bezár
 

színház

2019. 12. 09.
A szülőföld abszurduma
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Novemberben mutatták be a Szkénében Magyarországon először Simon Longman nagysikerű darabját. A Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad (eredeti címén: Gundog) a szerzőnek hazájában meghozta a legígéretesebb fiatal drámaszerzőnek járó díjat. Így disszonáns állapotban foglaltam el a helyem a Szkénében: egyrészt semmi előzetes tudásom nem volt a darabbal kapcsolatban; másrészt annyi tudásom mégis volt, hogy itt valami nagy dolog fog történni. És a disszonáns érzéseim a darab végéig megmaradtak.

A történet öt ember körül forog, azon belül is talán inkább a két birkapásztorlánnyal a fókuszban. Velük találkozunk a darab elején, ami egyből a dolog közepébe vágva azzal nyit, hogy a a két lány fegyvert fog a guberálni próbáló Guyra. Már ebben a jelenetben körvonalazottá válik a két főszereplő közti kontraszt: a kemény(kedő) szavak a némileg infantilis és szétszórt Becky szájából jönnek; de a puskát a hallgatag és nehezen megnyíló Anna fogja. Az agyveleje kiloccsantása helyett végül inkább maguk közé fogadják az idegent, aki némi újdonságot és színt hoz a civilizációtól messzi unalmas és egyhangú életükbe, s aki végül évekre náluk ragad.

Szkéné színház

A darabba plusz csavart hoz, hogy egyszer csak megjelenik az évek óta nem látott öccsük is. Innen fokozódnak a konfliktusok: a frusztrált és megtört Ben nemcsak az Idegent (migránst) reprezentáló Guyjal szemben ellenséges, hanem saját nővéreivel szemben is. Ellentétük okairól retrospektív kapunk képet: az előadás sok helyt töredezett időkezelése a fiú megjelenésével a múlt felé fordul, ahol fény derül a család tragédiák által sújtott múltjára, s ahol jelenlegi helyzetükre – legalább részben – magyarázatot kapunk.

A darab fő problematikája az idő és a szülőföld körül forog. Előbbihez kapcsolódik a nagyapa alakja, aki hidegrázós monológjain túl, lényével is az idő pusztításáról beszél: az idő lassan őt is az emlékek nélküli demencia sötétségébe taszítja. Karakteréhez nemcsak a darab „humorfaktora” kapcsolódik, hanem az egyik legköltőibb monológ is, amely szerint ha tehetné, belekapaszkodna a csillagokba, és megállítaná az időt az unokái számára, míg „bátrakká válnak”. Az idő váltakozásának villámgyors örökkévalóságára külön ráerősítenek a darabot fordítóként is jegyző rendező, Horváth János Antal megoldásai: a fények pillanatra kihunyásának vágásai egyszerre jelölhetnek pár percet, de éveket is.

A fentiek ellenére úgy éreztem, az előadás inkább a szülőföld problematikájára fókuszál; legalábbis ennek kapcsán több alkotói tudatosságot véltem felfedezni. A darab alapvetően két, egymásnak (részben) szembenálló attitűddel operál: az egyik Ben karaktere, aki korán felismeri életmódjuk ürességét, és kamaszkorától kezdve a Világba vágyik a tanyáról. Ennek ügyes szimbolikus megoldása, hogy az előadás során szinte mindig úgy tesz, mintha a barátaival chatelne. A másik az idegen Guy, akinek, miután elhagyva szüleit végigbolyongta a világot, a megnyugvást hozza el a legelők csöndje.

A nagyapáéhoz hasonlóan költői monológ hangzik el Becky szájából, mikor felmerül, hogy hagyják el a tanyát: lehet, hogy csak a birkaőrzéshez ért; de tudja, milyen a füvek végtelen csöndje, milyen a szél íze és milyen, mikor felragyognak a csillagok a legelők felett – a természettel még szerves kapcsolatban álló, de már haldokló nyugati ember utolsó szavai ezek.

Nem elhanyagolható a fent vázolt monológok hatásfokában Bakai Márton szívszorító hegedűjátékának szerepe sem, virtuóz muzsikája tűpontos (néhol már-már didaktikus) dramaturgiával szólal meg az érzelmileg telített részeknél.

Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra egyaránt kiváló alakítást nyújtanak: míg előbbi nagyon jól hozza ki Anna a család egységét megőrző, retorikáját tekintve bizakodó, valójában struccpolitikát folytató karakterét, addig utóbbi játékában Becky nagyszájú, önbizalmat mímelő attitűdje mögötti bizalmatlanság és megerősítésre várás válik plasztikussá. Dióssi Gábor is jól hozza a sokszor idegesítő, de valójában csak szeretni próbáló nagypapát; csak a két fiatal színész játékában éreztem némi egysíkúságot: Hajdu Péter mintha csak akkor lenne elemében, ha kiabálni kell, Baki Dániel Guyként pedig nagyon sokszor csak zavarodottan ácsorog, akkor is, ha ezt a szöveg nem indokolná.

Mindenesetre annak ellenére, hogy az előadás közel sem tökéletes (például a kisbárányok összekötött sörösdobozokkal való reprezentálása is túlzottan a kényszermegoldás érzetét kelti), lényegét tekintve egy mély és sok kérdést felvető darab élményével gazdagodhatnak, akik jegyet váltanak a Szkénébe. Kis figyelmeztetés: az élmény nem adja könnyen magát. Hiába a zsigerileg ható monológok poézise, az előadás egészének befogadása időt követel – főleg színházon kívülit. A cikk elején említett disszonanciám is napokra megmaradt az előadást követően; csak később állt össze bennem ennek a történetnek a valódi gondolatisága: az ember sziszüphoszi küzdelme az idővel, és a szülőföldjével, amely minden abszurd küzdelem, fájdalom és tragédia ellenére, végül örökre magához húzza.

Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad. Fordító: Horváth János Antal. Szereplők: Rainer-Micsinyei Nóra, Bata Éva, Hajdu Péter, Baki Dániel, Dióssi Gábor. Rendező: Horváth János Antal. Szkéné Színház. 2019. november 22. Fotó: Mészáros Csaba
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Locker Dávid Mátyás --


További írások a rovatból

színház

Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon! Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon!
Egy méhkaptár traumatikus hétköznapjainak krónikája – A méhek istene a Kolibri Pincében
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai
színház

Drágám, megjöttek a perverzek! Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
Familie Flöz a CAFé-n

Más művészeti ágakról

(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
Händel oratóriuma az Erkel Színházban, először az Opera műsorán
irodalom

A börzsönyi tisztástól az Óvóhelyig A börzsönyi tisztástól az Óvóhelyig
A Kóspallagi Írótanya bemutatkozása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés