bezár
 

film

2021. 05. 27.
Pihéi közt a fény
Viktor Kosakovskiy: Gunda
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Az állatok jogaiért híresen elkötelezett Joaquin Phoenix produceri közreműködésével készült Gunda alaposan kidolgozott, letisztult koncepcióra épülő dokumentumfilm. Lassú tempóban, gyönyörű beállítások sorával, fekete-fehér képeken mutatja meg a haszonállatok világát, a középpontban a Gunda nevű anyakocával és annak malacaival.

Vegán életmódot hirdető dokumentumfilmek nagy számban születtek az elmúlt években (elég megnézni például a Netflix kínálatát), megközelítésmódját tekintve azonban kiemelkedő darab a 2020-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon sikert aratott Gunda – a magyarázó dokumentumfilmek didaktikus hangvételét teljesen nélkülöző művészi dokumentumfilm.

A rendező, Viktor Kosakovskiy – aki korábbi filmjében, a 2018-as Aqurelában is hasonlóan lassú tempóval, erős képi megoldásokat használva mutatott rá egy modern kori veszélyre, a jégsapkák olvadására – ez alkalommal is a vizuális hatásfokozás segítségével igyekszik üzenetét eljuttatni a nézőhöz. A Gundában sem narrátor nem szólal meg, sem interjúk nem sorakoznak, sem bármilyen értékelő összefoglalás nem érkezik a végén – az állatok világának néma szemlélését kínálja fel a film, 90 percen keresztül, hosszú snitteken. A stílusjáték ilyen mértékű túlhatalma egyszerre teszi eredeti filmélménnyé a Gundát – hiszen farmállatok életét ebből a nézőpontból még biztosan nem láthattuk a vásznon (legalább is élő szereplős filmben nem) –, de nehezíti is a befogadást, ugyanis egy idő után mindez kifejezetten önismétlővé és túlságosan lassúvá válik.

Gunda 1

Már az első jelenet átnyújtja mindazt a tartalmat, amit a film el szeretne mondani: egy szalmán szunnyadó anyakocát látunk, ő Gunda. Az állat aprókat rúg lábaival, álmodik. Gunda kismalacai lassan előbújnak, a kamera pedig egy talajszintnél alig magasabb, szuperközeli nézőpontból kezdi követni tevékeny kis életüket, s fed fel egy olyan világot, amely az emberi tekintet számára egyébként megközelíthetetlen.

A film ezeken a képeken keresztül azt az álláspontot sugallja, miszerint a levágásra és feldolgozásra szánt haszonállatok is tudattal, érzéki benyomásokkal, sőt személyiséggel bíró lények. A malacok mellett később a farm többi haszonállatát is látjuk, a tyúkokat és a szarvasmarhákat. A hosszas arcközelik, amelyekben az állatok fürkészőn, érdeklődve tekintgetnek a kamerába, tovább erősítik a a meggyőződést: az állatoknak is lelkük van.

Gunda 2

A Gunda tehát tele van szép, intim, ízléses pillanatokkal, amelyekben könnyen el lehet veszni. Hiányzik belőle viszont az a tartalmi többlet, ami miatt a kísérlet hosszasan érdekes maradna vagy akár többszöri megnézésre is érdemes lenne. A képek, bármennyire is szépek, az elsőosztályúan precíz technika miatt időként már a giccs határán egyensúlyoznak. Kosakovskiy és csapata úgy alakították át a farmállatok élőhelyét, például világították be mesterségesen az ól falait, állítólag egy diszkógömbbel, hogy minden egyszerű pillanatot páratlan esztétikai szépségbe csomagolva örökíthessenek meg. Ez azonban eltávolító hatást is kelt. Néhány kép olyannyira beállítottnak hat (például a tehéncsorda futása a karámból), hogy az esztétikum teljesen kitakarja a tartalmat, annak helyébe lép. Ha a dokumentumfilm célja hagyományosan a valóság hiteles megmutatása, a Gundáé inkább egy felejthetetlen látványvilág, egy filmnyelvi parádé megalkotása. A film drámai végkifejletet is tartogat, ám mivel a hatalmas, ormótlan ember által vezetett masina megjelenése információt nem sokat nyújt, sokkal inkább zsigeri félelmet ébresztő érzéki attrakcióként szolgál a film végén, így a befejezés is inkább bombasztikus, mint realista.

Gunda 3

Akiknek gyermekkorukban a mindennapok részei voltak az állatok, simogatták a szoptatós anyakoca hátát, vagy átélték, amikor hajnali négykor leölték a disznót, és késsel elmetszették az ebédre való tyúk nyakát – a háziállatokhoz fűződő örömöt és bánatot már megélték testközelből, így ők mindent tudnak, amit ez a film elmond.

A Gunda a modern, városi közegben szocializálódott, hústermékeket korlátlanul fogyasztó embert célozza meg. Összességében stílusos alkotás, amely gondolati szempontból nem szolgál különös újdonsággal, képeivel azonban hosszú időre az emlékezetünkbe lophatja magát.

Gunda 4

Gunda – fekete-fehér, norvég-amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020. Rendező: Viktor Kosakovskiy. Producer: Anita Rehoff Larsen. Executive producer: Tone Grøttjord, Joaquin Phoenix. Operatőr: Viktor Kosakovskiy, Egil Håskjold Larsen. Szereplők: Gunda. Bemutató dátuma: 2021. május 27. Forgalmazó: Mozinet. Korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek: Mozinet

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Horányi Péter --

Horányi Péter az ELTE Filmtudomány Tanszék mesterszakán végzett 2019-ben. 2016 óta jelennek meg filmes kritikái és írásai. Érdeklődési területe az ezredforduló utáni magyar film, a dokumentum és a fikció határterületei, valamint a szerzőiség helyzete a kortárs filmművészetben. 2020-tól a MOME Művészettudomány PhD képzés doktorandusza.


További írások a rovatból

Nagy Viktor Oszkár: Becsúszó szerelem
George Mendeluk: Keserű aratás
Zed Nelson The Street című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Helyzetjel - Észak Helyzetjel - Észak
Ibsen a konyhában
irodalom

Két napig a test körül Két napig a test körül
A Test-symposium – Irodalom, elmélet és kritika című konferenciáról
A Margó Fesztivál záró napja
irodalom

Hangulatjelentés is, igaz is Hangulatjelentés is, igaz is
A Margó Irodalmi Fesztivál második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés