bezár
 

zene

2020. 10. 03.
A belső tűz nagyon fontos
Interjú Bretz Gáborral versenyekről, külföldi és magyar színpadról, a tanulmányokról, a Kékszakállúról és a szakírásról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bretz Gábor énekművész a Zeneakadémia elvégzése után, ahol immár három éve tanít, a világ számos pontján fellépett. Az intézményes képzést fontosnak tartja, de elismeri, hogy anélkül is lehet valakiből nagy énekes.

PRAE.HU: Hosszú évek óta lépsz fel a világ számos pontján. Hogyan jut el idáig egy énekművész, miként lehet kijutni külföldre?

Úgy, hogy az ember idejében elkezd versenyekre járni, és jó esetben a zsűriben ül olyan, aki külföldi színházaknál döntéshozó, és elhívja a versenyzőt előéneklésre. Amikor túllépte a versenykorhatárt, vagyis körülbelül 30 évesen, akkor el tud menni előénekelni. Nálam ez a kettő párhuzamosan történt, versenyeztem is, előéneklésre is jártam.

PRAE.HU: Mely versenyekre jutottál ki?

Az első külföldi verseny 2004-ben Vercelliben a Viotti Énekverseny volt, ahol különdíjat kaptam, 2005-ben pedig a Maria Callas Énekverseny, ahonnan a Grand Prix-t hoztam el. Ez a két legjelentősebb énekverseny, de ezenkívül voltam még sok helyen, így Japánban, Brüsszelben, Marseille-ben. Fontos volt a szakmai életemben a bécsi Belvedere énekverseny, 2006 nyarán, mert annak következménye, hogy meghívtak a milánói Scalába először egy kis szerepre, majd közepesre, végül Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepére.

PRAE.HU: Milyen a Kékszakállút külföldön énekelni?

A legjobb! Nekem az a legkedvesebb operám, mert nagyon sok szép emlék fűződik hozzá, talán azt éneklem a legtöbbet. Magyarul, azaz a saját anyanyelvemen énekelni külföldön, remek érzés.

PRAE.HU: És ha külföldi karmester vezényli, az másmilyen, mintha magyar vezényelné?

Az utóbbi száz évben rárakódott a műre mindenféle tradíció, amelyet nagy magyar karmestereink, énekeseink bevezettek. De a külföldiek nem feltétlenül tudják, hogy hogyan vezényelte Ferencsik János, vagy hogy énekelte Székely Mihály, így ők ezt a tradíciót (gyorsításokat, megtorpanásokat, tagolásokat) nem viszik tovább, viszont ragaszkodnak a kottában leírtakhoz. Ennyiben tehát más külföldi művészekkel előadni. Bartók nagyon pontos instrukcióit nálunk talán leginkább Kocsis Zoltán követte.

PRAE.HU: Működik a Kékszakállú külföldön?

Az a jó ebben az operában, hogy mindenhol működik. Énekeltem ezt már a Mariinszkij Színház zenekarával, egy beugró szentpétervári énekesnővel, akinek négy napja volt felkészülni. Értelemszerűen nem sikerült neki, mégis, valahogy ott is megszólalt a mű.

PRAE.HU: A nézők reakcióiban érzékelsz különbséget?

Persze! Moszkvában kevésbé volt sikere a műnek, Szentpéterváron viszont nagyon lelkesen fogadták, pedig ugyanaz a zenekar, karmester adták elő.

PRAE.HU: És általában érzel különbséget a hatásmechanizmusban a magyar és a külföldi közönség között?

A szövegértésből adódik nagy különbség. Az mindig segít, ha a szöveget érti a közönség, ezért is nagyon fontos a kiejtés. Ha nem kell feliratot olvasni, az nagyon sokat számít. Olyan operákban, mint például a Don Giovanni, amelyben rengeteg poén van a recitativókban, ha a közönség később nevet fel, mint ahogy elhangzik a csattanó, mert akkorra ér oda a felirat olvasásában, akkor a játék és a szövegértelmezés fáziskésésben van.

PRAE.HU: Visszatérve a versenyekre – el kell addig jutni. Milyen mestereid voltak, akik a tanulmányaid során meghatározók voltak?

Antalffy-Zsíross Albert volt az énekmesterem 1996-tól 2013-ig, közben a Konzervatóriumba jártam Fekete Máriához, majd a Zeneakadémián Sziklai Erikához és Sólyom-Nagy Sándorhoz. Itthon ők határozták meg az énektanulásomat, de emellett jártam énekkurzusokra. Így Marton Éváéra is, amikor végzős voltam az Akadémián. Illetve fontos említeni Renato Bruson kurzusát az Operában és a Nyesztyerenko-kurzust az Óbudai Társaskörben. Az ember ilyenkor mindig összegyűjt, tanul valamit, és nem is feltétlenül csak énektechnikai szempontból, hanem a színpadi játékot tekintve is nagyon hasznosak lehetnek ezek a párnapos mesterkurzusok. Ahogy Kovalik Balázs improvizációs gyakorlatai is rendkívül hasznosak voltak mind a Zeneakadémián, mind akkor, amikor megcsináltuk a Millenárison a Da Ponte-operákat. Nála remekül lehetett fejleszteni az arra való érzékenységet, hogy ki hogy mozog, hogy viszonyul a partneréhez, hogyan viselkedik. Ez nagyon fontos, és van olyan kolléga, akivel nehéz ilyen szempontból együttműködni.

PRAE.HU: Színpadi játék szempontjából milyen mérföldkövek vannak még az életedben?

Szerencsére hosszú a lista! Én akkor érzem magam jól egy produkcióban, ha a rendező az adott szerepet és az én jellememet gyúrja össze, abból keveri ki a megjelenített karaktert. Van olyan rendező, aki pontról pontra mindent kitalál előre, és próbálja az elképzelését keresztülvinni akkor is, ha az tőlem idegen. Persze akkor is meg kell csinálni, csak akkor énekesként kevésbé érzem a magaménak.

Bretz Gábor – Fotó: Oláh Gergely Máté

PRAE.HU: Fontos az intézményes képzés? Annál is inkább érdekes ez, mert te magad is tanítasz.

Most kezdem a Zeneakadémián a harmadik évemet tanárként. Nagyon izgalmas, hogy meg kell fogalmazni, hogy mit kell csinálni énektechnikailag. De a korábban említett mesterektől elég sok mindent át tudok venni. Az intézményes képzéssel kapcsolatban mindeközben az is igaz, hogy sehol nem kérik az embertől a diplomát: elő kell énekelni, és ha szépen teszi, megveszik. Tehát ilyen szempontból a Zeneakadémia elvégzése nélkül is lehet valakiből nagy énekes. Nekem sokat adott az Egyetem minden szempontból. Például a szolfézst, összhangzattant ott kellett behoznom. Persze biztos van, aki nem tudja ezeket, de mégis csodálatosan énekel. De azért szerintem fontos, hogy valamennyire tisztában legyünk a zeneelmélettel.

PRAE.HU: Sikeresnek tartod magad?

Igen. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ott vagyok, ahol vagyok, azt csinálom, amit szeretek. Akkor vagyok boldog, ha legalább egy évben egyszer megadatik egy olyan produkció, amiben nagyon jó benne lenni, inspiráló együtt létrehozni a kollégákkal, az egész magával ragadó. Ilyenkor érzem azt, hogy érdemes volt sok évet tanulni, rengeteg energiát belefektetni.

PRAE.HU: A hatás fontos számodra? Akarsz hatni?

Persze, az jó érzés, ha hatunk. Én hatásvadász vagyok mind hanggal, mind játékkal! Az ember egyrészt tisztában van vele, hogy mit csinál, és nagyszerű érzés, amikor a közönség tapsol, és nem tojással dobál. A közönség visszajelzéséért csináljuk, és nem a kritikuséért.

PRAE.HU: Ezek szerint a szakmai visszajelzés kevésbé fontos, mint a nézői?

A szakmai visszajelzés sajnos kihalófélben van. Világszerte hanyatlik az opera műfaja, nem csak nálunk. Ennek az az oka, hogy a közönség hetvenpluszos, és egyre kevesebben járnak operába. Nem sikerül megfogni a fiatal generációt. Változik a világ, most már más a fontos. A szakírás pedig ezzel együtt – tisztelet a kevés kivételnek – hanyatlik. Manapság egy kritikában szakmai hozzáértés híján csak azt írják le legtöbbször, hogy mit látnak a színpadon. Harminc évvel ezelőtt, amikor az ember kritikát akart olvasni, meg kellett vennie valamelyik napilapot, amelyben a kritikus megírta a cikket. Ma az interneten fönt van minden, és bárki írhat oda.

Maria Callas mondta: ahhoz nem kell kritikát olvasni, hogy az ember tudja, hogy jól énekelt-e előző este. Én is úgy gondolom, hogy a lelke mélyén minden zenész tudja, hogy milyen volt. Legfeljebb jellemétől függően megváltoztatja pozitív vagy negatív irányba. Pedig egy művésznél létfontosságú, hogy tisztában legyen a képességeivel, korlátaival. Én sem tudom minden szerepemet egyformán jól megoldani, bár természetesen arra törekszem, de attól még tudom, hogy valamelyik jobban áll, valamelyik kevésbé. Az is igaz, hogy mi belülről másképp halljuk magunkat, szóval a külső fül is fontos. De ahhoz kell, hogy aki visszajelez, ismerje az ember hangját, tudja, hogy épp milyen állapotban van, értenie kell az énekléshez, és jót kell, hogy akarjon. Ha ez mind adott, akkor lehet a kritika egy olyan külső kontrol, ami pozitív irányban támogatja a művészeket. De ez sajnos egyre ritkább. Mindezzel az énekes menedzserének is tisztában kell lennie.

PRAE.HU: Neked is van, gondolom. Miért fontos, hogy legyen?

2005-ben lett menedzserem a versenyek eredményeképpen. Aztán 2008-ban egy másik, és azóta ugyanezzel az angollal dolgozom. Hallott egy produkcióban, és megkeresett, hogy dolgozzunk együtt. Az ügynökség nagyon-nagyon fontos. A színházak nem szeretnek művésszel tárgyalni, mert túl érzékenyek, így a menedzser kommunikációs szűrőként tud szolgálni.

PRAE.HU: Meglátásod szerint a média, közösségi média fontos a zeneművészet szempontjából?

Szerintem inkább a kezdő korszakban fontos a közösségi média. Ha már benne van az ember a nemzetközi körforgásban, onnantól szoktak rá emlékezni, nincs olyan jelentősége az Instagramnak, Facebooknak. Volt, hogy évekig vágytam egy szerepre, mire végre megkaptam, és utána már nagyon sokan felkértek rá. Ilyen volt Escamillo, amit azóta mindenhol éneklek. Nehéz egy igazgatónak, mert egyrészt értenie kell hozzá, másrészt az komoly döntés, rizikó és felelősség a részéről, hogy lehetőséget adjon az adott fiatal művésznek. El kell tudni képzelni az adott emberrel a szerepet. Régebben nagyobb műhelymunka folyt, még arra is volt példa, hogy nem egyszerűen előéneklés alapján döntöttek, hanem „working session” formájában nemcsak egy áriát, hanem egy egész szerepet végig vett egy karmester az énekessel. Ez azért jó, mert tulajdonképpen egy ötperces áriából nehéz eldönteni, hogy egy két és fél órás operában egy teljes szerepet fel tud-e építeni a művész. Ha végigmennek egy szerepen, az mindkét fél számára sokkal több információt ad.

PRAE.HU: Japántól Amerikáig rengeteg helyen énekeltél. Volt kiemelkedő hely?

Nagyon sok, nehéz egyet kiemelni. Itthon mindig szívmelengető és izgalmas énekelni. Viszont külföldről hazajőve úgy érzi az ember, hogy itt még nagyobb az elvárás.

PRAE.HU: Fontos, hogy hol laksz?

Budapest a székhelyem, de sokat vagyok külföldön, és persze meghatároz a környezet. Szeretek itthon lenni, szeretem Budapestet, itt él a nagy családom, most haza tudtam jönni, néha ők látogatnak meg, de azért ez – nemcsak a vírus miatt – egyre nehézkesebb.

PRAE.HU: Van olyan fiatal, akit nagyon ígéretesnek tartasz?

A Zeneakadémián főleg mester szakon derül ki, hogy kiből lesz tényleg valaki. Hogy valakinek szép hangja van, az alap. De ahhoz, hogy fejlődjön, szakmában maradjon az ember, iszonyat nagy szorgalom kell. Persze szerencse sem árt. Menni kell előre, akárhány előéneklésről küldik is haza – ez a belső tűz nagyon fontos.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Bretz Gábor tapasztalata az ügynökségek szükségességéről. A színházak nem szeretnek művésszel tárgyalni, mert ők túl érzékenyek, így a menedzser kommunikációs szűrőként tud szolgálni. A közösségi médiának inkább a kezdő korszakban van nagyobb jelentősége, míg be nem kerül az ember a nemzetközi körforgásba.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Háttérinterjú Böröcz Balázzsal, a Pilvax Studio alapító-vezetőjével arculattervezésről, művészetmenedzsmentről, vizuális kommunikációról

Más művészeti ágakról

Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
art&design

A lélek tájképei A lélek tájképei
A magyar performansz története 1966–2018 (6): Nyugati magyar performansz: Nagy József és a Jel Színház (1986-), Kerekes László (1988–2010)
irodalom

A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad
Toroczkay András estje a Kis Présházban, 2020. október 28.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés