s projektek. Volt korábban egy másik felvételem Schumann-darabokkal, annak az utómunkálatai még zajlanak. Remélhetőleg egy éven belül megjelenik.  Augusztusban Pusker Júliával vettünk fel Schubert-műveket. Tervben van egy szólólemez is, úgyszintén a Hungarotonnál. 2020 tavaszán Rohmann Dittával készítünk egy felvételt, amin fortepianózni fogok. Ez egy teljesen új terep lesz a számomra. Ezeken a konkrét célokon kívül kiemelten fontos a tudatos repertoárépítés, hogy amennyire lehet, az én véleményemet és szándékomat tükrözzék a koncertműsorok.

PRAE.HU: Van valamilyen hobbid?

Horgászni szoktam. Nagyon szeretem, de ha már rajtam kívül vannak tízen, akkor inkább hazamegyek. Ez abszolút magányos dolog. Színházba szeretek még járni, illetve moziba, csak sajnos keveset jutok el. Jó volna többször. 

És ugyan nem hobbi, de van két fiam is, akikkel próbálok időt tölteni, mert szuper emberkék. Meg sem tehetném, hogy csak a zenével foglalkozzam. Szerencsére.

PRAE.HU: Mennyire befolyásolja az életedet, hogy nem külföldön élsz?

Szerintem ez jó formáció: Magyarországon van a bázis, az otthonosság erős érzése, ami jól esik, de borzasztóan jó ebből kiszabadulni is, és járni-kelni. Az utazás részét szívesen kihagynám, a másutt levés viszont nagyon frissítő.

 

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

 

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Fejérvári Zoltán észrevétele, miszerint egy jelentős versenyen elért jó eredmény sokat lendíthet az emberen, a rengeteg kamarazenélés a különböző formációkban szintén ajtókat nyithat meg, és az is megszívlelendő meglátása, hogy a külföldön aktív magyar zenészek tanácsait jobban igénybe vehetnék a hazai koncertszervezők.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bartók Mária Hedvig --

Bartók Mária Hedvig a MOME design- és művészetelmélet szakán végzett, korábban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakán.


További írások a rovatból

„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
zene

Az improvizatív zene ünnepe Budapesten Az improvizatív zene ünnepe Budapesten
Mats Gustafsson az Újbuda Jazz fesztiválon

Más művészeti ágakról

Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
Nagy Zoltán: Szép csendben
irodalom

Huszonegyedik #12 Huszonegyedik #12
A Másik domesztikálása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés