bezár
 

art&design

2020. 04. 21.
Sokan kérdezik tőlem: te mindenhol ott vagy?
Interjú Bence Bettinával, pályakezdő művészetelmélet hallgatóval a tevékenységeiről, és a kortárs képzőművészeti közegről
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Bence Bettina 2018-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakán tanul. Fiatal kora ellenére már nem egy kiállítás megszervezésében vett részt, ezek mellett a SKURC group tagja és kurátora. Nyáron akár találkozhatunk vele a Bánkitó fesztiválon is, vagy múzeumpedagógiai foglalkozásokon. Nézzük, hova jut el egy ambiciózus művészetkedvelő 20 éves korára!

PRAE.HU: Hogyan lesz valaki kurátor? Mi is az ő feladata, és hogyan zajlik egyáltalán egy kiállítás megszervezése?

A kortárs művészetben a „kurátor” címe olyan személyt azonosít, aki kiválasztja és értelmezi a műalkotásokat, kontextusba helyezi, és kiállítást rendez ezekből. Emellett felelős még címkék, katalógusok, esszék, tanulmányok és egyéb, a kiállításokat támogató tartalom írásáért és kapcsolódó programok szervezéséért, ha így nagyon pontosan meg kellene határozni ezt a tevékenységi kört, amit a kurátor státusza magába foglal. Szóval ugye itt nemcsak azzal a problémával állsz szemben, hogy hogyan rendezd el az adott térben a műalkotásokat, hanem az egészhez párosul egy erős elméleti háttér is.

Nem igazán tudom, hogy a gyakorlatban mi után nevezheted magad fixen kurátornak, vagy mikor ismer el a szakma, nehéz ezt pontosan meghatározni. Saját magamból kiindulva úgy tapasztaltam ezt a folyamatot, hogy miután néhány kiállításon túl van az ember, szervez, pályázik, akkor már természetes, hogy így tekint magára. De nemcsak pusztán kurátor, hanem sokféle más projektet futtat ezzel párhuzamosan is; kutat, illetve beszélgetéseket és workshopokat is szervez. Ha esetleg a kutatások és beszélgetések után a kiállítás is megvalósul az adott témában, az abszolút lenyűgöző, mert ad neki valami pluszt, hogy műalkotásokkal dúsítjuk a témát, és ezeken keresztül állást foglalunk, kijelentéseket teszünk.

A szervezési folyamat nagyon komplex, sok komponensből tevődik össze, és teljesen eltérő minden projekt esetében – így levezetésében is komplikált lehet. Nagy vonalakban úgy néz ki, hogy az első fázist mindenképpen egy kutatási folyamat fogja jelenteni, hogy mi az a meglévő téma, ami érdekel és annak van-e olyan része, ami esetleg még nem kapott hangsúlyt a szakmában, ezért kutatható, érdekes és megvalósítható belőle egy kiállítás.

Vagy pedig kooperálsz egy olyan művésszel, akinek ismered a témáit, és azt bontjátok ki együtt, illetve, ha a kutatásaidból kialakul benned egy gondolat, amire a kiállítást rá tudod ültetni. Nagyban megkönnyíti az egész folyamatot az, ha már van egy kidolgozott elmélet, ami aztán alakítható. Erre a fő koncepcióra reflektáló vagy azt kiegészítő műveket kell kutatni, keresni, amiket aztán beemelsz a kiállításba a téma erősítésére.

Sok minden függ a helyszíntől is, ahol a projekt megvalósul, erre vagy pályázol, vagy behívnak, vagy felkeresel egy helyet, ami befogadja a kiállítást – mert fontos figyelembe venni, mennyire illik bele a kiállítótér arculatába, missziójába. Aztán be kell lőni az időpontot, időtartamot, és elrendezni a térben a munkákat, együttműködve az alkotóval/alkotókkal. Nagyon szeretek közösen dolgozni a művészekkel, ötletelni, és válogatni a munkák között. Számomra ez igazán kedvelt része ennek az egész folyamatnak, amikor végre kezd kialakulni a térben, és összeállni a sok előzetes kutatás, szervezés eredménye.

Továbbá a megnyitó kiemelendő, mint legfontosabb esemény a kiállítás kis életében, mert ekkor látható először együtt az anyag, és erre jönnek el rendszerint a legtöbben. Kapcsolódó programok szervezhetők még, hogy serkentsük a diskurzust a téma körül, plusz tartalmat adjunk hozzá beszélgetés, workshop keretein belül, de ez nem minden projekt igényli.

Fotó: Juhász G. Tamás. Hazaúttalan című csoportos kiállítás. Budapest Galéria, 2020. január 29.

PRAE.HU: Mi vonzott téged ebbe az irányba? Nem gondoltál arra, hogy te is képzőművész legyél?

Gyerekkorban szerintem mindenkinél jelen van valamiféle művészeti érdeklődés, nálam sem volt ez másképp. Mindenfélét csinálgattam még gimiben is, mellette sportoltam, zenéltem, de a végén minden megmaradt hobbi szinten. Valahogy sosem gondoltam azt, hogy én ezekben annyira jó lennék, hogy komolyabban foglalkozzam bármelyikkel is, pedig támogattak és bíztattak volna benne.

Mivel mindig jó tanuló voltam, ezért orvosi irányba gondoltam menni, de aztán rájöttem, hogy ezt nem szeretem annyira, hogy különösebb örömet okozzon a kémia, biosz tanulása hosszú távon, sőt. Aztán bejött az életembe a művészettörténet, mint gimis új tárgy, és onnantól nem volt már visszaút. Úgy döntöttem, inkább azt csinálom, amit szeretek. Ez nagyon szentimentálisan hangzik, de dióhéjban valahogy így történt. Kicsit nehezen fogadta el ezt már akkor a környezetem, de nagyon céltudatos voltam ezzel kapcsolatban, életemben talán most először. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi lehetőség áll rendelkezésemre a felsőoktatásban – végül pedig a Képzőn kötöttem ki. Azt gondolom, hogy jobb helyre nem is kerülhettem volna ilyen tervekkel.

De nem is csupán a művészettörténet foglalkoztatott, hanem inkább a művészeti események és azok szervezése, kiállítások rendezése. Valamint középiskolában kezdtem el például a múzeumpedagógiával is foglalkozni, ami egy tök jó kiegészítése a művészet-elméletnek.

Fotó: Neogrády - Kiss Barnabás. Illés Áron Bestiarium című kiállítása. TELEP 2020. február 13.

PRAE.HU: Mennyi lehetőséget kínál az egyetem most és miután végeztél? Eleve hogyan tudod egyszerre a Képzőt és a munkáidat összeegyeztetni?

Képzőművészet-elmélet szakon nemcsak kurátornak lehet tanulni, nagyon sokféle alternatívát kínál ez a szak, mint például a pedagógia, kritikaírás, kutatás stb. Ez annak köszönhető, hogy rengeteg típusú elméleti óránk van, mindenhez megkapjuk a megfelelő képzést. Ha érdekel egy adott téma, és azzal komolyabban szeretnénk foglalkozni, akkor mindenki nagyon segítőkész, illetve rengeteg szakszöveget és referenciát ajánlanak előadásokon is.

Az egyetem nyilván a kapcsolatépítés lehetőségét is nyújtja – ezt pedig ki kell használni, nem véletlenül vagyunk egy épületben és járunk közös órákra a művészekkel. Az egyetemen és a szakon belül vannak pályázati felhívások is vagy esetleg felkérések osztálykiállítások szervezésére – így történt ez például nálam is, amiből az első kis kiállításom megvalósult. Szóval nyitottnak kell lenni, és élni minden lehetőséggel, nem fognak semmit csak úgy hozzád vágni. Diploma után az (is) számít majd, (tekintettel arra, hogy milyen irányba mész majd tovább) hogy milyen projektekben vettél részt. Ezért örülök, hogy már ennyi mindenben kipróbálhattam magamat.

A projektjeim és az egyetem mellett dolgozom is. Egészen jól vannak leosztva a napok, valamennyire egyensúlyban érzem a különböző kötelezettségeimet – a magánélet ilyen elfoglalt időszakokban háttérbe szorul, annyira nem prioritás, ez van.

Amelyik napokon nincs tanítás, azokon dolgozom vagy szervezek. A délelőttjeim általában szabadok, akkor szoktam a projektjeimre koncentrálni, például az egyetemmel jól összeegyeztethetők a Bánkitós megbeszélések, vagy a különböző, más meetingek, esetleg egy folyamatban lévő kiállításra. Aztán órák után felcsapom a facebookot, hogy milyen megnyitó van este és akár 2-3-at meg is látogatok, ez szinte már rutinná vált. Ott lehet kapcsolatot építeni, figyelemmel kísérni az új művészeti tendenciák kialakulását – meg amúgy esti programnak sem rossz.

PRAE.HU: Mit gondolsz, minek köszönheted a sikereid ilyen fiatalon? Mitől függ az, hogy valaki pályaelhagyó lesz?

Sajnos ez abszolút benne van, hogy valaki kiég, sok neki a pörgés, mert tényleg aktívan jelen kell lenni, plusz az is közrejátszik, hogy nem egy stabil megélhetési forrás a művészet. Nem feltétlenül mondanám magam sikeresnek, inkább csak valamennyire ismertnek – bár lehet ez is erős kifejezés. Mindez csupán annak köszönhető, hogy tényleg nagyon sok eseményt látogatok napi szinten. Ez egész sok ismerősömnek is feltűnt, az utóbbi fél évben sokszor megkaptam azt, hogy én tényleg mindenhol ott vagyok? Úgy gondolom, ha valaki elméleti szakember lesz, akkor fontos látnia, hogy mi megy az underground közegben, és tájékozódnia kell az új művészekről és helyekről, hogy naprakész legyen. Hiszen ezek a helyek főleg azok, amik a legfrissebb irányzatokat mutatják be, itt folyik a párbeszéd, gondolkodás és szerveződés elsősorban. Bár mérlegelni is kell azért, mert aztán már túlzásokba esik az ember, és beüt a FoMO.

Megemlítendő itt, hogy kihasználom a social media nyújtotta lehetőségeket is. Mindig megosztom, hogy milyen megnyitón jártam és hol, amire aztán számos visszajelzés érkezik az ismerőseimtől vagy akár idegenektől, akik csak ezeken a felületeken ismernek, hogy mennyi jó dolog van, amiről ők nem is tudnak – aztán esetleg még el is látogatnak ezekre a helyekre. Nekem ez rendkívül fontos és pozitív megerősítés.

Végül, amit még abszolút fontosnak tartok, ha már siker és ismertség, hogy a pályázati felhívásokra mindig küldeni kell anyagot. Ezzel fog bővülni a portfólió, ezzel tűnik fel az ember neve a művészeti közegben, így ismerik majd meg. Ezekben az egyetemi években főleg fontosnak tartom, hogy minél több tapasztalatot szerezzek különböző projektekben, hogy aztán tudjam, mi az, amivel később komolyan szeretnék foglalkozni.

Fotó: Lékó Tamás. Fridvalszki Márk: Homeless Between Yestermorrows című kiállítása a Horizont Galériában. 2020. február 19.

PRAE.HU: Mi a véleményed a kortárs képzőművészeti közegről? Mennyire befogadó?

Nagyon kicsi az a képzőművészeti közeg, akiknek a személyei szinte minden művészeti eseményen részt vesznek, ezért könnyebb ismerkedni is szakmán belül. Elsősorban itt én főleg az alulról szerveződő, független helyek, esetleg galériák, kisebb intézmények szereplőiről beszélek. Szerintem teljesen befogadó és közvetlen ez a társaság, könnyű kapcsolatot építeni, és ha bármilyen kontaktra vagy segítségre van szükséged, mindig tudsz kihez fordulni. Meg úgy látom, hogy a művészek is örülnek, ha van egy ambiciózus, aktív, szervező személy, aki nyitott esetleg kollaborációkra.

PRAE.HU: Már ilyen fiatalként rengeteg kiállítást rendeztél. Melyeket tartod a legerősebbnek – hol és ki(k)nek a munkáival?

A PINCÉben létrejött projektekre nagyon büszke vagyok. Az első Bácsi Barnabással például az Offline Practices volt, ami az online és offline közösségi térben való létezés, viselkedés, valóságérzékelés, kommunikáció témáját dolgozta fel. Én ezt egy folyamatosan jelenlévő problémának gondolom, ezért is csatlakoztam szívesen a projekthez, mint kurátor. A kiállított anyag inkább média-alapú munkákból állt, de volt az egészben egy kis csavar is, amit én nagyon szerettem. Az egész kompakt, helyre szabott, jól kigondolt projekt volt, és örülök, hogy részt vehettem benne, sok tapasztalatot szereztem.

Fotó: Kiss Imre. Cheap Trick kiállítás enteriőr fotó, PINCE, 2020. március 10.

A másik ugyanitt, Kiss Imrével a Cheap Trick című fotókiállítás volt, amit szintén kiemelnék. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója írta ki ezt a pályázatot még ősszel és egyes művészek projektjeinek megvalósítására lehetett jelentkezni, mint kurátor. Nem ismertük egymást Imivel ezelőtt, de elképesztő organikusan és közvetlenül működött a közös munka. Együtt ötleteltünk a megvalósításon, az egész egy nagyon kreatív időszak volt, ami szerintem az eredményen is látszik.
Szerencsére még a megnyitó eseményt meg tudtuk tartani, de a járvány miatt nem láthatta annyi ember, mint amennyit megérdemelt volna az anyag.

Habár eddig még csak egy eseménnyel jelentkezett, de végül a szerelemprojekt – a SKURC Group megnyitó kiállítása. Fontos pont volt ez a kollektívánknak, mert októberben végre megnyílt a műterem és kiállítótér, amit egy csoportos kiállítással ünnepeltük a csoport művészeivel. Nagyon igényes anyag állt a rendelkezésre, és annyira jó volt végül látni, hogy különböző témában és technikában alkotó művészek alkotásai ilyen jól működnek együtt a térben.

Fotó: Üveges Mónika. SKURC Group Open Doors csoportos kiállítás enteriőr kép, 2019. október 19.

PRAE.HU: Mi az a SKURC, hogyan csatlakoztál? Mit tűzött ki missziónak a csoport?

Úgy gondolom, hogy az egész ismerkedés, tevékenykedés és szerveződés folyamatának egy jó példája lehet az, ahogy ez a csoport végül kialakult. A legelső projektem egy osztálykiállítás megszervezése volt az egyik szaktársammal a Godot Galériában. Kiállító művészek között szerepelt Üveges Mónika és Székely Ian is (SKURC tagok), és már az installálás közben mesélt nekem Móni arról, hogy éppen találtak egy helyet a Népszigeten, amit elkezdtek felújítani, és mennyi mindent terveznek majd oda. Már akkor abszolút lelkes és támogató voltam a kezdeményezéssel kapcsolatban, – mert nagy feladat egy ilyenbe belevágni a diploma után – és már akkor nagyon értékeltem és csodáltam. De azt nem gondoltam volna, hogy nyáron kapok egy üzenetet, amiben felkérnek, hogy dolgozzam velük, mint a csoport kurátora. Elképesztő megtisztelő volt, alig vártam a közös munkát.

Félő viszont ilyenkor egy külsős elméleti embert bevonni, mert senkit sem ismertem igazán, ők pedig elég összeszokott társaság voltak már. De mindenki iszonyú profi és közvetlen, baromi jól esik, hogy bíznak a szakmai meglátásaimban.

A csoport diplomázott festőművészekből áll, akik azzal a helyzettel álltak szemben, hogy nincs hol alkotniuk egyetem után, de mindenképpen művészeti tevékenységet szerettek volna folytatni. Itt, a Népszigeten megfizethető áron nagy térre tettek szert, ami aztán nem csak a műtermi funkciót tölti be, hanem különböző kiállítások és progresszív projektek megvalósítására is teret ad. Alapvetően kiállításokat tervezünk kapcsolódó programokkal, ezek lehetnek koncertek, workshopok, művészetpedagógiai foglalkozások, beszélgetések. Aki részt vesz az eseményen, és kijön a Népszigetre, annak a kiállításon túl tartalmasabb programot is szolgáltatunk.

A következő időszakra az arculat meghatározását tűztük ki, mi az, ami jól áll a helynek, és milyen témákkal szeretnénk foglalkozni. Nem a bevételtermelés az elsődleges cél, nem is ezért alakult a hely, hanem helyet biztosítani projekteknek – ezzel részt venni a kortárs művészeti diskurzusban. Meghívást kaptunk idén januárban az ikON 20 éves tortakonferenciájára, ahol volt szerencsénk bemutatni a frissen alakult csoportot, helyet és missziót.

Fotó: Szabó Gábor. SKURC Group csoportkép

PRAE.HU: Mit gondolsz, hogyan lehetne minél több fiatal érdeklődését felkelteni a képzőművészet iránt?

Ez elég nehezen megválaszolható kérdés a mai középiskolásokra vonatkozóan, mert ők már tényleg nagyon benne vannak az online világban, és lehet, hogy már egy klasszikus festmény nem kifejezetten súrolja az ingerküszöbüket. Az iskolában például elvileg a művészettörténet órán megkapják azt az alapot, amit tudniuk kell, de ha valakit egyszerűen nem érdekel a művészet, akkor nehéz elcsábítani efelé, kényszeríteni meg nem szabad. Nem taszítják maguktól semmiképpen ezt a témát, de nem is feltétlenül érdekli őket. Vagy akit meg igen, az külön úgyis foglalkozik vele.

Bár lehet, hogy a most tomboló vírus és otthonmaradás miatt megindul a különböző művészeti projekteknek, múzeumoknak, intézményeknek az online jelenléte, és így a fiatalok ezekre az oldalakra is elkeverednek, de erre is elég kevés esélyt látok.

Viszont a múzeumpedagógiát nagyon fontosnak tartom, jó eszköz lehet, ha valaki már kicsi korától kezdve foglalkozásokra, szakkörökre jár.

Vagy egy alternatív fesztivál is népszerűsítő platformja lehet a kortárs művészetnek, ahol vannak kiállítások, performanszok, installációk. A Bánkitó szervezése előtt nekem főleg inkább a Sziget fesztivállal voltak tapasztalataim, ahol azt láttam, hogy a látogatók közül például nagyon sokan fogékonyak a művészetre, kíváncsian néznek körbe az ilyen programokon.

Fotó: AQB. AQB Open House - Művészetpedagógiai foglalkozás a Textus Ex Machina nemzetközi textilművészeti csoportos kiállításon, AQB Project Space, 2019. augusztus 31.


PRAE.HU: Ahogy említetted, a Bánkitó fesztiválon is ott lesztek. Mivel készültök? Hogyan lehet vegyíteni a fesztiválozást a kulturális programokkal?

Én idén csöppentem bele a fesztivál program szervezés világába, szóval még kicsit nehezen ismerem ki magam abban, hogy mi működhet és mi nem. Művészeti programokban fontosnak tartottam azt, hogy a független helyeknek bemutatkozást biztosítsunk. Nyilván nem egy frontális előadásra gondoltunk, mert az nem feltétlenül fesztiválkompatibilis, de igyekszünk bevonni a PINCÉt, Telepet, ISBN-t, SKURC-ot és Babicskát és megmutatni őket valamilyen workshop vagy installáció formájában. Reméljük, ezek után mindenki hazavisz valamit a művészetből és esetleg meg fogja látogatni a független helyeket.

Az idei téma a magyarság, ezzel kapcsolatban lesz quiz, hímzős, szitázós workshopok, podcastok, beszélgetések, civil- illetve irodalmi programok is, plusz mindehhez színház és zene társul még.  Nehéz olyan teret létrehozni, ahol az alkotók, a művek, az üzenet és a befogadók egy időben, egy helyen léteznek, és több ezer ember nyitott erre – a Bánkitó viszont ilyen hely. Itt abszolút megfér az esti szórakozás előtt, hogy részt vegyél beszélgetéseken vagy kézműves foglalkozásokon. Illetve úgy gondolom, hogy ennek a fesztiválnak a közönsége fogékony lehet a kortárs művészetre.

PRAE.HU: Mesélnél a jövőbeli terveidről, céljaidról? Gondolkozol a külföldi művészeti életben is elmélyedni?

A jelenlegi helyzetben nehéz a közeli tervekről beszélni, most minden teljesen bizonytalan, tolódnak a kiállítások, projektek. Ha visszaáll minden, és újra beindul a művészeti élet, akkor azért lesz mit várni. Bár most is igyekszik az ember, hogy benne maradjon a szervezésben, tervez a karantént követő időszakra. Az online tartalmat okosan kell gyártani, hogy ne tolja túl az ember, mert már így is annyi minden elérhető – ez pedig kicsit nyomasztó.

De amúgy mindenképp szeretném bepörgetni a SKURC-os projekteket, változatos eseménynaptárat összerakni. Ezek kigondolására mondjuk most elég idő áll rendelkezésre.

Illetve szívesen csinálnék még foglalkozásokat és workshopokat a kiállítások mellett, meg nyilván diplomázni sem lenne rossz. Az eddigi, itthon felépített projekteket nem szívesen hagynám itt – aztán az alapképzés utáni közvetlen továbbtanulást nem érzem kötelezőnek, nem feltétlenül vágnék bele egyből BA után, még meglátjuk. Külföld szempontjából jó lenne körbenézni, más helyeken hogyan mennek a dolgok, milyen a rendszer – de elsősorban itthon tervezek maradni és dolgozni. 

A fejléc képet Neogrády-Kiss Barnabás fotózta. Wittgenstein kiállításmegnyitó, art quarter budapest, 2020. február 29.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ternai Júlia --


További írások a rovatból

art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Sokan kérdezik tőlem: te mindenhol ott vagy? Sokan kérdezik tőlem: te mindenhol ott vagy?
Interjú Bence Bettinával, pályakezdő művészetelmélet hallgatóval a tevékenységeiről, és a kortárs képzőművészeti közegről
art&design

Színlelt archeológia Színlelt archeológia
Daniel Arsham munkássága

Más művészeti ágakról

A Trojka Színházi Társulás Dekameron2020 című színházi kísérletéről
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
Interjú Bakos Barbara illusztrátorral, animátorral nemzetközi lehetőségekről, ügynökségi munkáról, gyerekirodalomról
gyerek

Különleges videós produkció készült a rendszerváltásról
A Faktor Terminál produkciója a Tilos az Á Könyvek kötete alapján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés