A magyar romantikus vígjátékok általában kirobbanóan népszerűek, a Coming out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Pappa pia, a Kölcsönlakás vagy a Seveled is magas nézőszámokat produkáltak, a nemrég a mozikba került Becsúszó szerelem a kivételt erősítő szabály, amely bukásnak tekinthető, hiszen egy hónappal a premierjét követően alig több mint 10.000 nézőt vonzott be a vetítőtermekbe. A romkom zsáneréről viszont összességében kijelenthető, hogy Magyarországon is kifejezetten népszerű műfaj, a műfajba tartozó alkotásokra könnyen kaphatók a hazai mozilátogatók, és maga a zsáner az alkotók szempontjából is hálás választás, ugyanis viszonylag kis pénzből, könnyen elkészíthető egy-egy vígjáték. Abban az értelemben viszont hálátlan feladat romantikus komédiát forgatni, hogy szükség van jól megírt karakterekre, történetre, jól kitalált humoros szituációkra, mert különben meglehetősen színvontalan lesz a végeredmény.

A műfaj magyar változataival az a probléma, hogy vagy nem képesek elszakadni a harmincas évek filmjei által bevezetett, az Ez történt egy éjszaka vagy a Hyppolit, a lakáj óta rögzült sablonoktól, elhasznált poénoktól, vagy túlságosan is az olcsó, obszcén, altesti „humorra” építenek a filmek készítői. Nem egy rendező nyilvánította már ki, hogy őt nem érdekli a kritikusok véleménye, akik folyamatosan rossz értékelésekkel látják el a romantikus vígjátékokat, mivel a filmkészítők a közönségnek csinálják műveiket, melynek tagjai pedig nagyon is kaphatók erre a fajta humorra. Ez persze rendkívüli módon megkérdőjelezhető hozzáállás, többek között azért is, mert egyrészt leminősíti a befogadókat, másrészt pedig a kritikus is néző.

Hogy Varsics Péter első nagyjátékfilmjét, az Így vagy tökéletest hosszabb távon hogyan fogadják a nézők, az még a jövő zenéje, de annyi bizonyos, hogy ez a film a BÚÉK-hoz vagy a Habhoz hasonló, igényesebb romantikus komédiákhoz sorolható, ha teljes mértékben nem is volt képes meghaladni a sokat kárhoztatott magyar vígjátékok kései hagyományát.

Tordai Kata befutott író, akinek címszereplő könyvét, az „Így vagy tökéletes”-t nemrég adták ki. Még a bemutató előtt fut össze a civilben marketingesként dolgozó Somos Andrással, aki egészen másfajta művekben gondolkodik, „Útmutató egy halotti anyakönyv kitöltéséhez” című, drogosokról szóló, sötét tónusú regénye nem olyan kelendő, mint Katáé. Ezért a cinikus András már első találkozásuk alkalmával lenézően és irigykedve nyilatkozik az írónőről és munkájáról, ám a díszbemutatón mégis felizzik valami kettejük között. Kapcsolatukat az alapozza meg, hogy együtt dobnak kutyagumit a Csoknyai nevű hírhedt kritikus lakásának teraszára, mert az módszeresen a földbe döngöli a népszerű könyveket, illetve András nem annyira népszerű regényét is.

A csínytevés összehozza őket, bár kettejük közül csak a tizenéves lányával, Dórival együtt élő férfi a szabad, Katának van barátja, Szabolcs, akiről viszont hamarosan kiderül, hogy csalja őt. Így a két író között létrejöhet a kapcsolat, ám kérdés, hogy képesek-e félretenni kreatív ellentéteiket, ambícióikat, karrierista törekvéseiket a másikért, valamint képesek-e túllépni közös múltjokon, amelyre eleinte ők maguk sem emlékeznek.

Ezúttal nem érheti szó a ház elejét, mert a forgatókönyv, így a történet és a karakterek jól kidolgozottak, érződik a befektetett munka minden jeleneten. Az író az a Csurgó Csaba, aki egyébként a Megdönteni Hajnal Tímeát is jegyzi, de dolgozott A Tanár és az Apatigris című tévésorozatokon is. A Hajnal Tímea-sztorinál mérföldekkel jobb az Így vagy tökéletes, mert ebben a történetben valódi karakterek, nem pedig csak egydimenziós típusfigurák mozognak. Ez leginkább a két főhős esetében érvényes, a mellékszereplőkre nem áll. De András és Kata izgalmasak, elsősorban visszatekintések formájában bemutatott múltjuk miatt, amellyel kontrasztban jelenük, motivációjuk más megvilágításba kerül. Az alkotók jó érzékkel építették fel a cselekményt, adagolták a flashbackeket, így még az utolsó harmadban is számíthatunk meglepetésekre – szigorúan a karakterdrámát, és nem magát a történetet tekintve, mivel az sajnos kiszámítható, de erről később.

Mindkét főhősnek megvan a maga drámája, kettejük közül a markánsabb Andrásé, akinek esetében az nincs ugyan kibontva, hogy milyen az élete magányos, gyermekét egyedül nevelő szülőként, de az annál is inkább kifejtett, hogy mi inspirálta az írásra, és miért hajszolja ennyire megszállottan a sikert az irodalomban, holott befutott marketingigazgató, anyagi gondjai nincsenek. Sem Kata, sem András nem eltúlzott komikus figurák, inkább valósághűen groteszkek, sőt András az igazán groteszk, az ő jelleméből fakad a legtöbb humoros szituáció. Minden bizonnyal karaktere kidolgozásánál az alkotók fejében ott peregtek Howard Hawks és Frank Capra klasszikus vígjátékai (A pénteki barátnő, Ez történt egy éjszaka), de Humphrey Bogart cinikus figurái is visszaköszönnek Andrásban.

Ő úgy vicces, hogy teljes mértékben hihető karakter marad, amilyennel bármelyik könyvbemutatón vagy irodalmi esten összefuthatunk. Támadva védekező, szurkálódó, megkeseredett ember, aki a sznobizmust pajzsként tartja maga elé, ezzel óvva meg belső, nagyon is sebezhető énjét a külvilág behatásaitól, valamint gátolva meg múltbéli traumáinak felszínre törését. Ezért is izgalmas figura ő, mert sok benne az ellentmondás, és rengeteg a titka. Kata jellemét is rányalják ugyan múltbéli események, ám még így sem lesz figurája annyira érdekes, mint Andrásé.

Fekete Ernő remekül játssza a főhőst, mellette Béres Márta Katája már-már haloványnak is érződik, pedig ő is főhős. Ennek az lehet az oka, hogy Kata visszafogottabb, „hétköznapibb” karakter, akit ha kihoznak a sodrából, tud erélyes és harsány lenni, de az András-féle cinizmus nagyon nem áll jól neki, egyszerűen nem működik az esetében ez az attitűd, tehát kár volt erőltetni bizonyos jelenetekben. Kár az is, hogy nem egyenlő a súlya a két főhősnek: Andrásnak van több, izgalmas titka, jellembeli ellentmondása, és ő esik át komolyabb drámai fejlődésen is, Kata karaktere ezekben elmarad.

Utóbbi esetében haloványan, de benne van a történetben, hogy túl gyorsan feladja kapcsolatait, esélyt sem ad megmentésükre, ha bármilyen krízishelyzet jön, és ez múltbeli traumájából is ered. Az ő szálán előkerül egy korunkban aktuális, a nők társadalmi helyzetével, kiszolgáltatottságával kapcsolatos téma is mint hajtóerő, amely az írói pálya felé terelte, ám ennél sokkal eredetibb, összetettebb András motivációja. Az András regényében kibontakozó történetet életre keltő epizódok is jól sikerültek a filmben, ezekben Nagy Katica és Patkós Márton alakítják a drogos párt, akiknek sztorija rezonál Kata és András kapcsolatának alakulásával. 

Következik abból némi szürrealizmus, ahogy az író fantáziájában kibontakozik a „film a filmben” cselekmény. A drogregény jeleneteit megfilmesítő epizódok az író vágyait is tükrözik, és frappánsan megmutatnak valamit abból a komplex kapcsolatból, amely az alkotót kitalált figuráihoz köti, azaz egyszerre azonosul a szócsőként funkcionáló főhőssel (ebben az esetben a drogos fiúval) és az antagonistával (regényében a drogos lánnyal), aki cselekvésre készteti, aki kizökkenti a hőst a passzivitásából. Ez a – nevezzük így – „kettős azonosulás” a kulcs András és Kata viszonyának fejlődéséhez is.

Varsics Péter és Csurgó Csaba rendkívül alaposan, romantikus vígjátékokhoz képest szokatlanul mélyen kidolgozták a történetet és a centrumban álló kapcsolatot, ám ennek ellenére az Így vagy tökéletes nem lett közel tökéletes. Az alkotók nem tudtak teljes mértékben elszakadni a romkomok sablonjaitól, így altesti humorral is találkozunk, de még problémásabb, hogy a sztori kiszámítható. Megvan a potenciál benne, hogy nem konvencionális módon alakul a cselekmény, mivel a főszereplő pár viszonya sem mindennapi. Ám hiába a sok lehetőség, az Így vagy tökéletesnek lényegében éppen olyanok a fordulatai, mint a zsáner tradicionális filmjeiben, ami miatt a feszültség egyszerűen elillan a cselekmény utolsó harmadára. Ezt a problémát némileg kompenzálják a film készítői az által, hogy nem konvencionális módon, hanem a karakterek jelleméhez híven valósították meg a sztori ismerős fordulatait, de így is csak azzal vigasztalódhat a néző, hogy nem a cél, hanem az odáig megtett út számít.

Az Így vagy tökéletes másik nagy hibája didaktikussága, pontosabban az, hogy az elejétől a végéig rengetegszer elhangzik az „így vagy tökéletes”, és sok dialógus is arról szól, hogy mit jelent a tökéletesség, egyáltalán miért kell tökéletesnek lenni. Felesleges volt ezt ennyire hangsúlyozni, hiszen a cselekmény ezt a kérdést vizsgálja meg, így minden, ezzel kapcsolatos direkt párbeszéd szájbarágósnak hat. Bár két értelmiségi emberről, művészről van szó, akik hajlamosak egy-egy kocsmai beszélgetés vagy vacsora közben is ilyen filozófiai témákról elmélkedni, de egyrészt meglehetősen életszerűtlenné válik néhány jelenet emiatt, másrészt egy „valódi” művész-értelmiségi a filmben látottaknál-hallottaknál valószínűleg sokkal mélyebben belemenne a tökéletesség elemzésébe.

Az Így vagy tökéletesre elsődleges „üzenete”, amelyet didaktikus dialógusaiban is sulykol, hogy nem számít, kinek, milyen hibái, múltbeli ballépései vannak, ha valaki szeret valakit, annak az illető hibáival és traumáival együtt is maga a tökéletesség megtestesülése. Varsics Péter és Csurgó Csaba romantikus komédiájába nem biztos, hogy ennyire beleszeretnek az emberek, nem is így tökéletes, ahogy megvalósították, de jó irányba tereli a zsánert, kifelé arról a cukros üdítővel lelocsolt, ragacsos tánctérről, amelyen a műfaj magyar változatai toporogtak. Remélhetőleg hamarosan az ilyen filmek inkább a sztenderdet jelentik majd itthon, nem pedig a szabályt erősítő kivételek lesznek.

A cikkhez felhasznált képek az InterComtól származnak