A halálos betegséggel diagnosztizált Milla története fájdalmasan félbeszakadó felnövekedésfilm, ami sorjás éleivel könnyen felsebezheti a nézőt magát is. Nem csupán a jómódú családból származó, pedáns éltanuló Milla és a nála hat évvel idősebb, kisiklott életű drogfüggű Moses között tátongó társadalmi szakadék állítja különös fénytörésbe az első szerelem örök meséjét, hanem a halál súlyos árnyéka is, amely rávetül a romantika világában bájos ügyetlenséggel tapogatózó fiatal lány minden mozdulatára.

Egyszerre érint mindannyiunk számára mégoly ismerős, univerzális témákat a film, és építkezik váratlan és egészen szokatlan motívumokból – ettől pedig a hitelesség és az újszerűség különös, kevert hangulata uralkodik el. A sokszor esetlegesnek tűnő, kézikamerás felvételek ellenállhatatlan erővel húzzák be a nézőt a jelenetek belsejébe, és kényszerítenek, hogy mi magunk is közvetlen közelről, egészen bevonódva kövessük végig ifjú hőseink útját.

Így válik nem csupán azonosulásra alkalmassá, de a legsikerültebb pontokon egészen szuggesztívvá a különböző traumákkal, mentális és fizikai betegségekkel terhelt családi közegben, a társadalom peremén, félig-meddig önkéntes száműzetésben lézengő Moses figurája a maga kiszámíthatatlanságával és veszélyességével. A fiú egy korty friss levegőt jelent Milla túlszabályozott és remény nélküli jövőtől örökké rettegő életében.

A puritán ábrázolásmód, a feszes dramaturgia és az életszagú párbeszédek nagyon valószerűvé, szinte naturalistává tennék a film fogalmazásmódját, ha olykor a színek és a fények nem vennék át teljesen az irányírást egyes jelenetek fölött. Ezekben a kitüntetett pillanatokban viszont az ifjúság kíváncsi és szertelen delíriumába merülünk, épp úgy, ahogyan Milla is, amikor hagyja, hogy a dolgok időnként olyan irányban haladjanak, ahogyan ő és a világon minden tinédzser – szegény vagy gazdag, beteg vagy egészséges – a leginkább szeretné: minden porcikájában megélve és átérezve, hogy még tart a nyár.

Képek forrása: Mozinet