Aki a Gipsy Queen kezdőjelenetét látja, aligha felejti egy ideig. Különös ereje ráadásul a közvetlen jelentésen túl abban is rejlik, hogy dióhéjban egyből, már a startnál átadja az egész sztori legfontosabb üzenetét. A film első kockáin ugyanis egy fiatal nő meggyötört arcát látjuk. Izzadó homlok, fájdalomtól eltorzult arc, mély hörgés – hamar rájöhetünk, hogy éppen vajúdik. Zsigeri rossz érzés kúszik be a képbe: ez a nő, ebben a kiszolgáltatott, sérülékeny helyzetben gyanúsan egyedül van. A kontextusát, környezetét nem látjuk, az vizuálisan is le van vágva róla, amint egy neutrális színű fal előtt, állva szenved, fullasztó közelképben. Annál nagyobb a megdöbbenésünk, amikor a háromévesforma kislánya jelenik meg mellette. A nőt azonban ekkor elönti a fájdalom, nincs türelme a gyerekhez, rákiabál, hogy tűnjön innen. A megzavarodott kicsi magára csukja az ajtót, és csendben sírva, fülére tapasztott kézzel próbálja kizárni anyukája kínjának rettenetes hangjait. Ekkor jön a megkönnyebbülés, kezdődik a két fájdalomhullám közötti tízpercnyi, megváltó pihenés. De az asszony nem pihen, már fordul is elsőszülöttje felé, utána kiált, igyekszik megnyugtatni, hogy minden rendben van a mamával. S hogy elűzze a kislány félelmeit, helyrehozza a fájdalmában eltaszított kapcsolódást, énekelni kezd neki.

Az első jelenet itt hirtelen véget is ér, de ennyi elég ahhoz, hogy megelőlegezze nekünk az egész filmet. A következő pillanatban egyébként már egy platós kocsin zötyög a fiatalasszony karján az újszülöttel, mellette a kislánnyal. Nem tudjuk meg, hogy eljutottak-e a kórházba, esetleg teljesen egyedül szülte-e meg a gyermekét. Nem is fontos egyáltalán, hiszen már a következő feladatra kell koncentrálnia. Ali (Alina Serban) úton van az apjához, a gettóba szorult, vidéki román cigányság boxedzőjéhez, hogy térden állva könyörögjön a segítségért. Ám minthogy apja boxolóként már nem veheti hasznát, Ali ismét magára marad. Egy rövid kép erejéig felvillan a koldulás Hamburg utcáin, majd néhány évvel később vesszük fel újra a fonalat. Ali immár megszámlálhatatlan, kőkemény munkaóra után egy picinyke megosztott albérletben neveli gyerekeit. Különös, egymásra utaltságában is megejtő szövetség bontakozik ki az egyedülálló, alacsony iskolázottságú, cigány származású, bevándorló Ali és az aranyszívű, ám kissé gyermeteg, professzionális táncos ábrándokat dédelgető Mary között. Ők négyen, közös erőbefektetéssel egészen addig a víz színén tudják tartani magukat, míg Alit ki nem rúgják szállodai takarítói munkájából.

Innentől kezdődik a pengeélen táncolás, Ali pedig a bordélynegyed szélén található, zűrös Ritze nevű boxklubban köt ki takarítóként. Az egykori boxoló tulajdonos (Tobias Moretti) felfedezi a fiatal nő kivételes érzékét a sport iránt, és segítő kezet nyújt neki. Miközben Ali egyfelől ígéretes lehetőséget kap arra, hogy ismét a boxszal foglalkozzon, a gyerekei kétségbeejtő lépésre szánják el magukat, és megszöknek otthonról.

A Gipsy Queenben van néhány egészen meglepő filmes truváj, jelesül a filmművészet eddigi leghosszabb, egyetlen snittben felvett boxmeccsét is láthatjuk benne, stílusos és atmoszférateremtő zenéjét pedig a magyar Varga Judit zeneszerzőnek köszönhetjük. Ez mégis inkább egy színészfilm, Alina Serban nagy pillanata. A Bukarestben született, roma származású, egykor állami gondozásban nevelkedő, majd a RADA-t is megjárt színésznő érzékeny, társadalmi témák iránti fogékonysága, életszerűen visszafogott játéka és alkotói jelenléte szinte lelép a vászonról. Serbannal kapcsolatban ismert tény, hogy sokat merít saját, hányattatott gyerekkorából, a különböző színházi díjakkal is kitüntetett Saját felelősségre kijelentem című one-woman-show-ját maga írta ezekből a tapasztalataiból.

Számos a főszereplő életrajzi hátteréből ismerős motívum került bele a Gipsy Queenbe is, ami így hiteles társadalmi látleletet nyújt, ám Huseyin Tabak rendező filmje elsősorban mégis az édesanyákhoz szóló óda. Méghozzá a valaha volt összes anyához, aki tudja, mit jelent a fájdalom és a végső túlfeszítettség állapotában is a szeretet imperatívusza.

Képek forrása: DOR FILM