bezár
 

zene

2021. 02. 21.
Önmagáért a művészi teljesítményért
Interjú Baráti Kristóffal pályakezdésről, menedzselésről, külföldi lehetőségekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Baráti Kristóf hegedűművész, szülei szintén zenészek, akik a 80-as években Venezuelában vállaltak munkát, így adódott, hogy 2-12 éves kora között Dél-Amerikában élt, tanult, szocializálódott. Számos díj ‒ többek között Bartók-Pásztory-díj, Prima-díj, Liszt- és Kossuth-díj ‒ birtokosa, bár szerinte a sikert nem díjakban mérik. A járványhelyzet hatására átértékelődött benne zenei pályája: másképp szeretné folytatni a koncertezést.

PRAE.HU: Melyek azok a meghatározó események az életedben és a művészetedben, amelyekre fordulópontként tekintesz?

Attól függ, hogy az ember hova teszi a lécet, mert fordulópont nagyon kevés van. Ha szigorúan veszem a kérdést, akkor az egyik az, amikor hazajöttem, a szüleim pedig kint maradtak Venezuelában. Tizenegy éves voltam, amikor a Zeneakadémia előkészítő osztályába felvételt nyertem, ez mindenképpen óriási váltás volt. Körülbelül hat évvel később Párizsban kezdtem tanulni, tizenhét évesen vettem részt a párizsi Jacques Thibaud Nemzetközi Hegedűversenyen, ahol találkoztam az akkori mesteremmel, Eduard Wulfsonnal (a Stradivari Társaság igazgatója, a szerk.), akivel több mint nyolc évet dolgoztunk együtt. Ezt is egy nagyon fontos pontnak érzékelem. Érdemes még kiemelni a közös munkát Valerij Gergijevvel, a vele való találkozás mindenképpen fantasztikus zenei élményt jelentett.

PRAE.HU: Kit tartasz meghatározó mesterednek?

Azt gondolom, hogy akkor működnek jól a fiatal évek, ha egy fiatal muzsikusnak van arra nyitottsága, hogy minden lehetőségből a lehető legtöbbet profitálja. Ez akkor valósul meg, ha minél több embertől tanul, fogad be információt és tudást. Én az előkészítős éveim alatt Szenthelyi Miklós tanár úrhoz és később Tátrai Vili bácsihoz is jártam, mindkettejüktől nagyon sokat kaptam. Hozzáteszem, hogy az egész közeg inspirálóan hatott rám: a többi előkészítőssel rendszeresen eljártunk egymás koncertjeire, vizsgáira. Nagyon sokat kaptam attól az időszaktól. Egy teljesen más típusú tanulási folyamat volt, amikor Wulfsonhoz kerültem. Ott nem voltak más növendékek, ő nem tanít intézményben, teljesen unortodox volt egy-egy felkészülési periódus. Egyetlen intenzív, közös gyakorlásként tudnám jellemezni a vele való munkát: én készültem az egyéni időmben, és ezen felül még három, négy vagy akár öt órát is töltöttünk közös gyakorlással. Produktív és intenzív időszak volt. Hogy melyik a meghatározó? Mindegyik az, csak máshogy.

PRAE.HU: Magad is tanítasz a Pécsi Tudományegyetemen és a Zeneakadémián is. Javíts ki, ha ez már nem aktuális!

Most már csak a Zeneakadémián. Viszonylag sokat próbálkoztam azzal, hogy ez valamilyen formában működjön a Pécsi Tudományegyetemmel. Elég sok szabadságot is kaptam ahhoz, hogy koncertező életmód mellett tudjak legalább pár növendéket tanítani, de a távolság nem könnyítette meg a helyzetet, és ez az együttműködés lassan elsorvadt. Most már másfél éve dolgozom tanárként a Zeneakadémián. Nagyon szeretek tanítani, nagyon fontosnak is tartom.

PRAE.HU: Elengedhetetlen az intézményes képzés a szakmán belül?

Vannak bizonyos előnyei és hátrányai az intézményes képzésnek. Egyrészt papírja mindenkinek kell, hogy legyen, bár a mi szakmánkban előfordulhat, hogy ha valaki nagyon jól teljesít például egy próbajátékon, akkor eltekintenek ettől. Másrészről az emberek szeretik, ha van diplomájuk, mert úgy gondolják, hogy a diploma biztosíték arra, hogy az életben sikeresek lesznek, és a megélhetésük nem fog akadályba ütközni. Itthon nem nagyon lehet intézményen kívül hatékonyan hosszútávon dolgozni növendékekkel. Egy intézmény ráadásul nagyon sok mást is hozzá tud tenni a hangszeres tudás mellé. Úgy gondolom, hogy a képzés egysége és összehangoltsága a későbbi élettel minél erősebb kell, hogy legyen. Nagyon kevesen kerülnek ki egy-egy intézményből szólistaként, a legtöbben zenekarban játszanak és tanítanak. A hegedűoktatásra különösen igaz, hogy a szólista repertoár kap elsődleges szerepet, ami sok növendéknél egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben köszön vissza majd az életben. Ezért érdemes minél inkább összhangba hozni a képzés célját azzal a gyakorlati tudással, amit a zenész későbbi életében használni fog.

Baráti Kristóf

PRAE.HU: Nyolcévesen álltál először színpadon szólistaként a Maracaibói Szimfonikus Zenekarral, és azóta is rendszeresen koncertezel világhírű színhelyeken. Hogyan találtad meg azokat az utakat, amelyek nemzetközi csatornákat nyitottak meg számodra?

Tendenciák és ok-okozati összefüggések vannak: egy jól teljesített koncert maga után vonhat egy újabb fellépést, egy versenyeredmény felhívhatja valakire a figyelmet. Egy versenyen vagy fesztiválon fel lehet venni a kapcsolatot tanárokkal és kollégákkal, ami szintén hozhat érvényesülési lehetőséget. Egy karrier alakulása mégis misztérium, mert rengeteg olyan általánosság működik, ami aztán egyénekre lebontva mindenkinél máshogy érvényesül. Ma már a marketing és főleg a social media kap erős szerepet még a klasszikus zenében is, ami rengeteg további kérdést felvet: tényleg az kap lehetőséget, aki művészileg kimagasló, vagy van százezer követője valamelyik platformon? Az én esetemben ez „hagyományosan” keletkezett. A szüleim zenészek, tőlük kritikus szemléletet kaptam. Egyáltalán nem az volt a jellemző, hogy agyon dicsőítettek vagy menedzseltek volna, nem volt menedzser-szülő típus egyik sem. Önmagáért a művészi teljesítményért létezett a zenei gondolkodásom, ez az érvényesülés szempontjából hátrányos, mivel nem könyököltem, nem ugrottam bele az életbe tizennyolc évesen. Abból az idealista képből indultam ki: ha majd jól teljesítek, annak meglesz az eredménye. Bizonyos értelemben ez így is történt, de egyáltalán nem a könnyebb útvonalon. A párizsi éveimben egyébként egy ideig saját magamat menedzseltem. Saját magam írogattam e-maileket, készítettem promóciós anyagokat, brosúrát, demo CD-t, és akkor nagy szó volt, hogy még honlapot is csináltattam. A mai fejemmel már tudom, kizárólag az a meghatározó, hogy az ember mennyire tud olyan emberekkel kommunikálni és kapcsolati tőkét felépíteni, akiknek van szava. Ezek lehetnek idősebb kollégák, más zenészek, más hangszeresek, fesztiváligazgatók, karmesterek, koncertmesterek. Mindazok, akiknek van beleszólási lehetőségük abba, hogy kit fognak meghívni a következő szezonra. Ez a legfontosabb, és ezt a saját káromon tanultam meg, mert én sosem voltam nagy kommunikátor, idegenkedtem a koncertek utáni vacsoráktól. Később rájöttem, hogy enélkül nincs esély a továbbjutásra.

PRAE.HU: Dolgozol külföldi menedzsmenttel?

Igen, elsősorban külföldi menedzsmentem van. A londoni Intermusicával dolgozom már hét éve. Az Intermusica egyike a londoni gigamenedzsment cégeknek, itthoni menedzserem pedig Körner Tamás.

PRAE.HU: Fontos számodra, hogy más kultúrájú emberekre is hatással legyen a zenéd? Szempont a magyar zenei hagyomány határon túli megismertetése, népszerűsítése?

Hihetetlen nagy zenei kultúránk van, a népzenei hagyományunk révén is hatalmas zenei tradícióból táplálkozik tudásunk. Az viszont elég nagyképű lenne, ha azt gondolnám, hogy ennek én mint magyar zenész teljes jogú örököse vagyok. Kicsit cinikusan: van olyan magyar hegedűs, aki rosszul játszik Bartókot és van olyan külföldi, aki viszont nagyon jól érti a magyar zenét. Óvatosan érdemes kezelni azt, hogy magyarként Bartókot vagy Kodályt hogy képviseli az ember. Az sem feltétlenül igaz, hogy csak osztrák zenészek tudnak Beethovent vagy Mozartot játszani. Az biztos, hogy imádom Bartókot ‒ Kodályt is szeretem ‒, szívesen játszom a hegedűversenyeket. Ha majd készítek egy Bartók hegedűverseny-lemezt, az kiváltságos dolog lesz az életemben, és örülni fogok, ha olyan is megszereti Bartókot, aki esetleg addig nem értette a zenéjét.

PRAE.HU: 2014-ben Te voltál a legkeresettebb hegedűművész a bachtrack.com statisztikája szerint. Mit jelent számodra a siker?

Hát, nem ezt. Viccesen Várdai István barátommal azt mondogattuk, hogy mi nem a legkeresettebb hegedűsök és csellisták akarunk lenni, hanem a legjobban keresők. (nevet) Az, hogy művészileg mi a siker, megfoghatatlan. Talán abban rejlik, amikor olyan visszajelzések érkeznek néhány kollégától, amit az ember jó szívvel és jóleső érzéssel fogad. Talán ez a siker, de lehet, hogy még ez sem teljesen, mert hiába érkeznek a legjobb visszajelzések a legjobb emberektől, ha belül úgy érzed, hogy ez most nem volt az igazi. A siker inkább benned van és összefügg azzal, hogy az ember mikor elégedett, egyáltalán lehet-e elégedett mint művész. Én egy kicsit hiányolom azt, hogy a mai világban hagyományos értelemben vett koncertkritika gyakorlatilag nincs. Az a pezsgő, intellektuális, művészi közeg, amiben számít az, hogy egy koncert hogyan hangzott el és milyen visszhangja volt, tulajdonképpen teljesen elmúlt. A zenei képzés szegmenseként maguk a zenészek írhatnának zenekritikákat, és talán ez az elképzelés meg is valósulhat a jövőben.

PRAE.HU: Mik a terveid a jövőre nézve?

A karantén alatt átértékelődött bennem, hogy az ember mit is keres művészként az életben, mit szeretne elérni és ezért mit tesz meg. A koncertező életnek ‒ aminek az az alapja, hogy egymásra épülnek események ‒, az az eredménye, hogy az ember mindent elvállal annak reményében, hogy majd bizonyos idő múlva jobb legyen. Gondolok itt jobb felkérésekre, koncertlehetőségekre. Ez viszont egy örökké tartó folyamat. Most, hogy megállt az élet, át tudtam gondolni, hogy egyrészt mennyire jó, hogy meg tud állni az élet; másrészt pedig, hogy meg tudom állítani az életem, ha szükség van rá. Bizonyos értelemben egy picit rendet lehet tenni. Másképp szeretném folytatni a koncertezést: talán sikerül majd jobban szűrni, válogatni és alakítani a koncertnaptáramat. A tanítást mindenképp folytatom, a koncertezést pedig megpróbálom arra szűkíteni, amit nagyon szívesen csinálok, azokkal játszani, akiket igazán szeretek, azokat a műveket, amiket kifejezetten élvezek.

 

Fotó: Marco Borggreve

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos kérdés Baráti Kristóf felvetése, miszerint ma már a marketing és főleg a social media kap erős szerepet még a klasszikus zenében is, ami rengeteg további kérdést felvet: tényleg az kap lehetőséget, aki művészileg kimagasló, vagy van százezer követője valamelyik platformon?
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mészáros Marina --


További írások a rovatból

Platon Karataev koncert a Müpában
A Kiss Llászló +4 pécsi koncertje
lemezismertető

Más művészeti ágakról

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez. Tilos az Á, 2021
Tarek Boudali: 30 nap maximum
Markó Béla az SZTE-BTK-n
Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés