bezár
 

film

2020. 07. 14.
Spike Lee Apokalipszis mostja
Spike Lee: Az 5 bajtárs
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Spike Lee legújabb filmje ugyan a koronavírus-járvány miatt csak online bemutatót kaphatott a cannes-i premier helyett, ám a George Floyd meggyilkolására reagáló amerikai és nemzetközi tüntetések idején így is gyorsan a figyelem középpontjába került. Az 5 bajtárs ugyanis sok hibája ellenére hatásosan mutatja be az afroamerikaiak ellen irányuló rasszista támadások következményeit.

2013-ban mutatták be Ryan Coogler A megálló című filmjét, amely egy 2009-es valós esetet dolgozott fel: a San Franciscói Bay Area fruitvale-i metróállomásán egy dulakodásba keveredett afroamerikai férfi, Oscar Grant rendőri túlkapás áldozata lett. 2020. május 25-én, több mint 10 évvel Grant halála után a szintén afroamerikai George Floyd is rendőri túlkapás áldozatává vált. Mindkét esetet heves tüntetések követték, idén a #BlackLivesMatter közismert mottóvá vált a 2013-ban alakult Black Lives Matter nevű polgárjogi mozgalom nyomán, és ennek kapcsán újra felmerült, hogy néhány, korábban elkészült film, mint az Oscar-díjas Elfújta a szél negatív sztereotípiáival erősítheti a rasszizmust, ha népszerű streamingszolgáltatókon széles körben nézhető mindenféle kommentár nélkül, ami a megfelelő filmtörténeti kontextusba helyezi a filmet (a végleges eltávolítás helyett időközben ez a film is kapott egy „útmutatót”).

Jóllehet, a több mint 80 éves film fekete-reprezentációját azóta szerencsére bizonyos mértékben ellensúlyozta néhány fősodorbeli filmalkotás, amelyek revideálták a sztereotípiákat (Quentin Tarantino: Django elszabadul, Steve McQueen: 12 év rabszolgaság, Nate Parker: Egy nemzet születése), sőt meghaladták a fehérek és a feketék konfliktusát, és az afroamerikai közösség diverzitására, az őket is megosztó társadalmi problémákra (szexuális identitás, osztálykülönbségek) koncentráltak (Barry Jenkins: Holdfény, Ryan Coogler: Fekete Párduc, Jordan Peele: Mi). Ezek közé sorolható Spike Lee legújabb alkotása, Az 5 bajtárs is, ami úgy lett a George Floyd meggyilkolása után újra fellángolt Black Lives Matter-mozgalom első és legfontosabb műve, hogy eredetileg nem annak készült. A politikai nézeteit nyíltan felvállaló Lee operatőre, Newton Tomas Sigel állítása szerint az online (netflixes) premier előtt semmit nem módosítottak az alkotáson, a kapcsolódó, nyilvánvalóan korábbi tüntetési jelenetek nem utólag lettek bevágva, hogy a film még aktuálisabb legyen (az állítás ebben az interjúban olvasható). Tehát (Floyd halála miatt szerencsétlen!) véletlen, hogy a rendező műve ilyen frissnek hat. Ám ennek ellenére Az 5 bajtárs sajnos inkább ideológiai szempontból fontos (ha úgy sem igazán pontos és kielégítő), de nem jó film.

Spike Lee: Az 5 bajtárs

Spike Lee ugyanis rengeteg témát zsúfolt bele egy aránytalanul terjedelmes bevezetője miatt így is túl hosszú, két és fél órás filmbe. Mivel a történet fő helyszíne Vietnám, így nagyobbrészt az amerikaiak, illetve a feketék vietnámi szerepvállalásáról értekezik, amelyhez természetesen szorosan kapcsolódik a Martin Luther King Jr. által képviselt pacifista feketejogi mozgalom. De előkerül a fekete–fehér ellentét, az aktuálpolitika (a „trumpizmus”), sőt a film még a személyesebb, apa–fiú konfliktust, valamint a különböző rasszokhoz tartozó emberek közötti intim, szerelmi kapcsolatot is érinti. Ezt a sok, önmagában is érdekes témát pedig Spike Lee egy nem mindig komolyan vehető drámai kalandfilmbe zsúfolta, ami tele van látványos, de sokszor indokolatlanul akciófilmszerű, azaz az alapvetően realista történet valószerűségét rontó, inkább a Rambo-filmekbe illő akcióval.

Az 5 bajtárs legfőbb problémái tehát ebből a túlzsúfoltságból fakadnak. Azaz egyrészt Spike Lee nem volt képes ezeket a felsorolt, alapvetően különböző minőségeket szerves egységbe rendezni. Másrészt, bár önmagában mindegyik téma nagyon érdekes lenne, de ebből a szempontból a játékidő kifejezetten rövid, így Lee egyiket sem képes kellő mélységben kibontani. Másképpen fogalmazva Az 5 bajtársnak határozottan jobban állna a minisorozat formátum.

Az 5 bajtárs legerősebb része, témája a feketék vietnámi szerepvállalásának kérdése, így értelemszerűen kapcsolódik a vietnámi háborús filmekhez, amelyek közül Spike Lee sokat meg is idéz, akár konkrét jelenetek formájában is. Sőt, érdemes tudatosítani, hogy a vietnámi háborút megjárt, így játékfilmjeiben a délkelet-ázsiai hadszíntérhez gyakran visszatérő Oliver Stone (A szakasz, Született július 4-én) lett volna az eredetileg Danny Bilson és Paul De Meo által 2013-ban írt film (eredeti cím: The Last Tour) rendezője, ám időközben ő kiszállt a projektből. Spike Lee a Csuklyások – BlacKkKlansman társírójával, Kevin Willmott-tal írta át a történetet afroamerikai veteránokra, akik Norman nevű társuk maradványai mellett a háború alatt általuk elrabolt és elrejtett CIA-s arany miatt térnek vissza a vietnámi dzsungelbe (a valóságban is: Az 5 bajtársat Vietnámban és Thaiföldön forgatták). A csapat vezetője, illetve szószólója a bizarr módon Donald Trumpot támogató Paul, aki már-már neurotikusan meg akarja találni nem is annyira az aranyrudakat, hanem az egykori bajtársai („Bloods” – ez az afroamerikaiak saját, szlenges kifejezése a „bajtársra”, erre utal a film eredeti címe is) által fekete polgárjogi hősként is tisztelt, a bázisokon tapasztalt rasszizmus ellen gyakran felszólaló Normant, akinek haláláért felelősnek érzi magát. Azonban nemcsak lelkiismeretével, hanem a csapatot titokban követő fiával, Daviddel is el kell számolnia, mivel kapcsolatuk enyhén szólva is hűvös. Kérdés, hogy a konzervatív, zárt gondolkodású, háborús és családi traumák által gyötört Paul képes-e a vietnámi poklot felidézve szembe nézni bűneivel, hogy jóvá tegye azokat, amíg még nem késő.

Spike Lee: Az 5 bajtárs

Az 5 bajtárs egyedi hangulatú, formai szempontból is sokrétű film. Spike Lee felhasznált archív felvételeket, archív hatású, illetve direkt mobiltelefonokkal készített képsorokat, és a múltbeli visszatekintések során imitálja a korabeli kézikamerák képi világát (arányait, formátumát). És mintegy a Martin Scorsese-féle Az írnek tett fricskaként is értelmezhető az a döntés, hogy Lee a főhősöket játszó, jórészt hatvanon felüli színészeket nem fiatalította vissza a múltbeli jelenetek kedvéért, hanem hagyta, hogy láthatóvá váljon a kontraszt a fiatal Chadwick Boseman által eljátszott Norman és az idősebb színészek karakterei között. Ami egyébként egyáltalán nem zavaró vagy röhejes, épp ellenkezőleg. A Scorsese-film esetében volt fura, hogy egy harmincéves férfit a digitálisan ránctalanított és barnított hajú, de láthatóan hetvenen felüli Robert De Niro játszik. Az 5 bajtársban a múlt és a jelen kezdettől összemosódik, sőt Ho Si Minh-városban szó szerint jelen van a múlt, mert hőseinket nem látja mindenki szívesen a háború traumái miatt. Például az egyik jelenetben egy fiatal férfi csirkét akar rátukmálni Paulra, aki többszöri, udvarias elutasítás után agresszívvé válik, mire a vietnámi férfi nekiesik, hogy ő és társai ölték meg a családját a háború alatt. Azaz hiába, hogy az amerikai csapatokat végleg kivonták Vietnámból 45 évvel ezelőtt, a traumák ott még ugyanolyan élénkek, mint Paul, Otis, Eddie és Melvin fejében.

Emellett Spike Lee ügyesen játszik rá a tipikus vietnámi háborús filmekre, és dekonstruálja azokat. Amelyekben egyébként csupa fehér férfi szerepel, legalábbis a főhősöket ők alakítják (például az Apokalipszis mostban is csupán mellékszereplők a fekete katonák, a sztori Martin Sheen és Marlon Brando antihőseire koncentrál). Különösen fontos referenciák a Reagan-korszak meghatározó filmciklusához, az „ütközetben eltűnt” („missing-in-action”) műfajciklushoz tartozó alkotások mint a névadó Chuck Norris-film, az Ütközetben eltűnt, a Rambo 2. vagy a Különleges küldetés a Rambo első részének rendezőjétől. Ezek a filmek a neokonzervatív reagani ideológia legfőbb reprezentánsai, amelyek tézise és alapkonfliktusa az, hogy a hatvanas-hetvenes évek gyengekezű „liberális” kormányzatai magukra hagyták a hazáért kitartóan harcoló, jellemzően fehér bőrű hősöket Vietnámban, így fel kell kutatni, és haza kell hozni őket egy hazafiakból álló csapattal. Lee viszont arra a kényes kérdésre tapint rá, hogy a háború alatt és után a feketékkel még ennyire sem foglalkoztak, mint a populista akciófilmek szerint általában a veteránokkal vagy a hadifoglyokkal. Sőt, hátrányos megkülönböztetés érte őket – tulajdonképpen Norman és bajtársai is ezért lázadnak fel, és tulajdonítják el az aranyat, hogy valamelyest kompenzáljanak az őket ért sérelmekért és megaláztatásokért.

Spike Lee: Az 5 bajtárs

Az amerikai hadseregben ugyanis a diszkrimináció a második világháborút követően, illetve a szegregáció hivatalos felszámolása után sem szűnt meg. Mint arról Az 5 bajtárs is tudósít, az afroamerikaiak Egyesült Államokbeli arányához, illetve a fehér, angolszász amerikaiakhoz képest túl sok feketét küldtek a frontvonalra. A hatvanas évek közepének statisztikái szerint az amerikai társadalom 11%-át tették ki a feketék, viszont 1965-ben a vietnámi harcokban elesett katonák majdnem 25%-a afroamerikai volt, 1967-ben pedig a besorozottak több mint 16%-a, illetve a harcba küldhető katonák  23%-a volt fekete. Továbbá a bázisokon jelentős diszkriminációban részesültek, például sok harckocsira a fehérek direkt konföderációs zászlókat festettek, ellenben a feketéknek megtiltották saját identitásuk kifejezését akár poszterek formájában is, és a hírhedt Saigon-közeli amerikai fogolytáborban, a Long Bình Jailben a fogvatartottak többsége fekete volt (1969-ben 58%-os volt az arányuk a korábban idézett statisztikák szerint). A háború után pedig egyszerűen nem becsülték meg kellőképp a veteránokat: például 3500 jogosult közül csupán 92 fekete részesült kitüntetésben szolgálataiért (erről bővebben ezen a weboldalon olvashatunk). Az 5 bajtárs már említett jelenete, amelyben a vietnámi férfi számon kéri Paulon, hogy megölte a szüleit, ezért is igen ellentmondásos és erős jelenet. A feketék legalább olyan elnyomottak és megalázottak voltak, mint a vietnámiak, ám mégis ellenük harcoltak egy olyan országért, amelynek bizonyos tagjai még inkább megvetették őket, mint az ázsiaiakat.

A Rambo 2-vel vagy az Ütközetben eltűnt-szériával ellentétben Spike Lee hősei nem hadifoglyokat vagy ellenséges katonákat találnak, hanem saját bűneikkel szembesülnek, amelyeket a háború alatt akarva-akaratlan is elkövettek, illetve amelyekkel azonosultak azáltal, hogy az amerikai hadseregben harcoltak. Ebből is érzékelhető, hogy szerencsére Lee nem egyszerűsíti le a feketék ábrázolását, és több-kevesebb sikerrel próbálja emberként bemutatni a vietnámiakat és a nyugati fehéreket is. Igaz, Paul a tulajdonképpeni főhős, ő kapja a legnagyobb hangsúlyt, és annak rendje és módja szerint kellőképp ellentmondásos karakter. Eleve azért, mert a vietnámi vereséget szándékosan eltorzító Reagan és az uszító, rasszista és xenofób politikát folytató Donald Trump által is hangoztatott „Tegyük újra naggyá Amerikát!” („Make America great again!”) feliratú sapkát visel, ilyen módon (és politikai nézeteit tekintve is) azonosul a populista, új jobboldali (neokonzervatív) ideológiával. Mintapéldája ő azoknak a feketéknek, akik Vietnámban a rossz ügyért harcoltak, és arra a Trumpra szavaztak, aki ha nem is legitimálja, de ellentmondásos döntéseivel akarva-akaratlan is erősíti a rasszizmust.

Paul egyszerre bűnös és áldozat is. Áldozat, mert nem tudott megbirkózni azzal a traumával, amit Vietnám és felesége elvesztése okozott neki. Ezért is él annak bűvöletében, hogy visszatérve Vietnámba visszatalálhat az általa idealizált, elvesztett Normanhez, aki nemcsak háborús hős volt, hanem a fekete büszkeség szimbóluma is, hiszen ő vette rá a társakat, hogy tulajdonítsák el az aranyat, ha már az USA hadseregének vezetősége nem becsüli meg kellőképpen az afroamerikai katonákat. Ennyiben kötődik a hős a reagani neokonzervatív ideológiához, amelynek szintén fontos eleme volt a „visszatérés Vietnámba”, azaz a múlt korrekciójának vágya.

Ugyanakkor bűnös is Paul, nemcsak azért, mert a visszatérés a legrosszabbat hozza ki belőle (például inkább lekezelő a vietnámiakkal, az egyik jelenetben pedig túszokat is ejt a dzsungelben egy baleset következményeitől rettegve), hanem mert fiával, Daviddel mostohán bánik. Sajnos kettejük potenciálisan érdekes kapcsolata nincs kellőképp kibontva, de a múltbeli közös családi traumán túl viszonyukat az is meghatározza, hogy az apa nem tartja elég méltónak, keménynek a fiát ahhoz, hogy a fia legyen. Legalábbis nézetei erre sarkallják a férfit, de az egyik legszebb, legerősebb jelenetben megmutatkozik, hogy Paulban legbelül hatalmas háború dúl a jégszívű veterán és a fegyelmező apa között. David ugyanis aknára lép, de az még nem robban fel, mert a fiatal férfi rajta tartja a súlypontját, ám Paulnak gyorsan ki kell találnia valamit, ha meg akarja menteni fiát. Ebben a jelenetben mutatkozik meg a pánikba esett veterán reakciójában, hogy valójában nagyon is szereti Davidet, „beékeidőben” csak azért keményíti meg magát, mert az ideológia és a múltbeli traumák eltorzították gondolkodásmódját.

Spike Lee: Az 5 bajtárs

Paullal kontrasztba állíthatók a vietnámi gengszterek, akiknek bár az aranyra fáj a foguk, kapzsiságukat azzal próbálják leplezni, hogy „fekete Sam bácsinak” nevezik Otist, a csapatot pedig az amerikai imperializmus képviselőinek tartják, és mivel eredetileg a CIA vietnámiaknak szánta az aranyrudakat, ilyen alapon maguknak követelik azokat. Holott a gengsztereket valójában ugyanúgy az aranyrudak megszerzésének a vágya hajtja, mint részben a fekete kompániát. Azaz valójában a múlt nem érdekli a vietnámi banditákat, hanem csak az anyagi javak, ezek pedig ironikus módon azoktól az agresszoroktól származnak, akik ellen szüleik harcoltak. Ennyiben a főhősök felettük állnak, mert ők nemcsak az aranyért, hanem Norman maradványainak felkutatása végett is vállalkoznak a nem veszélytelen kalandra. Tehát őket valóban érdekli a múlt, illetve valamilyen magasabb rendű eszme a meggazdagodáson kívül. 

Szóval Lee nagyon ügyesen bánt a karakterábrázolással és a vietnámi konfliktussal, illetve a kapcsolódó háborús műfaji sémákat is kreatívan kiforgatta. Ám közel sem áll ilyen jól a filmnek az, hogy egyensúlyozik a kalandfilm és a dráma határán. Az akciójelenetei kifejezetten röhejesek és B-kategóriás filmekbe illenek, még ha van egy-két szívszorító és gyomorforgató jelenet, amelyek drámai szempontból is emlékezetesek. Azonban többségében inkább rontják az összképet, és gyengítik a dráma hitelességét. Az 5 bajtárs akkor a legerősebb, amikor a valóság talaján próbál járni, és karaktereit emberekként, nem pedig „idős fekete Rambókként” mutatja be. A cselekmény elején a kompánia tagjai még didaktikusan kigúnyolják Sylvester Stallone és Chuck Norris háborús hősnek beállított filmkaraktereit, a cselekmény végére azonban maguk is ilyen röhejes, rossz értelemben filmszerű „háborús hőssé” válnak. Érthető persze, hogy mi volt Spike Lee szándéka a film végi akciófilmes nagy leszámolással: bemutatni, hogy ezúttal végre egy igaz ügyért, pusztán egymás életéért állnak ki Vietnámban.

Spike Lee: Az 5 bajtárs

Az 5 bajtárs már említett túlzsúfoltságából és az ehhez képest rövid játékidejéből fakad, hogy túl didaktikus. Az említett Rambót fricskázó jelenet is arcpirítóan szájbarágós, de Paulnak vannak olyan megnyilvánulásai, jelenetei, amelyekben a kamerába nézve beszél érzelmeiről, múltjáról, fiával való kapcsolatáról, és direkten kimondja a film „üzenetét” is. Tipikus csapda ez, amelybe olyankor futnak bele a filmalkotók, ha nincs elég idő kibontani bizonyos cselekményszálakat, így azok lényegét (pár)beszédekbe sűrítik. Továbbá bármennyire is fontos most a Black Lives Matter-mozgalomhoz kapcsolódni, ugyanígy nagyon didaktikusak és erőltetettek például azok az archív felvételek, amelyek a korábbi fekete tüntetéseket idézik meg, és tulajdonképpen csak aláhúzzák, kihangsúlyozzák, nem pedig produktívan kiegészítik azt, amiről két és fél órában Az 5 bajtárs értekezik.

Mindemellett már inkább ideológiai probléma, ami a rendező személyiségéből is következik, de fontos megemlíteni, hogy bár Spike Lee törekszik arra, például a fehér aknakeresők bevonásával, hogy ne csak egyoldalúan feketék szerepeljenek a filmben, mégsem hangsúlyozza ki azt kellőképp, hogy nemcsak a feketéké, hanem közös ügy a szélsőséges ideológiák és viselkedésformák elleni küzdelem – akár a rasszizmusról, akár a Paul-féle kirekesztő mentalitásról van szó. Megmutatja ugyan, hogy a Black Lives Matter-mozgalomban részt vesznek fehér amerikaiak is, de az azt megelőző két és fél órában inkább volt hangsúlyos az, hogy a fekete bajtársak megküzdenek az őket kihasználó vietnámiakkal és fehérekkel (ez utóbbit Jean Reno kapzsi köpönyegforgató antagonistája testesíti meg), akiket, legyenek pozitív vagy negatív szereplők, bizonyos esetekben (mint Jean Reno antagonistája vagy a molett, komikus aknakereső férfi) kifejezetten sztereotip módon ábrázol. Pedig nagyon fontos, hogy az aktuális Black Lives Matter-tüntetéseken is részt vettek és vesznek fehérek és latin-amerikaik, ezáltal kifejezésre juttatva, hogy egy előítéletekkel teli társadalomban senki számára sem biztosított a boldog és békés élet.

Ha tehát Az 5 bajtárs a Black Lives Matter-mozgalomhoz nem is képes akadálymentesen csatlakozni, sokszor túlzásokba esik az akciójelenetek terén, és rengeteg benne az érdekes, de kibontatlan vagy felületesen ábrázolt téma (például Paul és fia, vagy Otis és a lánya kapcsolata), azt remekül megragadja, hogy a vietnámi trauma másképp trauma a fehér és a fekete amerikaiaknak. Mert míg a hivatalos politikai retorikában a délkelet-ázsiai konfliktus nemzeti traumaként, gyászolandó és korrigálásra szoruló történelmi vereségként jelenik meg, addig ezen kívül az afroamerikaiak számára egyúttal újabb példája hátrányos megkülönböztetésüknek, saját hőseik el nem ismertségének.

 

Az 5 bajtárs (Da 5 Bloods) – színes, amerikai dráma, kalandfilm, 154 perc, 2020. Rendező: Spike Lee. Forgatókönyv: Spike Lee, Kevin Willmott, Danny Bilson, Paul De Meo. Producer: Spike Lee, Benoît Jaubert, Jon Kilik, Lloyd Levin. Operatőr: Newton Thomas Sigel. Zene: Terence Blanchard. Szereplők: Delroy Lindo (Paul), Jonathan Majors (David), Chadwick Boseman (Roham Norman), Jean Reno (Desroche), Norm Lewis (Eddie), Clarke Peters (Otis), Isiah Whitlock Jr. (Melvin), Mélanie Thierry (Hedy), Johnny Nguyen (Vinh Tran), Y. Lan (Tiên Luu), Paul Walter Hauser (Simon), Jasper Pääkkönen (Seppo). Bemutató: június 12. Forgalmazó: Netflix.

A cikkben szereplő képek forrása: IMDb

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Tomek Ducki: Életvonal
Kettős interjú a Békeidő rendezőjével, Hajdu Szabolccsal és a film egyik meghatározó szereplőjével, Wrochna Fannival
Anna Winger, Alexa Karolinski: Unorthodox

Más művészeti ágakról

színház

Vendégségben Patikánál Vendégségben Patikánál
4. emelet, 66-os csengő
irodalom

Kiút a közönyből Kiút a közönyből
Anne Cathrine Bomann: Agathe, fordította Petrikovics Edit, Jelenkor Kiadó, 2019
színház

Színház a koronav végén (3) Színház a koronav végén (3)
Artus, Kovalik Balázs Társulata, Mozgó Ház*
irodalom

Agyadra megy az irodalom Agyadra megy az irodalom
Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés