bezár
 

zene

2008. 05. 21.
Letöltések: felülírt szerzői jog?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Letöltések: felülírt szerzői jog? Nemzetközi felmérések szerint Közép-Európában a teljes internetes adatforgalom közel nyolcvan százalékát a jogvédett tartalmak illegális terjesztése, letöltése teszi ki. Mikor töltjük le jogszerűen a zenét az internetről? A szerzői jogi törvény áprilisban közzétett tervezete egyértelművé tenné a választ a kérdésre. Az Egyesült Államokban eközben folyamatosak a perek a nagy letöltőoldalak ellen. Történelem, elemzés és háttér.
Újabb fájlmegosztó szervereket foglalt le a rendőrség Budapesten – olvasható a MAHASZ, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége honlapján, ahol egymás alatt sorakoznak a letöltőoldalak elleni nemzetközi hajtóvadászat hírei: finn, holland, orosz eljárások, illetve a francia és a brit vezetés szigorú fellépése a fájlmegosztók ellen. Az Egyesült Államokban 111 millió dollárt kell fizetnie a legnépszerűbb letöltőoldal, a Torrentspy üzemeltetőinek. Az üzenet: nincs megfoghatatlan anonimitás. Nemzetközi viszonylatban már az eladások 15 százaléka, 2,9 milliárd dollárnyi forgalom keletkezik letöltéssel. Ugyanakkor egy évvel korábban, 2006-ban közel 20 milliárd dalt töltöttek le illegálisan a Nemzetközi Hanglemezszövetség felmérései szerint, ami a legális forgalom hússzorosa.

A csata 2000-ben, a Napster színrelépésével kezdődött. Pontosabban azzal, hogy a Metallica megtalálta ezen a programon – az elsőn, amely peer to peer (a cyberszlengben: p2p) módon, azaz közvetlenül felhasználótól felhasználóig juttatja el a fájlokat – megjelenés előtt álló, I Disappear című dalát. Az együttes beperelte a Napstert, tulajdonosaitól kártérítést követelt és azt, hogy a szerzeményhez így hozzájutó háromszázezer (!) letöltőt tiltsák le a Napsterről. A világsztár metálbanda egyik fő érve az volt, hogy nem az eredeti nóta, hanem egy rossz minőségű verzió jutott el a hallgatókhoz, amely így rontja az imázsukat. Metallicáék ezzel magukra vonták számos zenésztársuk és rajongójuk haragját, akik azzal támadták a csapatot, hogy pont a minőségromlással járó kazettamásolás tette naggyá és milliomossá a kaliforniai négyest. A Napster azóta legális, fizetős honlappá változott, és a magyar jogvédő egyesületek, többek közt az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) és a MAHASZ honlapjairól is elérhető.


Magáncél és nyilvánosság

Magyarországon történetesen a szerzőket tömörítő, 2005 nyarán az Artisjus által alapított ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért Egyesület – kezdeményez folyamatosan eljárásokat a letöltőprogramok és -szerverek üzemeltetői, használói ellen. A rendőrség 2006 januárjában a Műegyetemen működő, több ezer jogvédett művet tartalmazó B-52 nevű szervert foglalta le. Ez Közép-Európa egyik központi letöltőszervere volt. A hatóság az IP-címek, azaz a személyi számítógépek internetes azonosítója segítségével a szerverről letöltő és arra feltöltő magánszemélyeket, túlnyomó többségében egyetemistákat is fel szerette volna kutatni.

Szinger András, az Artisjus főigazgató-helyettese kérdésünkre elmondta: eddig az volt a technika, hogy nem a végfelhasználók és megosztók ellen indítottak büntetőeljárást, hanem magáról az eljárásról akarták kimondatni a bírósággal, hogy illegális. A jogvédett művek cseréjét elősegítő szerverek, az úgynevezett hubok üzemeltetői ellen mindeddig sikertelenül lépett fel a szövetség.

A probléma akörül bontakozik ki, mit is nevezünk a törvény által engedélyezett „szabad felhasználásnak” – azaz „magáncélú másolásnak” – és engedélyköteles „nyilvánossághoz közvetítésnek”. A Mahasz és a ProArt honlapján az áll: Magáncélúnak csak a házilag készült másolat minősül, amelyet saját tulajdonban álló műszaki berendezés segítségével saját, magánjellegű használat céljára készítettek. Továbbá a magáncélú másolásból közvetve sem származhat anyagi haszon, más számára pedig még ingyen sem készíthető másolat számítógéppel, vagy digitális hordozóra. A közhiedelemmel ellentétben tehát kérésre nem másolható át, és ismerősöknek sem ingyen a zene. Szinger azért elmondta: azzal, hogy egy magánmásolás esetén megtakarítjuk a lemez árát, nem keletkezik – még közvetve sem – anyagi hasznunk a törvény szerint és csak így van tere a szabad felhasználásnak.

A letöltésről azt állítja a ProArt honlapja, hogy önmagában nem jogsértés, ha a felhasználás a magáncélú felhasználás keretei közt marad. Ezt Szinger is megerősítette. Arról azonban folyik a vita, hogy a „nyilvánvalóan illegális” forrásból letöltött tartalom lehet-e legális. Németországban nem, ott jelenleg a joggyakorlat azt próbálja tisztázni, mi is nevezhető „nyilvánvalóan illegálisnak”, hisz az esetek túlnyomó többségében kinyomozhatatlan, ki és milyen jogi keretek közt üzemeltet egy zenével, filmekkel teli szervert. Hazánkban a szerzői jogi törvény módosításának április elején közzétett, még nem elfogadott tervezete szerint akkor minősülne jogsértőnek a letöltés, ha a letöltő tudta, vagy az elvárható gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy a weboldal, ahonnan letölt, jogsértő.

A letöltéssel ellentétben a fájlcserélő programok használata illegális a ProArt szerint, mivel a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik a jogvédett tartalmat, amiért már engedélyt kérni és fizetni kéne, továbbá a jogosultaknak vagyoni hátrányt okoznak. A letöltők szerint azonban, mivel anyagi haszon sem a szerverek üzemeltetői számára, sem a letöltők számára nem keletkezik, azaz a letöltés non-profit módon zajlik a világhálón, az nem jogsértő.

A ProArt egyelőre jogi precedenst szeretne (lásd fentebb), mivel elmarasztaló ítélet még nem született ilyen ügyben. Az alapján aztán sorozatos pereket indíthatna. Igaz, még korai diadalt ülniük a hubok fenntartóinak, ugyanis Szinger állítása szerint nem azért nincs ítélet, mert legálisan működnek a hubok, hanem ezért, mert kellő bizonyíték hiányában még nem került bírósági szakba egyetlen ügy sem.

Ugyanakkor a hagyományos, központi szervereket is működtető p2p, mint a nálunk nemrég még oly népszerű DC++ (technikai szempontból) tulajdonképpen már a múlté. A nyomozók pedig csak a központi szervereket tudják lefülelni. Az új generációs BitTorrent nevű fájlcsereprogram használóit azonban központi szerver hiányában már valószínűleg lehetetlen kinyomozni. Felhasználóik közvetlenül egymás gépéről töltenek le, ugyanakkor a letöltéssel egyidejűleg fel is töltenek, azaz megosztanak. Tehát nem csupán egy személy tölthet le egy másik személyről, hanem egyszerre több csomóponton, korlátlan számú résztvevő segítségével mehet végbe egyetlen fájl – ezáltal sokkal gyorsabb – csereforgalma. Szinger elmondta: mivel itt a letöltő egyben megosztó is, biztos, hogy szerzői jogot sért.


Perek a fájlmegosztó oldalak ellen

Hogy a jogi föllépés nem lehetetlen ezek ellen az oldalak ellen sem, azt a Torrentspy esete mutatja. Ezen az oldalon nem központi szerverről töltöttek le a felhasználók, hanem egymás gépéről. Az üzemeltető a 2006 február óta folyó perben úgy érvelt, hogy ő nem tett föl illegális fájlokat a honlapjára, és hogy annak használói mit tesznek, az nem az ő dolga. Az oldal egyébként márciusban végleg bezárt a per miatt. „A bíró indoklása szerint a TorrentSpy üzemeltetői aktívan részt vettek a josgértő fájlok terjesztésében, fájlok átnevezésével segítették a felhasználókat az illegális tartalmak álcázásában, és bizonyítékokat semmisítettek meg, amikor a torrentezők IP-címeit tartalmazó adatbázisukat letörölték, hogy az ne juthasson a nyomozást végző hatóságok kezébe – írta az Index május 8-án. A TorrentSpy ügyvédje a döntést igazságtalannak és drákóinak nevezte, és újra kijelentette, hogy a TorrentSpy soha nem próbált akadályokat gördíteni az igazságszolgáltatás útjába, csupán a felhasználói személyiségjogait védte. A döntés az amerikai precedensjog jellegzetességei miatt hatással lehet az összes ezutáni hasonló ügyre is, és nem sok jóval kecsegteti a fájlcserélőket az ellenük jelenleg is zajló perekben”.

Hozzáteszik: egy másik népszerű oldal, a Pirate Bay üzemeltetőit börtönnel fenyegetik az USÁ-ban, egy harmadik közkedvelt oldal, az isoHunt azonban éppen most visszavág, és nem hagyja magát. Beadványukban azzal védekeznek, hogy ők csak egy egyszerű keresőmotor, semmilyen jogsértő tartalmat nem tárolnak a szervereik, arról pedig igazán nem tehetnek, hogy a keresőjükkel olyan tartalmakra is rá lehet bukkanni, amelyek szerzői jogokat sértenek. Vagy ha a bíróság úgy látja, hogy mégis tehetnek erről, akkor legyenek szívesek a Google-t, a Yahoo-t és az összes többi keresőt is megbüntetni, mert azokkal is lehet az interneten olyasmiket találni, amiket nem önszántából tett fel oda a jogtulajdonos.

A felperes RIAA (Amerikai Lemezgyártók Szövetsége) az egyik legrégebbi fájlcserélő-perre, az MGM vs Grokster ügyre hivatkozik precedensként, ahol a bíróság kimondta, hogy a fájlcserélő készítője és üzemeltetője bűnös, mert olyan eszközt tart fenn, amivel jogsértő tartalmak letöltését segíti elő. Az isoHunt szerint ők kizárólag a kereséssel foglalkoznak, linkeket adnak a felhasználónak, a letöltésekhez pedig semmi közük – ismerteti a hírportál a perek hátterét cikkében.

Az IFPI, a zeneipar nemzetközi szövetsége ugyanakkor üdvözli az olyan bírósági döntéseket, melyek szerint az internetszolgáltatók felelőssége és feladata a hálózatukon zajló fájlcserélések megakadályozása.


Csótánynak lenni legális?

Aki csak magáncélra tölt le az, mint mondtuk, nem hág át semmiféle szerzői jogot, csupán aki megosztja a fájljait, azaz engedi, hogy az ő gépéről mások letöltsenek, az követ el törvénysértést. Ugyanakkor a cybertérben azt, aki nem oszt meg, csak letölt, leechnek, azaz csótánynak (vagy piócának? – a szerk.) hívják. A jogi és a virtuális etika ezen ütközése láttán azt mondhatnánk: csótánynak lenni legális. Nos, Szinger szerint ezen a helyzeten is változtatna a fent említett törvénymódosítás.

A letöltés etikusságáról szóló vita egyébként meglepő magasságokba képes emelkedni. Vannak, akik szerint a művelődéshez való jog körébe tartozik a kérdés, és valamilyen módon szabályozni kellene, hogy „a rászorulók” igenis szabadon tölthessenek le. Igen ám, de aki „rászoruló”, annak jó eséllyel nincs otthon számítógépe vagy ha van, akkor internete nincs, de hogy a letöltésnél nagyobb gondja is van, az biztos.

A Budapest Rock ’N’ Roll zenei tömörülés egyik prominens tagja azt nyilatkozta, hogy régen, ha megszerzett egy lemezt, hetekig, hónapokig azt hallgatta, ma pedig a letöltött zene jelentős részét odafigyelés nélkül, ipari tempóban hallgatja végig. Magyarul: a zenehallgatás mennyisége könnyen a minőség rovására mehet. Persze, ez önfegyelem kérdése is.


Joga van a nem létező szerzőnek is

Számos más, érdekes probléma is felmerül. Szinger András arra a kérdésünkre, hogy itthon nem elérhető mű sem tölthető-e le a fájlcserélő programmal, azt a választ adta, hogy nemzetközi kötelezettségeink is vannak, 1886 óta létezik egy szerződés, miszerint nemzeti elbánásban kell részesíteni az aláíró országokban keletkezett műveket. És mi is elvárjuk ezt a magyar művekkel kapcsolatban. Egyébként még a nem ismert szerző műve is védett jogilag, Szinger szerint biztos le lehet tölteni legális forrásból is, illetve megrendelhető a lemeze külföldről.

Mi magunk azonban számos olyan lemezről tudunk, köztük magyar előadók műveiről is, amelyek gyakorlatilag beszerezhetetlenek: van, akinek 1990-es lemezét egyszer adták ki kis példányszámban, bakeliten és kazettán, a hanglemezért pedig több mint tízezer forintot fizetnek a gyűjtők ha fölbukkan valahol, ráadásul a közgyűjteményekben sem található meg (itt elsősorban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményére gondolok). Sok olyan könyvritkaság (!) van, ami csak így érhető el: a letöltés nem csak a zeneipar, hanem a filmipar és más jogvédett művekkel kapcsolatban álló cégek, személyek problémája is. Attól, hogy nincs jogosult, nem létezik, vagynem ismert, esetleg nem érvényesíti a jogait, a szabályozás még érvényes marad, ugyanúgy jogvédett a mű.

Az a tény, hogy a magyar piacon nem beszerezhető egy adott alkotás, még nem írja felül a jogi oltalmat. Persze letölteni könnyebb, gyorsabb, olcsóbb.

Megismétlem: a letöltés magáncélra jogszerű weboldalról önmagában legális – felelte Szinger arra a kérdésre, miszerint amiatt letölthető-e a zene, mert nem szeretnénk zsákbamacskát venni, és így megvétel előtt megbizonyosodunk: szükségünk van-e az adott műre.


Fájlmegosztó kiadók?

Fölmerülnek más problémák is. Számos esetben előfordul, hogy a kiadó emberei kicsempészik a stúdióból a zenét, és – mintegy gerillamarketingként – ők teszik föl a fájlcserélő programokra. Enélkül nem lehetne letölteni megjelenés előtt álló lemezeket. Rossz nyelvek szerint így volt ez a Depeche Mode Precious című albumát promotáló kislemezzel, valamint a Csillagok Háborúja című film harmadik részével és az Üvegtigris 2-vel is, melyeknek emlékezetes botránya – és ami a lényeg, sajtóvisszhangja – volt a letöltésekből.

Ennek ellenkező előjelű esete, amikor amerikai kiadók a letöltők elbizonytalanítása érdekében használhatatlan szemetet töltöttek fel együtteseik számainak címe alatt. Szinger szerint ez is azt mutatja, a fájlcsere esetében nem lehetünk biztosak a minőségben.


Másolás kontra letöltés

A fájlmegosztás kérdése leginkább a zeneipar különböző szereplőinek a léte miatt érdekes. Hogyan hat ez a zeneiparra, a kiadókra és magukra a zenekarokra, hisz végső soron az a kérdés, a letöltések elharapózása után marad-e, aki zenél nekünk?

Amíg csak analóg hamisítás létezett, nem keletkezett annyi házi másolat, hogy az komolyan veszélyeztesse a kiadók, művészek megélhetését, és alapjaiban kérdőjelezze meg a szerzői jogokat. A problémák az írható cd-k megjelenésével kezdődtek, amiket a Sony dobott piacra a kilencvenes évek elején. Természetesen a jogvédő szervezetek tiltakoztak a cég találmánya ellen. Akárcsak pár évtizeddel korábban, amikor – ugyancsak a Sony – feltalálta a VHS kazettát, beperelték a céget, de a pert a Sony nyerte, mivel abból, hogy másolni is lehet vele, még nem következik, hogy arra is fogják használni a termékét. Az írható cd viszont komolyabb károkat okozott, mivel – szemben a kazettákkal – minőségveszteség nélkül lehetett rá másolni. Bodrogi András, az EMI kiadó egykori munkatársa, aki zenészként is érintett, úgy látja, ez a kár nagyobb, mint az illegális fájlcserékből származó. A letöltés, – egyelőre – csak a fiatalabbaknak kézenfekvő dolog, a CD-írás viszont szinte mindenki számára elérhető – mondta.

Az üreshordozók árába beépített negyven forintnyi összegen a szerző, az előadóművész és a hangfelvétel előállítója osztozik 50-30-20 százalék arányban – írja a MAHASZ honlapja. Régi vita, hogy akkor is ki kell-e fizetni ezt, ha a magunk által készített fotókat szeretnénk cédére írni. Ugyanakkor az eladott írható CD-k csupán öt százalékára írnak saját anyagot. A kiadók s a művészek pedig, ami elveszett a réven, azt visszaszerzik a vámon: a szerzői jogi bevételek nagyjából negyede jelenleg az írható hanghordozók eladásából kerül ki.

Ugyanakkor az arany- és platinalemez kiérdemlésének határai a rendszerváltás óta drasztikusan, százezres nagyságrendről ezres-párezres mértékre csökkentek. Az utóbbi években ezért főleg az mp3-as digitális tömörítési forma megjelenése a felelős, aminek a segítségével sokkal gyorsabban futnak át a zenei számok az interneten, megkönnyítve a letöltés, a megosztás, sőt a másolás procedúráját is.

A nagyobb cégek már kezdenek fölocsúdni, és egyre több zenét tesznek legálisan letölthetővé digitális formátumban (lásd például az iTunes és az EMI). Egyébként pedig már a legálisan letöltött zeneszámok után is készül slágerlista – a hazai a MAHASZ honlapján tekinthető meg. A jogszerű letöltőoldalak azonban – mint itthon a zenészszakszervezet által üzemeltetett dalok.hu – fizetősek, még ha olcsóak is. A legnépszerűbb megosztóprogramok azonban, például a Direct Connect, a BitTorrent, az eDonkey és a Gnutella, habár illegálisak, de ingyenesek. Ezeknek köszönhető, hogy térségünkben az internetes adatforgalom nyolcvan százalékát az illegális fájcsere teszi ki.

Mindeközben persze virágzik a hamisítások piaca is, de ezzel most, annak egyértelmű helyzete miatt nem foglalkozunk. Aki letölt, tudja mit kap, aki hamisítványt vesz, az nincs tisztában azzal, hogy silány utánzatért adta ki a pénzét. A hamisításon egyértelműen nyerészkedik a hamisító, a letöltésnél azonban semmivel sem lesz gazdagabb az, aki hozzáférhetővé tette az adott művet a neten.


Jogi armaggedon?

A fentebb taglalt, az élettől sokszor elszakadni látszó jogi szabályozásoknál alapvetőbb problémák is vannak. Bodrogi úgy vélekedett: nem tudni, hogy fog-e még egyáltalán élni a jövőben az a klasszikus szerződésforma, amit egy adott együttes aláír egy kiadóhoz három vagy négy lemezre, hiszen már ma is számtalan online lehetőség áll előtte, amelyek segítségével olcsóbban juttathatja el a zenéjét a közönséghez. Ez új szerzői jogi problémákat is felvetett, leginkább a szerzői jog végrehajthatóságának kérdését. Bodrogi azonban egy új lehetőséget is lát e formátumban: idővel elérkezik az a lehetőség, hogy az emberek egy óriási online katalógusból választhatják ki a nekik tetsző zenéket. Valószínűleg sokkal áttekinthetőbb lesz így majd a vásárlás, mert ma a lemezboltokban össze-vissza vannak dobálva a lemezek. Ráadásul bele is lehet majd hallgatni az adott albumokba, és nem kell feltétlenül megvenni a teljes művet, ha nem tetszik.

A hivatalos, szerzői jogi szempontból makulátlan, de fizetős letöltőoldalak egyenlőre nem csökkentik az ingyenes fájlmegosztók népszerűségét. Szinger is elismerte, az elméleti vitákon túl jelentős kihívás előtt áll a szerzői jog gyakorlati érvényesítése. Az eddig fölmerült egyetlen adekvát válasznak az internetes előfizetési díjba beépített átalányjogdíj tűnik, az üres cédék mintájára. Ebben az esetben az ebből befolyt jogdíjak igazságos elosztása lenne nagy feladat.


Zenészek: kinek jó, kinek rossz

Míg a világhírű együtteseknek nagyjából mindegy a megélhetésük szempontjából, hogy mennyien töltik le őket, vagy másolják át vásárlás helyett albumaikat, mivel úgyis eladnak annyit (nem csak lemezből, hanem pólóból és egyéb relikviákból is), hogy vígan megéljenek, addig az ismeretlen underground együtteseknek létkérdés, hogy letöltsék a számaikat, hiszen csak így tudnak nagyobb ismertségre szert tenni (így lett népszerű a pécsi 30Y is).

Számukra sokszor csak álom a lemez. Van ugyanakkor olyan banda is, aki szerint a lemezeladás a kiadónak jó, neki az egyéb relikviákból és a koncertekből kell megélnie, így nem érdekli a letöltés. A köztes státusban lévőknek viszont a léte függhet attól, sikerül-e megakadályozni azt, hogy letöltsék a lemezeiket. Ők ugyanis nincsenek anyagilag jól eleresztve: bár kiadják a lemezeiket, de annyira nem ismertek, hogy félvállról vegyék a letöltés problémáját.

Eközben a Nine Inch Nails szupersztár indusztriál együttes email-ben köszöni meg, ha a honlapjáról letöltjük a szabadon hozzáférhető friss lemezt (ami ráadásul csak nyáron jelenik meg cédén), a Metallicás dobos, Lars Ulrich, a fájlmegosztás elleni perek egykori szószólója pedig azt kezdte el pedzegetni, hogy a következő utáni albumuk (mivel még egy cédényi dalcsokor köti őket a kiadójukhoz) ugyancsak ingyen (és persze legálisan) lesz letölthető a korszakalkotó metálbanda oldaláról.
nyomtat

Szerzők

-- Szilvay Gergely --


További írások a rovatból

A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés