bezár
 

film

2019. 10. 17.
Arról kell beszélni, ami történt
Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fiatal elsőfilmes rendező azonnal belenyúlt a darázsfészekbe: az eszetlenül bulizó Z-generáció tagjairól forgatott, a gyomorszorító mozi egy szexuális bűncselekményt helyez a fókuszába. Hartung Attilával arról beszélgettünk, hogy mit jelent a felelősségvállalás, milyen mindennapi tapasztalatokból merített a film, és mi volt a szándék a sokat vitatott nézőpontválasztással.

PRAE.HU: Afféle általános érvényű generációs problémafilmnek szántátok a FOMO-t, vagy nem ad a film átfogó látlelet minden tagadhatatlan Z-generációs jellegzetessége dacára sem?

Nem állt szándékomban generációs szinten általánosítani, ahogyan a YouTuber-lét kapcsán sem szerettem volna univerzális érvényű állításokat tenni. A film szereplői egy bizonyos típusú csatornát képviselnek, ami éppenséggel szélsőségesen helytelen és ízléstelen videókat készít. A Z-generációs pecsétet sem akartam rányomni a filmre, hiszen a valóságban vannak átmenetek, árnyalatok. A generációs megbélyegzés, nevekkel illetés gyakran hibás logika, még ha minden kornak meg is vannak a maga sajátos jegyei. Ettől függetlenül nyilván a saját és a környezetem tapasztalatait, a házibulizás aktuális hangulatát, a budapesti éjszakai életet és a fő tematikával kapcsolatos ismert konkrétumokat szerettem volna filmre vinni. Mindeközben a filmnek van egy központi eleme, egy bűncselekmény, elsősorban ennek a pszichológiai hátterét kívántam vizsgálni.

PRAE.HU: Melyik ötlet, témafelvetés volt meg előbb: a nemi erőszak vagy a kortárs tinédzser közeg?

A felelősségvállalásról akartam filmezni, ez volt a központi motívum, és ehhez a témakörhöz gyűjtöttem össze azokat az elemeket, amelyek a környezetem meghatározó tapasztalatainak számítanak. Így jutottam el nagyon hamar a szexuális bűncselekmények kérdéséhez, ez pedig már hordozta magában a továbbiakat: a kamaszlét, a buli, a budapesti éjszakai élet témáit.

PRAE.HU: A stáblista szerint igénybe vettetek pszichológiai szupervíziót, konzultációt. Ezt hogyan képzeljük el?

Egy, a téma szakértőjének számító pszichológussal konzultáltunk már a forgatókönyv fejlesztése közben, valamint a forgatást előkészítő időszakban is, hiszen olyan témát dolgoztunk fel, amelyben, jól tudtuk, minden egyes vesszőnek komoly súlya van. Semmiképpen nem akartunk becsúszni az áldozathibáztató hangok közé, ennek folyományaképpen el is rejtettünk nagyon fontos kulcsmondatokat a történetben. Ráadásul a nemi erőszak azért is hihetetlenül nehéz és problematikus témakör, mert erről a kérdésről feketén-fehéren szokás fogalmazni. Ez a film pedig a törekvéseink szerint igyekezett árnyalt lenni, az elkövető szemszögéből fogalmazni – miközben elkerüli az áldozathibáztatás csapdáit, és nem menti fel az elkövetőt.

Hartung Attila, a rendező - fotó: Oláh Gergely Máté

PRAE.HU: Nemierőszak-túlélőkkel, bántalmazott nők számára segítséget nyújtó szervezetekkel is felvettétek a kapcsolatot?

Igen, konzultáltunk szervezetek tagjaival és túlélőkkel is.

PRAE.HU: Inspirálódott a film cselekménye a 19 éves amerikai úszó történetéből, akinek ítéletét a bíró azzal a magyarázattal enyhítette 14 évről 6 hónapra, hogy „jó tanuló és ígéretes úszó, kár lenne, ha a börtön derékba törné ifjú életét”?

Ebbe a konkrét történetbe nem ástam bele magam, sokkal inkább magyarországi események szolgáltak referenciapontként. Illetve sokat merítettem azokból a történetekből, amelyeket személyesen ismerhettem meg az áldozatoktól.

PRAE.HU: Miért az elkövető szemszöge? Miért a gengszterfilmes narratíva, amiben az immorális hős megbűnhődik, s ez feloldozza őt, hogy a film a bűnös hős némiképp felstilizált alakjával búcsúzzon?

Nem gondolom, hogy feloldozásig jutnánk el a történetben. Ráadásul Gergő karaktere meg sem bűnhődik. A két fináléjelenet elég kevéske ahhoz, hogy ilyet mondhassunk. Ha valódi büntetést kapott volna (ami az életben is ritkán fordul elő), akkor az látványos és brutális lett volna. 

Jelenet a filmből

PRAE.HU: Úgy gondolod, hogy nem jelent valamiféle bűnhődést, mikor látjuk, hogy a film végén a főhős ellen fordulnak a saját barátai, az így kialakuló verekedés következtében pedig most ő maga kerül a tömeg ítélő tekintetének kereszttüzébe? Miközben nem tudjuk meg, hogy az ő további életét miben befolyásolja, befolyásolja-e egyáltalán a tette.

A való életben sajnos sokszor előfordul, hogy következmények szintjén nem történik semmi. Nagyon túlzó, irreális, valóságtól elrugaszkodott megoldás lett volna, ha úgy zárul a történet, hogy bemutatunk valamiféle jelentős következményt. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy a film felmentené a főszereplőt. Az lehet egy következmény talán, hogy Gergő felismerte a tettének a súlyát, és emiatt verik meg a barátai. De ez nem megbűnhődés vagy feloldozás számára. Attól, hogy valaki bocsánatot kér, még ne tekintsük semmisnek a tettét, és ne mentsük fel.

PRAE.HU: Az egyáltalán nem merült fel akár a forgatókönyv fejlesztése során, hogy rendőrségi feljelentés szerepeljen a történetben? A tett immorális volta végig hangsúlyozódik a filmben, ám a tény, hogy itt egy súlyos bűncselekményről van szó – amit egyébként fel sem mérnek ezek a gyerekek – egyáltalán nem jelenik meg.

Ezek a karakterek éppen azt szándékoztak bemutatni, hogy az emberek milyen tévesen állnak hozzá egy ilyen esethez, illetve, hogy nem képesek felelősséget vállalni, próbálnak mosakodni egy bűncselekményből. Azt evidenciának tekintettem, hogy ez a tett megbocsáthatatlan. Az valóban nem hangzik el a történetben, hogy rendőrségi feljelentést kellene tenni, de ennek oka az, hogy ma egy gimnáziumban a tipikus reakció, hogy igyekeznek házon belül „megoldani”, bűncselekmény esetében valójában eltussolni a dolgokat.

PRAE.HU: Hogyan képzeled Gergő életét innentől kezdve? Mi fog vele történni?

A történet egy olyan pillanatban zárul le, ahonnan több irányban folytatódhatna a sztori – többféle plusz zárójelenetet is írtunk még ehhez, amelyek végül nem kerültek a filmbe. A szomorú valóság az, hogy valószínűleg nem fog történni semmi. Ezt nem akartam bemutatni, mert úgy éreztem, hogy egyszerűen nem lehet, nem volna vállalható. Még ha az életből származó példákból kiindulva ez lenne is a sajnálatos realitás. A film pont azért készült, hogy felnyissuk a fiatalok és a szüleik szemét, hogy ilyesmi bárkivel megtörténhet, ezért beszélnünk kell arról, hogy miként lehetne mindezt megelőzni és elkerülni. 

Jelenet a filmből

PRAE.HU: Mi volt a szerzői szándék az áldozattól búcsúzó utolsó jelenettel, az apa terhes-frusztrált tekintetével egyfelől, a reggeli rántottaevés „minden megy tovább, mint eddig”-hangulatával másfelől? Ez egy olyan helyzet, amelyben nincsenek szavak? Erről csak hallgatni lehet?

Nem gondolom, hogy a rántotta azt jelentené, hogy a karakterek tabusítják a történteket, és arra kényszerül az áldozat, hogy hallgasson. Éppen ellenkezőleg, ez a jelenet szándék szerint arról szól, hogy apaként ebben a helyzetben neked alkalmazkodnod kell ahhoz, hogy a lányod milyen tempóban szeretne haladni a feldolgozás folyamatában. Ezért történik az, hogy az apa abban a jelenetben kizárólag a lánya gesztusaira reagál. Ha a lánya leül, akkor hoz neki ételt. Azután vár, kivár, nem akarja letámadni. Nem akar kikényszeríteni belőle semmit – itt az az állítás, hogy az áldozat tempóját kell fölvennünk. Amikor ő megfogja a villát, akkor az apa is elkezd enni. És vár, figyel, annak ellenére, hogy benne nagyon sok intenzív érzelem kavarog. Ez a jelenet egy helyes szülői reakciót kívánt felmutatni. Egy másik szélsőséges eset lett volna, ha hangos zokogás közepette összeölelkeznek – ez sem az apa karakteréből, sem a film szövetéből nem következett volna, ráadásul egy nagyon idegen, amerikanizált történetmesélésbe csaptunk volna át, ami ráadásul akár azt is érzékeltethette volna, hogy itt valamiféle „hepiend” van.

PRAE.HU: Azzal, hogy ennek a filmnek az erőszaktevő a főhőse, a vele való azonosulás van felkínálva a néző számára. Ez, illetve a tény, hogy az áldozat minimálisan van aktív, cselekvő szereplőként ábrázolva, nem betonozza be még erőteljesebben a status quót, ami itt, ma, Magyarországon körülöttünk tapintható a nők ellen irányuló, kumulálódó, frusztrált agresszió tekintetében?

Nagyon bízom benne, hogy nem. Az alapfelvetésünk szerint azzal, hogy megmutattuk a bűncselekményt magát, majd az elkövető sráccal megyünk tovább, akit végignéztünk ebben a helyzetben, a néző számára óriási nehézséget és belső feszültséget okozunk, hisz nem lehet vele azonosulni. Függetlenül attól, hogy egy helyes, fiatal fiúról van szó, aki nagy őzike szemekkel tud nézni. Mert eközben rengeteg önző gesztusa van, keresi a megoldást, hogyan lehetne eltussolni az ügyet, és tulajdonképpen mást sem csinál, mint röhögcsél és sörözik a haverjaival. Ezt én bicskanyitogatónak gondolom. Ráadásul azért választottunk egy „szépfiút” a főszerepre, mert nem akartuk azt a sztereotípiát erősíteni, hogy az elkövető egy messziről kiszúrható, ördögi karakter.

PRAE.HU: Bár nincsen hosszan kifejtve, mégis jól kitapintható a filmben, hogy ezek a fiatalok nagyrészt diszfunkcionális családokból érkeznek. A szülők jobbára azt sem tudják, hol vannak, mit csinálnak a gyerekeik. Úgy gondolod, hogy ez meghatározó oka annak, hogy hova jut a fókuszba állított generáció?

Fontos volt bemutatnom, hogy nincs semmifajta érdemi kommunikáció a két generáció között. A szülők nem tudják nyomon követni a gyerekeiket, nem ismerik a felületeket erre, nem tudnak érdemében kommunikálni, mert annyira eltérő nyelvet beszélnek. Határozottan úgy gondolom, hogy ez aktuális és jelenvaló problémánk. Bár mutogathatunk a szülőkre, okolhatjuk az online tér magánéletben megnövekedett szerepét, sőt állíthatjuk, hogy Gergőt a barátai beszélték rá az erőszakra, ezzel együtt úgy gondolom, hogy a végső döntés mindig az elkövetőé. Ilyen módon pedig nem a körülményekről kell beszélni, hanem arról, ami történt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, társadalmi témájú esszéket, alapítója a kortárs magyar divatot szemléző Sikk Projekt portálnak, illetve a gasztronómiai és belföldi turisztikai témákkal foglalkozó Kalandjárónak. Érdeklődési területe a feminista kritika, a narratológia és a rituális művészetek.


További írások a rovatból

Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról

Más művészeti ágakról

színház

Problémadarab komoly problémákkal Problémadarab komoly problémákkal
Shakespeare-vendégelőadás Ján Klata rendezésében: Szeget szeggel
színház

8in1 élmény 8in1 élmény
Textúra a Szépművészeti Múzeumban
art&design

Szörnyek, emberi ruhában Szörnyek, emberi ruhában
A Bestiárium című kiállításról a Rugógyár Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés