Szombatra már felfedezem magamon is, hogy miként várok egyes sorokat a slamekben, készítem az ujjaimat csettintésre, és egy-egy szövegnek milyen alternatívái születnek a hét alatt. Úgy érzem magam, mint a kedvenc színházi előadásaimon, amelyeket többször újranézek, de valójában sosem látom, és érzem kétszer ugyanazt: mindig valami más.

Molnár Péter köszöntőjében búcsúzik a Szigettől, majd átadja a színpadot Olgæ-nak, hogy dalaival megnyissa a következő két órát. A harmadik és negyedik naphoz hasonlóan Szoboszlai Lilla és Bari István táncos slamje folytatja a sort, amelyet továbbra is a művészeti ágak ötvözésének remek példájának tartok. A hét állandó fellépői közül Molnár Péter, Sipos Tímea, Maria Vilalobos, Barát Zsófi, Vágó Attila, Pratham Yadav, Finley Roles, Galsi Sam, Pesti Elmó, Tóth Gery, Konrád Bori, Hanka Nguyen, Korsós Lilla és Maria do Mar Neto a ma is fellépnek, de Pajor Tamás is újra felbukkan egy slam erejéig.

Zene és képzőművészet is várja az érdeklődőket: Pető Dávid cajonon improvizál a slamek között, a színpad mellett pedig rajzolni is adódik lehetőség a szövegekre reflektálva. Utóbbi Ada Vilhan absztrakt festő ötlete volt: „A Sziget Fesztivál szervezőinek köszönhetően idén a Petőfi Ügynökséggel közösen a KultúraPONT-on kapott helyet az FSA, és Molnár Péter felkért, hogy képzőművészként legyek jelen a lányommal, Lujzával, és vigyünk valami projektet, ami kapcsolható a szavakhoz” – meséli. Beavat a projekt hátterébe is: „Lujza lányom animációs, a rajzfilmek érdeklik, adta magát, hogy legyen valami élő, amiben reagál a szövegekre. Ebben [Szőke] Sára és [Strobl] Maja is a képzős csapatot erősítette, az ő munkájuk a csodás zászló is, ami a színpadunkat díszítette. A lányok az első napon rajzfüzetben dolgoztak, de másnap úgy éreztem, fel szeretném nagyítani a munkáikat, interaktívvá szeretném tenni, amit csinálnak, hogy mások is belerajzolhassanak, írhassanak a térbe, tényleg bárki, akár a slammerek, akár a nézők… Így installáltam egy nagy vásznat a színpadra, és akkor egyszer csak elkezdett működni a projekt.” Egy másik projektjéről is szót ejt: „Kivittem egy műalkotást, ami teljesen fekete, és megkértem a fiatalokat, hogy firkálják össze a problémáikkal. Adtam hozzá fekete filcet.

Fekete képre feketével írni? Ennek van értelme? A művészetnek van értelme?”

– teszi fel a provokatív kérdést, majd folytatja: „Harmadik projektem pedig az volt, hogy megkértem az embereket, hogy egy mondattal vagy szóval fogalmazzák meg, számukra mit jelent a szabadság! Elhangzott például a félelem nélküli élet, a hallucináció, a csend, az önkifejezés is válaszul… rengeteg sztori is, ezeket egy kiállítás során egy installációban szeretném megjeleníteni.” A nézők és a fellépők egyaránt aktívan részt vesznek Ada Vilhan projektjeiben, örömmel osztják meg vele gondolataikat, vagy guggolnak a vászonhoz, hogy a szabadságról rajzoljanak.

Új fellépőket és új szövegeket is köszönthetünk az utolsó napon. Győri Dániel slamjében egy olyan embert mutat be, aki 143 nappal korábban úgy döntött, hogy a józanságot választja; azt tárja elénk, milyen hosszú és nehéz út vezet odáig, hogy valaki ne csak a függőségtől, hanem annak teljes mentalitásától megszabaduljon, és elérhesse a béke állapotát.

Maali Mersel (Algéria) egy előre elrendezett házasságot mutat be női szemszögből, „egy beteg kultúra kimerült gépezetének” perspektívájából. Szövege megmutatja, hogyan telhet el egy ember élete úgy, hogy mások akaratának és elvárásainak veti alá magát, és megfosztják őt szabadságától.

Maria do Mar Neto (Portugália) a sárkány motívumán keresztül mutatja be, miként találhat egy magányos lélek megértő és elfogadó közösségre. Finley Roles (Amerikai Egyesült Államok) slamjének főszereplője egy megrekedt, veszteséggel küzdő ember, akit elfojtott érzelmei emésztenek fel. Pesti Elmó a népirtások áldozataiért emel szót a slamjében, emellett Elon Musk náci karlendítését és a fasiszta nézetek újbóli népszerűségét bírálja. Sipos Tímea találóan és szatirikusan mutatja be, milyen, amikor egy független nő arra vár, hogy válaszoljon a kiszemelt férfi az üzenetére. Vágó Attila új slamjében az apa-fia kapcsolatot választja témának, azt vizsgálva, mit örökítünk át ebből a következő generációnak.

Amikor Ada Vilhannal a slam poetryről beszélek, újra és újra szóba kerül a műfaj aktualitása. Én tüntetéseken ismerkedtem meg ezzel a gyakran közéleti témákat feldolgozó irodalmi kifejezésmóddal, ő pedig évek óta az FSA eseményein zsűrizik.

„Azért szeretem a slam poetryt, mert azonnal reagál a jelenre”

– fogalmazza meg. „Talán az első zsűris élményem ott Závada Péterrel történt, mondott valami olyat, hogy az egyetemen teljesen más szövegeket írnak a hallgatói, és valahogy, ami a slam poetry-esteken elhangzik, élettel telibb. Egyébként én is ezért járok” – vélekedik, én pedig mosolyogva bólogatok.

Ahogy véget ér az utolsó slam és elkészülnek a csoportképek, csatlakozom Molnár Péterhez és a fellépőkhöz a Pro Village-ben. Egy kellemes vacsora után félrevonulunk a zajtól (ami a Szigeten kifejezetten nehéz!), hogy beszélgessünk az elmúlt napokról, és kérdezhessem őt a Földalatti Slam Akadémiáról, saját slam-élményeiről, illetve a slam magyarországi helyzetéről és jövőjéről. A következőkben beszélgetésünk szerkesztett változatát közlöm.

Egészségesebbé tenni a társadalmat a beszéd és a szavak révén – Beszélgetés Molnár Péter, Európa-bajnok slammerrel, a Földalatti Slam Akadémia alapítójával-főszerkesztőjével

PRAE.HU: Immár három éve vagytok kint a Szigeten az FSA-val. Hogy történt a felkérés az első évben?

A Sziget keresett meg engem három éve, hogy csináljak a Földalatti Slam Akadémiával egy programot. Azt kérték, hogy angolul legyen; ezzel egyet is értettünk a csapattal, hiszen nemcsak a magyarul tudókhoz szeretnénk szólni. Azért is kereshettek meg, mert akkor már zajlott a Gödör Klubban – amely az FSA nagyon fontos partnere – a havi, a magyar mellett rendszeresen angolul is szóló sorozat, melynek témája éveken át az a József Attila-sor volt, hogy „föl kéne szabadulni már!”. Áprilisban módosítottuk ezt „Éljen a magyar szabadság!”-ra.

Három egymást követő évben tartottunk angol nyelvű slam poetry bemutatót a Szigeten, fejből mondott szövegekkel, ami az FSA egyedülálló sajátossága. Szerintem jól illik a Szigethez is, hiszen ha nem tévedek, akkor a zenészek többsége is fejből adja elő a szövegeit. És a Sziget, és az FSA is a szabadságra fókuszál. Nagyon örülünk, hogy az FSA a Szigeten lassan már hagyománnyá válik.

PRAE.HU: Miben tért el az idei év az előzőektől?

Kezdettől fogva legalább egy hónapon át próbáljuk a slameket a Sziget előtt. Első alkalommal az utolsó pillanatban jött a felkérés, így egy viszonylag kisebb programot tudtam összerakni. Tavaly előre tudtam tervezni, és ide tudtam hívni sok európai ország bajnokait, és rajtam kívül még három másik Európa-bajnok slammert. Idén megint rövid idő volt a szervezésre, de így is nagy csapat lett, sok országból való fellépőkkel, a közönségből Iránból, Örményországból és Portugáliából. Nekem külön nagy öröm, hogy idén, a CEU-n Trencsényi Balázs által vezetett Invisible University for Ukraine három résztvevőjét – akiknek az utazási költségeit az IUFU fedezte – be tudtam vonni a Sziget FSA programjába. Az IUFU évente kétszer idehozza az ukrán diákok válogatott csapatát. Felkértek, hogy idén januárban és júniusban szervezzek FSA-slam workshopot a diákoknak. Már a téli alkalom is katartikus volt, júniusban pedig többen képesek voltak arra, amivel én régóta kísérletezek, és amire évek óta biztatom a slammereket, hogy a szöveg fejből mondását ne feltétlenül úgy közelítsék meg, hogy leírják a slamet, és megtanulják, hanem leírás nélkül, belül építsék fel. Pár hónapja az FSA havi műhelyében végre egy tanár, Éles István elkezdett úgy slammelni, hogy felmegy a színpadra és elmesél egy történetet, de úgy meséli el, mintha meg lenne írva. Többen az ukrán nyári egyetem résztvevői közül is így csinálták.

Azt hiszem azért is voltak erre képesek, mert őket most olyan mondanivaló feszíti, ami az ottani tapasztalatokból építkezik: odamennek a mikrofonhoz, és úgy tudnak megszólalni, hogy abban erő és mélység van.

Idén tovább erősödött az összművészetiség. Szoboszlai Lilla már tavaly is egy nagyszerű tánc-slamet adott elő, egyszerre táncolt és mondta angolul a saját szövegét. Idén egy lélegzetelállító team slamet hozott Bari István táncossal. És ebben az évben a képzőművészet is erősen megjelent. Bevontam négy képzőművészt: Szőke Sárát, Strobl Maját, Ada Vilhant és Vilhan-Kiss Lujzát, akik amikor egy próbán összehoztam őket, egy pillanat alatt csapatot alkottak. Sára és Maja már a júliusi FSA esten csodálatos rajzokat készített az egyes slamekhez kapcsolódóan, amihez a Szigeten Lujza is csatlakozott. Sára és Maja egy messziről is látható, nagy, színes vászonra felírták az Underground Slam Academy nevet és a Morvai Péter készítette FSA logót, amit nem volt könnyű kifeszíteni, de Ada erre is megtalálta a megoldást: festőállványokat hozott. És hozott egy nagy fehér vásznat is, amire mind a négyen a slammerekkel és a közönséggel együtt szavakat írtak és rajzoltak a szabadsággal és a slamekkel kapcsolatban. És még más formákban is a slamekre reflektáló képzőművészeti pezsgést teremtettek.

PRAE.HU: Jártas vagy nemzetközi terepen is. Észrevettél-e bármi nagyobb különbséget a külföldi és a magyar slammerek között?

A slam mindig az adott ország helyzetét, állapotát is tükrözi. A magyar slam felfutása egybeesik a NER létrejöttével. A 2010-es évek elején, amikor még több remény volt a NER leváltására, több energia volt a slamekben is, utána azonban elkezdett reményvesztetté válni az ország kritikus része.

Én többször érveltem nyilvánosan is amellett, hogy a slam ne csak tükrözze a társadalom hangulatát, hanem mint önreflektív és társadalomkritikai műfaj inspirálja is a gondolkodást és tenni vágyást.

A NER utolsó három-négy évében a „föl kéne szabadulni már!” FSA-sorozattal is ezt igyekeztünk elősegíteni.

A slam a szólásszabadságon belül a sajtószabadságnak is egy formája. Az FSA-ra úgy tekintek, mint egy irodalmi havilapra, ami nem online vagy nyomtatott formában jelenik meg, hanem először élőben, közönség előtt hangzanak el a szövegek, aztán videó formájában közzétesszük őket.

Szerintem téves azt mondani, hogy a NER 16 éve során egyáltalán nem volt sajtószabadság Magyarországon, de annyira csorbult, hogy ellehetetlenítette az értelmes közbeszélgetést. Emlékszem, hogy volt egy olyan időszak, amikor Magyarország volt az egyik ország Európában, ahol a legtöbb településen volt rendszeres slam esemény. A magyar slam hozzájárult annak a hiánynak a betöltéséhez, amely a sajtószabadság csorbulásából fakadt. Hallottam holland ismerősöktől, hogy náluk a slam az ottani kisebbségeknek megszólalási lehetőség. Mindig az adott ország kontextusától függ, hogy a slam – egyéb alapvető szerepei mellett – milyen módokon erősítheti a szabadságot.

Ha jól tudom, Németországban a slam sokszor nagy közönség előtt zajlik, és viszonylag nagy összegeket is lehet nyerni. Nálunk, az FSA estjein nincs belépődíj és pénznyeremény, hanem kedves könyvkiadóktól kapunk könyveket, és a zsűri elnökök, köztük Tóth Krisztina, Kupihár Rebeka, Parti Nagy Lajos, Ráday Zsófia is hoztak a köteteikből.

PRAE.HU: Ahogy te is említetted, a magyar slam a NER kiépülésével kezdett népszerűvé válni. Maga a műfaj is a rendkívül közéleti és aktuálpolitikai szólamairól ismert. Hogyan látod így, az áprilisi változások után, milyen irányokat vehet a magyar slam témáját tekintve? Előtérbe kerülhetnek a személyes témák, vagy az elmúlt tizenhat év feldolgozása jön?

Az elmúlt időszakra biztos reflektálnunk kell, hogy megértsük, hogyan történhetett meg velünk. Nagyon fontosak a személyes fölszabadultság-hiányainkról szóló slamek is. Az FSA eseményeinek a leírásában olvashatóak a céljaink, és a pontok között szerepel például „a szerelmi és szexuális témák emberi jogi és környezetvédelmi összefüggésben való ábrázolásának ösztönzése” is. Ez nem egy erőltetett állítás. Mondhatja valaki, hogy közügyekkel nem foglalkozik, mert ő csak randizni akar a parkban a szerelmével, de ha legközelebb ki lesz vágva az a fa – ráadásul valami korrupt projekt miatt –, ahol ők csókolóztak, akkor esetleg észreveszi, hogy nem érdemes a homokba dugni a fejét.

A „föl kéne szabadulni már!” cím messze nem csak a politikai szabadságot jelenti, hanem többek között a környezetpusztító szokásainktól, az előítéleteinktől, a szorongásainktól, a slam olvasása alól való felszabadulást is. A mindezeket elősegítő politikai szabadságra április 12-én nagy esélyt kaptunk, vívtunk ki, de én átéltem az 1989-es rendszerváltást is, amikor szintén nagy esélyt kaptunk. Ez a példa arra int, hogy nagyon figyelnünk kell most, hogy fenntartható legyen a szabadságunk, egyenlően szabad emberek önkormányzó közösségének a szabadsága. A Földalatti Slam Akadémia nevében is azért van benne az Akadémia szó – amiben persze a szólásszabadság-kutató hátterem is szerepet játszott –, hogy

a művészetet a tudománnyal és a politikával összehozzuk, és kérdőjelek erdejében gondolkodva, tudományos igénnyel beszéljünk minden témáról.

A választások után az ÉS-ben Turi Tímeának volt egy nagyon érdekes cikke Szabadnak lenni nehéz címmel, ahol azt írta, hogy most kezdődik a negyvenéves vándorlás. Én erre írtam egy válaszcikket A sivatagi vándorlás vége címmel, ahol azt írom, hogy valójában 1989-ben kezdődött, és lassan véget érhet. Ez nem azt jelenti, hogy ne kéne erősítenünk a gondolatbátorságot. Épp ellenkezőleg. Kállay Béni, John Stuart Mill szabadságról szóló művének 1867-es fordítója, az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztere nevezte azt gondolatbátorságnak, amikor valaki nemcsak mások gondolatainak igazságában kételkedik, hanem a saját gondolatai igazságában is. Ezt a felfogást legfőbb ideje bevinnünk a köztudatba. Enélkül nincs beszélgetés.

A slamre a nemzeti identitás, a hatalomkorlátozás, és a konzervativizmus jelentésének a megfogalmazásában is nagyon sok feladat vár. A NER teljesen kisajátította és eltorzította a nemzeti identitást. A TISZA párt győzelmében kulcsszerepet játszott a nemzeti identitás katartikus visszavétele, és pozitív megfogalmazása. A nagy többség mélyen megértette, hogy senkinek se engedhetünk túl sok hatalmat. A szólás-, és a sajtószabadság hagyományunkat is folytató magyar slam az egyik legkonzervatívabb, legtermészetesebben összmagyar mozgalom.

PRAE.HU: Említetted a színpadon, hogy a slamet aktivizmusnak tartod. Én is tüntetéseken találkoztam először ezzel a műfajjal. Szerinted miben nyilvánulhat meg a slam poetry aktivista ereje, és milyen hatással lehet a közbeszédre egy-egy slam?

A slam előadott irodalom, ezért nagyon fontos része az előadás. Itt is a fejből mondás a kulcs. Kicsit viccesen fogalmazva, előírnám a politikusoknak, hogy jöjjenek az FSA műhelyébe slammelni, és tanulják azt, hogy lehet három percben, fejből elmondani egy beszédet.

2013-ban volt egy csoportunk sok fiatal aktivistával, az volt a nevünk, hogy „Az alkotmány nem játék!”. Az akkori márciusban a várban az alaptörvény negyedik módosítása ellen tüntettünk. Azelőtt már elmondtam elég sok olyan részvételi slamet, amelynek az a technikája, hogy a slammer kéri a közönséget, hogy amikor felemeli a kezét, akkor ők mondjanak valamit. Azt találtam ki, hogy amikor felemelem a kezem, azt kiáltsák az ott lévők, hogy „Hazugság!”. Ez elé a szó elé olyan sorokat mondtam, hogy a „lánynak, akinek udvarol a fiú, számítson, hogy a fiú törődik-e azzal, hogy az alaptörvény negyedik módosítása…”, itt felemeltem a kezem, és az ott lévők dörögték, hogy „Hazugság!”. Az egyik fontos slam-szervező azzal osztotta meg az akkor még létező Népszabadság honlapján a nap videójaként közzétett beszédet, hogy „Molnár Péter slammel a népnek”. Egy tüntetésen mondtam beszédet, ami nagyon könnyen átfedésben volt egy slam szöveggel.

Olgæ, amikor először eljött az FSA-ra, utána azt írta róla, hogy erre van a legnagyobb szüksége a műfajnak: felolvasás helyett előadás, pontozás helyett kritika, szakmai észrevételek.

Ahhoz, hogy a slam az ország, illetve kisebb közösségek önreflexiós gondolkodási képességét elősegítse, és ösztönözze, arra van szükség, hogy maga a hitelesen előadott slam szöveg képes legyen ezeket az értékeket hordozni.

Én hiszek abban, hogy a slamet mély, önreflektív, társadalomkritikus irányba kell vinni. Természetesen tiszteletben tartom, hogy ha van aki egyszerűen szórakoztató slam-esteket szeretne, de szerintem nem ez a műfaj szerepe. Persze legyen a slam szórakoztató, de úgy, mint például egy Shakespeare-darab.

PRAE.HU: Először jogot végeztél, majd politikus is voltál, most pedig slammer vagy és aktivista. Hogyan talált meg téged a slam poetry, miért ezt választottad önkifejezésnek?

Az ELTE-n az alkotmányjog tanszéken megvédett szólásszabadság PhD tanulmányom mellett az Esztétika szakon is végeztem. Mindig az irodalom érdekelt a legjobban. Jó húsz éve már megjelent egy kisregényem, és az idei Sziget FSA műhelye annyira inspiráló volt, hogy utána végre folytatni kezdtem a második kisregényemet, aminek az eleje novellaként a Literán jelent meg. Az első slam-soromat egy 1990. évi parlamenti felszólalásomban mondtam el. Amikor a diktatúra végén állami tulajdonban lévő sajtó privatizációját vizsgálta egy bizottság, a plenáris ülésen az egyik felszólalásom előtt kitaláltam azt a fordulatot, hogy „lapító lapalapító”. Ez 23 évvel később utat talált a slamjeimbe, többek között a Levél az alkotmánybíróknak címűbe, amit a Herman Gábor készítette cenzuraeltorles.hu oldalról többezer, számtalan foglalkozású ember küldött el minden akkori alkotmánybíró emailjére, az ország legkülönfélébb, gyönyörű nevű településeiről.

Szólásszabadság-kutatóként és országgyűlési képviselőként is nagyon sokat foglalkoztam a gyűlöletbeszédre adható válaszokkal. Magyar és amerikai egyetemeken tartottam szólásszabadság-órákat, majd a CEU-n felkértek, hogy az órámat a gyűlöletbeszéd jogi határairól és az arra adható lehetséges válaszokról tartsam. A média-, és kommunikáció kutatóközpontban rám bíztak egy ezzel kapcsolatos sokéves kutatást.

Ekkor jutottam el a művészethez és a slamhez mint lehetséges válaszokhoz: ahhoz, hogy a demagóg, manipulatív, bűnbakképző, gyűlölködő beszéddel szemben a racionális érvelés – még ha nagyon jó is –, sokszor nem elég.

A művészeti válasz katartikus hatása viszont segíthet. A CEU-n kitaláltam, és diákok részvételével éveken át megrendeztem a Hate Speech Monologues című, angol nyelvű történetmesélő előadást, ami nagy csapat slamnek is tekinthető. A plakátokra ráírtuk angolul, hogy „hozzatok előítéletes barátokat”, hogy az előadásra ne csak a már egyetértők jöjjenek.

Mielőtt 2010-ben kimentem New Yorkba a két évre rá megjelent gyűlöletbeszéd tanulmánykötetünkről vitákat tartani, megbeszéltem Filep Ákossal, az akkor még az Erzsébet téren működő Gödör Klub vezetőjével, hogy tartunk egy rasszizmus ellenes, és a sokféleséget támogató slam poetry estet. New Yorkban a híres anarchista Living Theater-t találtam meg helyszínként, azt váltogattuk stream-en a Gödör Klubbal. Ekkor írtam az első slamemet, angolul. Tulajdonképpen az hozott közel a slamhez, hogy miként lehet egészségesebbé tenni a társadalmat a beszéd és a szavak révén.

PRAE.HU: Az egyik leghíresebb slamedben Orbán Viktort szólítod meg, felidézve a közös fiatalkorotokat, munkátokat. Ha most írnál egy slamet, 2026 augusztusában akár saját fiatal énednek, akár Orbán Viktornak, mit mondanál el a szabadságról, és arról, amiben most élünk?

Valószínűleg felidéznék pillanatokat, amikor alakulhattak volna a dolgok másképp is. 1988 őszén én kezdeményeztem a Fidesz vezetőségében, hogy a többi, akkori ellenzéki szervezettel együtt tartsunk egy közös megemlékezést október 23-án. Engem bíztak meg a koordinálással, és napokon át tárgyaltunk Kenedi János lakásán. Az állampárt azzal fenyegetett minket, hogy szétverik a tüntetést, ezért a tüntetést megelőző nap úgy mentem haza, hogy szóltam a bátyámnak, hogy tudjanak róla, miben vagyok benne. Ezt követően, amikor a vezetőségben felosztottuk a feladatokat, a többiek azt akarták, hogy én legyek a többi ellenzéki szervezettel a kapcsolattartó. Ha azt akkor vállalom, lehet, hogy befolyásosabb szerepbe kerülök, és több terem lett volna arra, hogy ne alakuljon ki hatalomközpontosítás először a Fideszben. De engem akkor is a művészet érdekelt a legjobban, így azt választottam, hogy a Fidesz kulturális tevékenységeiért legyek felelős. Ekkor hoztuk létre a Fidesz Akadémia előadás-sorozatát – ezért neveztem el a Földalatti Slam Akadémiát is akadémiának, és nem szabadegyetemnek.

Országgyűlési képviselőként is a kulturális és a média politikát vezettem a Fideszben, aztán az SZDSZ-ben is. Sikerült kiharcolnom olyan szabadságtechnikákat, mint azt, hogy az SZJA 1%-a bármely civil szervezetnek felajánlható legyen (erről van egy leírás nélküli slamem), és a közösségi rádiózás támogatását. Ezek nélkülem nem lennének. Ezek miatt volt érdemes a fiatalságomat az Országgyűlésben töltenem.

Ahogy már említettem, alapvető feladatunk azon gondolkodni – anélkül, hogy önsajnálattal kizárólag áldozati szerepbe helyeznénk magunkat –, hogy az 1989-es rendszerváltáskor hol vétettük el az esélyt, azért, hogy most ne hibázzuk el újra.

Szerintem ezért is vagyunk most a negyven évnyi sivatagi vándorlás végén, hiszen 1988-1989-ben még nem volt tapasztalatunk arról, hogy milyen az, amikor saját magunkat nyomjuk el.

Előtte egy külső hatalom által ránk kényszerített diktatúra volt, utána viszont már rajtunk múlt. Úgy tűnt, élni tudunk a szabadsággal, de látjuk, hogy nem igazán sikerült. Itt is kérdőjelek erdejében kell gondolkodnunk, önkritikusan, hogy ne nyomjuk el újra magunkat, hanem meg tudjuk védeni magunkat önmagunktól. Nem mástól, magunktól.

„Mert sorsom ezrekébe vegyül, / Nem lehetek szabad én egyedül” – Lezárás

Amikor a K-híd felé gyaloglok a Sziget utolsó estéjén, visszagondolok a keddi napra, amikor még nem is sejtettem, hogy mennyi inspiráló történetben lesz részem. Azt hiszem, sok kultúrakedvelő és társadalmilag érzékeny ember nevében mondhatom, hogy reméljük, a Sziget a következő évben is teret ad a slam poetrynek, illetve más irodalmi eseményeknek is. A szabadság szigetén két koncert között, vagy akár a kora délutáni időpontokban, jóleshet lehuppanni a Before I Die fal melletti babzsákokba, és emlékezni: a szabadság olykor ijesztő, máskor túl messzi fogalom. Néha rajtunk múlik, máskor a társadalmon. Akár a „föl kéne szabadulni már!” gondolatát visszük magunkkal, akár az „Éljen a magyar szabadság!” eufóriáját érezzük, a legszemélyesebb slamek mélyén is ott lapul a közösség fölszabadító ereje.

Ha valaki szeretne betekinteni a Földalatti Slam Akadémia tevékenységébe, szeptember 8-án, a Gödör Klubban szervezett, angol nyelvű slam poetry-esten megteheti.

Fotó: Szegedi Adél