bezár
 

zene

2020. 05. 01.
Haláltól születésig
Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
A gyászmise ima, szertartás, rítus. Búcsú a halottól, köszönés a halálnak. Tisztelgés az élet körforgásának és az élőknek. Főleg az utóbbi gondolat mentén merész és határfeszegető ötletet valósított meg Romeo Castellucci rendező és Raphaël Pichon karmester azzal, hogy Mozart világszerte ismert és énekelt Requiem című művének színpadra állítására vállalkoztak. Az anyagválasztás gesztusa már önmagában figyelemfelkeltő és rögtön felmerül két kérdés: a hogyan és a miért. Az előadás a Lyrique Fesztivál Aix-en-Provence-ban debütált 2019-ben, most pedig az ARTE TV oldalán látható.

Amikor meghalljuk Romeo Castellucci nevét, tudjuk, hogy amit látni fogunk, megosztó, szép és akár problematikus is lesz. Két előadása ismert a magyar közönség előtt: az egyik Az arc fogalma isten fiában emblematikus és botrányos előadása, amelyben vallásos hit erejét és magát az embert vizsgálta (az előadás 2012-ben volt látható a Trafóban). A másik pedig a Purgatorio című rendezése, amely a bűnnel foglalkozik, a pedofília témakörén keresztül. Mindkét határfeszegető előadás elsősorban a vizualitással mesél.

Az olasz alkotó, aki egyszerre rendezi, írja és tervezi előadásait, elveti a történetvezetésen alapuló színházat, a színpadi reprezentációt. Ennek ellenére előadásaiban azért megjelenik a színpadán valamiféle cselekmény. Ezáltal talán érthetővé válik, miért kezd el valaki a Requiemmel foglalkozni. Nem színházi, de kulturálisan fontos alap, napról napra éneklik világszerte, egyszerre szubjektív és univerzális zene, számos jelentésréteggel. Az egyik ilyen maga a háttere: Mozart meghalt, mielőtt befejezhette volna a gyászmisét, egy olyan szertartást, amely az eltávozottak lelkéért szól, és az élők végzik. Az olasz rendező adaptációja így az életről is beszél.

Castellucci rendezése a halállal indít. Egy idős hölgyet látunk sötétben, fehér padlózatú térben, hálóingben, ahogy televíziót néz, majd lefekszik az ágyába, és meghal. Pontosabban valami egészen különös dolog történik: lassan elkezd süllyedni az ágyban, és eltűnik. Ez a lassú eltűnés az előadás legmeghatározóbb pontja.

HIRDETÉS

banner

Ezután jelenik meg a kórus, ekkor indul bomlásnak a reális tér, innentől a metafora szintjére lépünk. Az átváltozás lassan történik, először fekete ruhás alakok fekete anyaggal fedik le a megüresedett fekhelyet. Majd a feketébe öltözött színpadi teret fehérre bontják. Innentől nem történik más, mint az élet dicsőítése. Végigvonul az előadáson az egész világ, az emberiség szertartáskultúrája, miközben az idős hölgy halálától eljutunk a csecsemőkori állapotig, az élet kezdetéig. Egy ember végnapjaitól fokozatosan haladunk visszafelé. Megjelenik egy húszas éveiben járó nő, majd egy kislány, az előadás végén pedig egy kisbaba, vélhetően mind ugyanazt a személyt jelentik, és mindegyik alteregó átesik valamiféle beavató szertartáson. Ez a színpadi megvalósítás értelmezhető a halál utolsó pillanataként, egy élet újrajátszásaként vagy akár az élet körforgásaként.

A színpadon tartózkodó kórus, táncosok folyamatos mozgásban vannak, nagy energiát és odaadást igényel a koncentrált jelenlétük. Az éneklés mellett, ha kell, futnak, táncolnak, átöltöznek, levetkőznek, földön másznak vagy porral, földdel vagy festékkel kenik be egymást (például a kislányalteregót festékkel és mézzel). Az előadás számos jelképpel dolgozik, amelyek nem dekódolhatók konkrét szimbólumként. Ilyen  jelkép például a narancs, ami már az idős hölgy lakásában jelen van, és a későbbiekben is előfordul a kislány, a nő és az idős hölgy kezében, közös táncukban, narancsfákon. Értelmezhető az élet szimbólumaként, de számos más asszociációt is megenged a nézőnek.

Felmerül a kérdés, hogy egy ennyire befele forduló, zsigeri zene mennyi teatralitást, gesztust, akciót és képet bír el. A rendező megeleveníteni akarja a zenét vagy kiegészíteni azt? Az egyik ok, amiért ez a kérdés felmerül, hogy a Requeim mellett más zenéket is használ az előadásban. A másik, hogy olyannyira gazdag a rendezés látványvilága és színpadi történései, hogy fennáll a veszély, hogy hatásszínházzá válik. De amikor jön egy belassulás, amikor a tér letisztul, igaz és erős pillanatok születnek.

Az előadás nagy erénye a kórus mozgatása és tér metamorfózisai. Miközben nagyon sok jelenetben az élet különböző fázisai és rítusai jelennek meg, nem feledkezünk meg a halál jelenlétéről. A teret, amelyben a szereplők mozognak, maguk változtatják, így lesz a fekete falakból fehér, majd újra fekete. A produkció elején kívül a végén következik be a legerősebb pillanat: a padló felemelkedik, a föld lefolyik róla, és becsukódik a színpad. Ezután megjelenik egy kisfiú és elkezdi énekelni az In Paradisum-gregoriánt, miközben az idős hölgy és a többi én behoznak egy kisbabát, leteszik és távoznak. A csecsemő felsír, mint a most született gyermek. A túlvilági élet hírnöke.

Teljes felvétel:  https://www.arte.tv/de/videos/088454-001-F/live-aus-aix-en-provence-mozarts-requiem/

Wolfgang Amadeus Mozart: Requiem. Díszlet, jelmez, világítástervezés és rendezés: Romeo Castellucci. Karmester: Raphael Pichon. Dramaturg: Piersandra di Matteo. Koreográfus: Evelin Facchini. Zenekar: Ensemble Pygmalion. Kórus: Ensemble Pygmalion. Bemutató: 2019. július 3. Lyrique Fesztivál Aix-en-Provence. Fotó: Pascal Victor

Fotók: Pascal Victor képei a Festival d’Aix-en-Provence számára készültek

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Fodor Orsolya --

Harmadéves bábrendező hallgató vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előtte az ELTE BTK magyar szakán diplomáztam. Foglalkoztat a szakmám nézői szemmel is, ezért néha előfordul, hogy kritikát is írok.


További írások a rovatból

Opera a karanténból: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operája Párizsból
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról
A Vox Luminis és a L’Achéron koncertje a Zeneakadémián

Más művészeti ágakról

Színház a karanténból: Milo Rau LENIN című előadásáról
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
art&design

Apokrif jelenlét Apokrif jelenlét
Tillmann Ármin megnyitó szövege Minyó Szert Károly kiállításához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés