György Alida debütáló kötete ősszel jelenik meg a FISZ – Erdélyi Híradó Kiadó közös gondozásában. Ennek kapcsán elmondta, hogy a kötet témája is nagyjából ahhoz a faluhoz kapcsolódik, ahonnan származik. A koncepció szerint egy felnövéstörténetet szeretne elbeszélni, amely azt a rendszerváltás után született generáció magára hagyatottságát mutatja be, akik úgy nőttek fel, hogy van is szülőjük, meg nincs is, a külföldi munkavállalások miatt. Seres Lili kérdésére továbbá elmondta, hogy a gyerekkori rapszöveg-próbálkozások után komolyabban az egyetemista évei kezdetén kezdett el foglalkozni az írással. Nagy hatással volt rá tanára, Borbély András, akivel szociálisan érzékeny témákat dolgoztak fel, és azóta is leginkább ez foglalkoztatja. Alida továbbá fotózást is tanult, illetve jelenleg drámaírás mesterképzést végez Marosvásárhelyen, ezeknek a nyomai is megjelennek a készülő kötetében: saját fotói is bekerülnek majd a könyvbe, melyekre barátnője fog rajzolni, ezzel is nyomatékosítva a gyerekkori emlékekre az idő során rárakódott tapasztalatokat; a drámaírás-kurzuson pedig például a párbeszédírását tudja fejleszteni.

Feri is érdeklődik más művészetek iránt, az irodalom mellett leginkább a zene iránt, Lili kérdésére elmondta, hogy a Horváth Benjivel létrejött Beatwándor koncepciója akkor született, amikor egy vizsgaidőszakban pihenésként versszavalásokat kezdett hallgatni, miközben véletlenül elindította a postrock lejátszási listáját is, és meglepődött, hogy milyen jó a kettő együtt.

André Feri első kötete 2018-ban jelent meg a Jelenkor gondozásában Szótagadó címmel. Pályakezdésében fontos pontot jelentett, hogy végzős gimnazistaként eljuthatott a sárvári írótáborba. Addig rocksztár akart lenni, miközben informatika szakra készült. Mint mondta, azóta is gyűjti az xp-ket, és próbál szintet lépni. Lili kérdésére válaszolva elmondta, hogy költészetét sokszor rokonították a beatnemzedék költészetéhez, rá azonban nagyobb hatással volt Kassák, mint Ginsberg. De írásainak fontos inspirációs forrása a kortárs román költészet is.

Az est folyamán szó volt arról is, hogy miként viszonyulnak Budapesthez, illetve mit jelent számukra az „erdélyi magyar író” toposza. György Alida kicsit hazajár, amikor Budapestre jön, családi kötődése is van, illetve élt is itt kétszer fél évet. André Feri ellenben nem érzi magát annyira otthonosan a fővárosban, szereti Budapestet, de csak barátként, ám azt „nem szeretné, ha nála aludna”. Az erdélyi magyar íróság kapcsán elmondta, hogy ez egy igen csak komplex kérdés, egyáltalán, mit jelent az erdélyi, mit jelent a magyar, illetve milyen korokban vizsgáljuk, de a sztereotipikus erdélyiség, úgy általában véve, ciki. Az viszont mindenképp igaz, mint mondta, hogy rengeteg dologhoz másként viszonyulnak, ami nem is előny, nem is hátrány, egyszerűen csak érezhető módon így van. Érdekes továbbá, hogy a kisebbségiek mindig megtalálják egymást: egyszer egy moldovai románnal beszélgetve megállapították, hogy azért jönnek ilyen jól ki egymással, „mert ők is second hand románok, és mi is second hand magyarok vagyunk”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beszélgetésben még kitértek az online jelenlétre is, amit bemutatkozó szövegükben mindketten érintettek: míg Feri, többek között, mémlordként definiálja magát, Alida „legnagyobb vágya, hogy Instagram sztár legyen.” Abban konszenzusosan egyetértettek, hogy mindenképp fontos az online jelenlét, Alida nemrégiben elindított Facebook-szerzői oldalától azt reméli, hogy így írásai nagyobb köröket is elérhetnek. Feri is fontosnak tartja, hogy használják a közösségi médiát, ahogy mondta, otthon a négy fal között hiába tehetséges költő valaki. Kiemelte ugyanakkor, hogy ez nem valami új dolog, csupán a platform változott, és Petőfivel példálózott, akinek szintén fontos volt a jelenlét, ezért „posztolt” rendszeresen folyóiratokban, még ha néha gyengébb verseket is.

Az est során a szerzők felolvastak, Alida a készülő kötete szövegeiből, Feri pedig régi és új verseket is hozott. A felolvasás alá Feri elektromos gitárjátéka adta a háttérzenét.

Fotó: Bach Máté