bezár
 

zene

2021. 11. 09.
A kazettás magnótól a mobilstúdióig
Interjú Pap Dáviddal
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
Pap Dávid a budapesti underground zenei élet egyik legfontosabb háttéralakja.  Koncerteket szervez, hangosít, dokumentál, mobilstúdiót épít, emellett rádióműsora van és lemezkiadót is csinál. 

PRAE.HU: Hogyan kezdtél lemezeket gyűjteni? 

Ötévesen örököltem meg apám kazettagyűjteményét – Bowie, Európa Kiadó, Velvet Underground stb., úgyhogy már egészen kis korom óta aktív zenehallgató vagyok. Tizenöt éves voltam, amikor a Tiloshoz kerültem. A Berzsenyi Gimnáziumban csináltunk iskolarádiót, és a szünetekben Sonic Youth-t és Josh Winket játszottam. Palotai Zsolt (1991-től a Tilos Rádió zenei főszerkesztője – a szerk.) ötlete volt, hogy lehetne egy gimnazista műsor a Tilosban, és egy iskolatársammal rögtön kaptunk is az alkalmon. Hajnali 6-7-ig tartott; hatalmas élmény volt, hogy az iskolakezdés előtt játszhattam azokat a zenéket egy rádióban, amiket szerettem; John Coltrane-t, Mano Negrát stb. Abból a műsorból lett a Hajnali Dzsihád, aminek részben a tagjaiból alakult később a Matula Magazin. Kaptam aztán egy éjszakai műsorsávot, ezt és a csapatunkat ‘99 körül elneveztük Optimalnak (az akkor befutó minimál-techno őrületre parafrazeálva). Vinyleket még ‘96 tájékán kezdtem gyűjteni, amikor begyűrűzött az acid őrület. Anyukám még nem engedett el partikra, de néha ellógtam egy-egy VHK koncertre vagy acid partira az Iránytű bisztróba, a Hajógyári-szigetre, és egyértelmű volt, hogy ebben az egészben valahogy részt szeretnék venni. Elkezdtem tehát vinyleket gyűjteni – persze a punkzenekarozás mellett –, kezdetben főleg Detroit technót, electrót meg trip-hopot, aztán jött a jazz, rock, elektronika gyűjtése is, ami azóta is tart. Nagyon szeretem az album formátumot, meg minden hosszabb zenei folyamatot. Valahogy mindig teljes lemezeket szerettem végighallgatni (persze kezdetben főleg kazettáról), nem csak egy-egy számot. Az LP-ben főleg azt szeretem, hogy neki kell ülni. Olyan, mint egy könyv – leveszed a polcról, megforgatod, van borítója, amit lehet nézegetni, aztán nekiülsz és beleásod magad. Már csak a fizikai formátuma is olyan, hogy nem lehet elkapkodni a zenehallgatást. Így sokkal koncentráltabb befogadást indukál. Egyébként hozzá kell tennem, egyáltalán nem vagyok lemezfetisiszta, mindenféle hanghordozóról hallgatok zenét. Legtöbbször persze a digitális lemezgyűjteményemből, főleg FLAC formátumot, de például nagyon szeretem a manapság egyáltalán nem menő CD-t is. Jó kézbevenni, lehet neki jó borítót csinálni, lemez-szerű, teljesen korrekt hangminőséget nyújt. Sajnálom, hogy kiment a divatból, de már várom a kazetta után mikor lesz abból is új hipszter-divathullám. Pláne most, hogy a vinyl-gyártás mennyire problematikus lett az alapanyag-hiány, meg a szűk gyártási kapacitások miatt. 

PRAE.HU: Hogyan kezdtél koncerteket szervezni? 

Igazság szerint véletlenül csöppentem bele ebbe az egészbe. A Sirály 2006-ban nyitott meg, főleg színházi előadásokkal a fókuszban, de persze alkalomszerűen koncertek is voltak. A bárpultban dolgoztam a nyitástól kezdődően, említettem Szalai-Szabó Istvánnak, a hely vezetőjének, hogy szívesen foglalkoznék zenei szervezéssel, mert nagyon érdekel. Volt pár zenekar, akiket meg akartam hívni, és összeraktam egy műsort 2007 januárjában. Ebben többek közt benne volt az azóta megboldogult Chakra Hacker zenekar is, akiket a MU Színházban hallottam, ahol egy fergeteges koncertet játszottak előző hónapban. Végül olyan jól sikerült az az este a Sirályban, hogy elkezdtem rendszeresen szervezni zenei programokat. Többek közt a Dorota, a Koala Fusion, a Dzsindzsa, az Iszap, a Speckó Jednó, a Santa Diver és a Pop Iván is sokat játszott nálunk. Idővel pár ember elkezdett segíteni a bookingban: Vida Vera népzenei produkciókat szervezett, Pándi Balázs meg a külföldi kapcsolatain keresztül olyanokat segített elhozni, mint például Wiesel Walter, vagy a Black Dice. Ez utóbbi koncert kicsit ki is verte a biztosítékot a kollégáimnál. Szegények megijedtek, amikor a fergeteges zajorgiában a poharak is elkezdtek leesni a polcról a szuboktól. Emellett szerveztek zenei programokat a Marom Egyesületesek is. David Krakauert is ők hozták el például – aki aztán szegény vért izzadva próbálta meg zeneileg gatyába rázni a rottyantrészeg állapotba került magyar zenészeket, akikkel játszania kellett volna. A Sirály ekkor már klasszikus értelemben vett klubként működött, saját közönséggel. Sokan jártak le csak úgy, hogy „biztos lesz valami izgalmas ma este is.” Volt egy baromi szép programfüzetünk, amit Szőke Gergő tervezett. Aztán azt vettem észre egy idő után, hogy az akkori fiatal szcéna (a mostani negyven felé közelítő, vagy negyven körüli zenészgeneráció) egyre szívesebben játszik alkalmi formációkban, és egyre inkább érdeklődnek az improvizatív irányok iránt. Rafival (Halmos András – a szerk.) kitaláltuk, hogy ebből legyen egy sorozat. Ez lett a Szülőszoba, ami egy improvizatív zenei est volt, ahová mindig meghívtunk valakit úgymond “zenekarvezetőnek”, aki aztán hívott maga mellé vendégeket. Fontos szabály volt továbbá, hogy az előadók soha nem játszhattak együtt korábban az adott felállásban, és hogy nem nyitott jam-sessionről volt szó! Ez akkor nagyon betalált, sokan jártak a koncertekre, és úgy tűnt, a zenészek is nagyon élvezik ezt a műfajt és inspirálóan hat rájuk.  

Szőke

Szőke Gergely

Már ekkor elkezdtem dokumentálni a koncerteket – sokat fotóztam és hangban is rögzítettem az estéket. (Sajnos akkor még azt hittem, hogy egy egyszerű, sőt inkább rossz digitális diktafon alkalmas ilyen feladatra.) Aztán egy évvel azelőtt körülbelül, hogy a Sirály bezárt, 2010/11-ben átmentem a Rohamba, és ott kezdtem el szervezni szintén Verával és Pándival. Ott csináltuk például a Magyar zaj napját. Az elég izgalmas este volt. Később Dukay Barnabás is fellépett; ez pont akkor volt, amikor tíz év kihagyás után már újra zongorázott. Végül a Roham is bezárt, ekkor kezdtem a Kisüzemben dolgozni, valamint a Jazzajjal együtt a Mika Tivadarban,  alkalmanként pedig a Müsziben szervezni. 2013-ban kerültem a Lumenbe. László Peti, az egyik tulajdonos hívott oda koncertszervezőnek. Őt koncertekről és a Lumenből ismertem, ami addig alapvetően egy kávézó volt. Sokszor a Nándiék (Hevesi Nándi aka. Iván Buharov, a szerk.) reggelig jammeltek maguknak meg a barátaiknak. Petinek meg szívügye volt a jazz, ezért kitalálta, hogy mi lenne, ha ez egy zenés hely lenne. 

Orosz

Orosz Richárd

PRAE.HU: A Lumenben kialakult egy erős jazz/improvizatív zenei szcéna. Ez szerinted minek köszönhető? 

Amikor elkezdtük, volt valami a levegőben az improvizatív zene körül, amivel mindenképp lehetett és kellett valamit kezdeni. Egy zenészgeneráció ekkor kezdett igazán felnőni, kiteljesedni. Engem szervezőként az érdekelt, hogy egy kis helyszín hogyan tud a zenészek számára is inspiráló lenni, ahol rendkívül intim kapcsolat van a közönséggel, és nagyon fontos az emberi jelenlét. A Lumen tökéletes terep volt erre; lehetett látni, mekkora igény van az érdekesebb zenékre, és hogy mennyi remek zenész van itthon, akik nyitottak mindenféle megmozdulásra, kísérletre, újdonságra. Tematizálva szerveztük a programokat, külön sorozatot szánva Szabad Zene néven az imprónak kedd esténként, és szerencsére ez annyira elkezdett működni, hogy végül kinőtte magát. Közben volt még a Jazzaj, és a Müszibe, a Kék Lóba, az Aurórába, sőt a Mikába és egyéb helyekre is lehetett vinni ilyesmi programokat. Más kérdés, hogy aztán ezek a helyek vagy megszűntek, vagy nem igazán mutattak további érdeklődést az ilyen irányú szervezkedés felé. 

A Lumen-sztorihoz meg hozzá tartozik, hogy a mostani KisLumen a Mikszáth téren magántulajdon, eredetileg egy fotógaléria volt, ahol a László Gergő csinált kiállításokat, a már említett jammelésekkel. Aztán megszerezték a szomszéd helyiséget, és én már oda kezdtem el szervezni. Aztán persze jött a szokásos forgatókönyv: az épületet eladták. Szállodának, mi másnak. Épitészetileg is teljesen negligálva belül az épület értékeit, udvarbeépítéssel, négyzetméter-maximalizálással – a kis vadkapitalista magyar horror. Nekünk persze teljes kétségbeesés volt a helyzet, de eszembe jutott, hogy az épülettömb másik oldalán van az Apacuka. Felvetettem, kérdezzük meg, hátha kiadják, mert az egy jó emlékű hely, de már régóta valami nyomasztó étterem-szerűség üzemel csak benne. László Peti az utcáról sétált be, hogy érdeklődjön, és mondák neki, hogy ugyan most kötöttek le egy kétéves szerződést, de a Jóisten küldte őt hozzájuk, mert igazából nem szeretnék csinálni. Aztán ebből lett a NagyLumen. Itt már lehetett egy különálló koncertterem is, ami óriási dolog volt nekünk. Most már ennek is négy éve. 

PRAE.HU: A felvételek készítését hogy kezdted el? 

Már a legelején a fejembe vettem, hogy dokumentálnom kellene ezeket a koncerteket. Fontosnak éreztem, hogy a zenészek is vissza tudják hallgatni magukat, illetve méltatlannak éreztem a helyzetet, hogy a világklasszis koncerteket csak azok a kevesek hallják, akik pont ott voltak. Sajnos egyáltalán nem értettem a hangtechnikához, ellenben nagyon érdekelt. Golovics Feri, a Sirály egyik hangtechnikusa kinézett nekem egy Zoomot, amivel lehetett felvenni hangot, de ez valójában egy elég kezdetleges diktafon volt, ami úgy nézett ki, mint egy villanyborotva. Mindenesetre akkor azzal állati boldog voltam. Elkezdtem dolgozni vele, járkáltam mindenhová, egyéb koncerteket is rögzíteni. Nem sokkal később aztán nekifogtam megtanulni a hangmérnök szakmát, iskolában és a gyakorlatban is. Most már van egy meglehetősen korrekt minőséget hozni tudó mobilstúdióm. Mindig is arra akartam magam felvértezni, hogy bárhol tudjak felvételeket készíteni, akár sok csatornán. Nyilván szeretnék hosszú távon egy saját stúdiót építeni a házunk mellé, de egyrészt nem tudok és nem is akarok konkurálni a profibb nagy stúdiókkal, másrészt azt élvezem a legjobban, ha egy alkalmi stúdiót építhetek föl valami teljesen egyedi helyszínen, legyen az egy zenekari tag nagymamájának a fészere, egy ház pincéje a belvárosban, vagy akár egy vendégház kertje a Mátrában. 

PRAE.HU: Hogy kezdted gyűjteni a felvételeidet, milyen fórumon publikáltad ezeket? 

Már a kezdetektől elkezdtem az elég rossz minőségű felvételeket játszani a rádióműsoromban (Optimal, Tilos Rádió, csütörtökön éjféltől) és az akkor aktuális platformon, a Myspace-en elérhetővé tettem őket. Közben elhatároztam, hogy ebből az anyagból mindenképp kell valamilyen kézzel fogható kiadvány. Ezért csináltam egy válogatást a Sirály-koncertekből 2009-ben, ami az S-10-nél jelent meg. Ez lett az első kiadványom dupla CD-R formátumban, 150 példányban, és nagyon boldog voltam vele. Persze ma újrahallgatva rettenetesen szól, de tény, hogy nagyon átjön belőle a hangulat. Akkortájt ez a kiadósdi persze még nagyon mást jelentett, volt még értelme a CD-kiadásnak is például. Mindenesetre sok koncertfelvétel abból az időszakból, hogy is mondjam, minőségileg hagy némi kivetni valót maga után sajnos, pedig nagyon izgalmas dolgok vannak köztük. Azt gondolom, hogy a kor, amiben élünk, zeneileg később fontos referenciapont lesz. Figyelvén a nemzetközi szcénát, teljesen egyértelmű, hogy a magyarországi kortárs jazz és az experimentális műfajok egyenrangúak a külföldiekkel. Mindehhez simán lemennek katartikus koncertek öt fő jelenlétében. Persze tudom, ez külföldön is így van, sőt, a legmenőbb helyek, mint a Café Oto vagy a The Stone is extra kicsi helyek, de azt gondolom, hogy egyszerűen sokkal több embert érdekelne ez a zene, mint ahányhoz eljut élőben. Mindenesetre egyre inkább élt bennem, hogy publikálni kell a kincseket, amiken ülök. Ezt végigkísérte a jelenség, hogy mindig voltak időszakok, amikor bizonyos zenekarokkal sokat dolgoztam; szerveztem, anyagot vettem fel nekik, stb. Ilyen volt például a Dorota, a Bujdosó trió, a Less is More. Utóbbi zenekar felvételeiből lett végül a legelső Prepost-lemez (Pap Dávid kiadója, a szerk.), egy dupla CD-nyi anyaggal. Azt volt az alapfelvetésem, hogy élő koncerteket publikáljak, lévén élő zenéről van szó, de ezt hamar kiterjesztettem arra, hogy csináljunk a zenekarokkal stúdió- és session-anyagokat is. A kiadóm neve azért Prepost, mert ez egy egyszerű, jól megjegyezhető név, mindenképpen olyat akartam, ami utal a jelenvalóságra, ráadásul a legtöbb keverő mellékkijáratain is van pre/post kapcsoló. 

PRAE.HU: Hány lemez készült eddig? 

Eddig húsz körüli album készült, ami meg is jelent. Most egy ideje abban a fázisban vagyok a kiadóval, hogy nagyon szeretnék feljebb lépni – tágítani a palettát és a komplett kiadói tevékenységet. Kezdem átlátni mekkora felelősséggel jár, és mekkora munkabefektetés lenne megcsinálnom olyanra, amilyenre igazából szeretném. Szeretnék még több stúdiólemezt és vinylt megjelentetni, de sajnos szűkösek a munkakapacitásbeli lehetőségeim, mert mindent egyedül csinálok. A grafikai részt le szoktam adni, mert nagyon fontosnak gondolom, hogy ha már megjelentetünk egy kiadványt, az igazán jól is nézzen ki! Szóval ezt igyekszem grafikusokra bízni, de néha én is tervezek borítókat. Meg a legfőbb akadály persze a pénzhiány – nagyságrendekkel több fizikai kiadványt szeretnék megjelentetni, de a legfőbb forrásom erre jobb híján a saját spórolt pénzem, ami sokszor sajnos a nullához közelít. Akárhogy is, feladatomnak érzem, hogy ezeknek a zenéknek legyen valamilyen nyoma, hisz elképesztően izgalmas dolgok történnek Budapesten, amit nagyon kevesen látnak. Úgyhogy csinálom, ahogy bírom. 

PRAE.HU: Milyen kiadványokkal foglalkozol most? 

Most jött meg közel fél év várakozás után a lemezgyárból a Kinetic Erotic LP, ami a zenekar első lemeze, nekem pedig a második vinyl kiadványom, Stark Attila gyönyörű kihajtós borítójával. Emellett elkezdtem egy kizárólag digitálisan megjelenő nagyobb szabású sorozatot: ez a Prepost Pirate Live Series. Ezek csak bandcampen és a streaming felületeken elérhető, jól sikerült koncertfelvételek, amelyek gyakorlatilag bootleg-ként, avagy „kalóz-koncertlemezként” jelennek meg (de persze a zenekarok beleegyezésével). Ezt gyakorlatilag online archívumnak szánom. Friss dolog, most kezdtem el, de nagyon szeretnék mondjuk havonta egy felvételt közkinccsé tenni így. Közben még a koncertvideókat is igyekszem folyamatosan feldolgozni és publikálni a YouTube-csatornámon – ehhez kapcsolódik, hogy mivel borzasztóan elkezdett izgatni az akusztika, a különböző terek hangzása, valamint ennek a zenei percepcióra és magára a kompozícióra való hatása, előkészítés alatt van egy videósorozat, amelyben nagyon különlegesen és izgalmasan hangzó terekben fogunk rögzíteni akusztikus zenéket. 

Közben évek óta készül az Újzenekar (ex-Búcsúkoncert) lemeze, amely kicsit elakadt a pandémia alatt, de remélem idén végre elkészül a borító is, és végre megjelentethetjük! Neki kéne álljak végre az AMA új lemeze keverésének (Grencsó István beat-zenekara), előkészületben van válogatás a Lumen koncertekből és a Némafilmzene sorozatból is (Pap Dávid élő filmzenélős sorozata Kisüzemben, a szerk.). Az alternatívokat valószínűleg jó lenne majd valami sub-labelként kezelni a Preposton belül, de úgyis régi vágyam Piréz néven csinálni valamit. Merthogy beleestem abba a hibába kiadóként, hogy talán túl sokfajta zenét jelentetek meg. Úgy értem a jazz/free/experimental vonal mellett a magyar alter, plusz az elektronika is erős szálak. Közben volt hip-hop is, remélem visszajutok majd a punk-ig…Ezeken nőttem fel, úgyhogy számomra kihagyhatatlanok! A kaparászós freetől az éneklős alternatívon át, az absztrakt elektronikáig van minden. Olyasmi példakép áll előttem, mint a Sub Pop Records, akik a Nirvanával meg az akkori grunge-dzsal kezdtek, ma meg többek között Clippinget, a legsúlyosabb noise-hiphop/elektronikát és Shannon Lay-t, a kedvenc nyálas-gitáros-énekes-dalszerzőmet jelentetik meg egymás mellett. 

Szóval tervek és elszánás van, remélem lehetőségek is lesznek. Manapság kis kiadónak lenni misszió. Gyakorlatilag egy költséges hobbinak tekinthető. Régi mániám és törekvésem, hogy tudatosítsuk a zenefogyasztókkal, ők tartják el a szcénát. A kommersz világban persze ez automatikus, de a nem-mainstream kultúra nem tudja magát fenntartani, ez mindig is így volt. Én is nyertem már lemezkiadásra pénzt pályázati úton, ami egy fontos segítség volna, de közben nem nagyon lehet tudni, mi az, amit vállal az éppen amúgy is bedarálás alatt álló NKA. Teljesen átláthatatlanok a feltételek és a bírálati szempontok – nincsenek indoklások sem a nyertes, sem az elutasított pályázatokhoz. Teljesen szürreális, hogy például a Szelevényi trió LP-jére írt pályázatommal a Halott Pénz vagy Szentpéteri Csilla egy-egy koncertjének támogatása ellenében indultunk (ami persze csak utólag lett egyáltalán világos). Nem tőlük sajnálom, mert nekik is jár a segítség a bajban, ők professzionális szórakoztatóipari dolgozók, akiket szintén padlóra küldött a pandémia, de teljesen méltatlan, hogy egymással kell versengjünk, amiről ráadásul előzetesben nem is tudunk. Ez persze nyilván nem is versenyhelyzet, mert egyértelmű, hogy közülünk ki kap pénzt, és ki nem. Azt gondolom, hogy a kultúratámogatásnak pont az volna az értelme, hogy ha van egy közösség, aminek a tagjai bizonyos zenéket értékesnek tartanak, akkor annak kellene eleve képviseletének lennie a zenei pályázatoknál. Ha van egy szakmai közeg, akkor a kultúratámogatásnak feladata volna segíteni, azokat a zenéket pedig, amelyek piaci alapon fenn tudják magukat tartani, teljesen külön kellene kezelni. De mondjuk mindegy is, mert bár ahogy látom, most a nagy átalakításban szakmailag történnek legitim lépések, de amikor a regnáló kultúrcézár arról értekezik, hogy mindent lehet, de azért ne politizáljunk, mert a művészeteknek nem dolga a politizálás, az már a vég kezdete. Ezek előtt konkrétan Erdős Péter mondta ugyanezeket a szavakat. Az meg aztán különösen vicces és szomorú egyszerre, hogy egy Petőfi Sándorról elnevezett intézmény vezetője mond ilyeneket. Azt gondolom, hogy segítséget jó szívvel elsősorban csak a közönségtől várhatunk. A mindenkori undergound a közönségén, a közösségen múlik. Koncertjegyeket és lemezeket kell venni, felelősséget kell vállalni hallgatóként is a szcénában, ugyanúgy, ahogy a zenészeknek és a szervezőknek. 

Novemberi programok a Lumenben:

asd

Stark Attila


Prepost Records - YouTube
Dávid Tamás Pap - YouTube
https://prepostrecords.bandcamp.com/
https://tilos.hu/show/optimal/archive/2021/2
https://www.facebook.com/prepostrecords
https://www.facebook.com/monkeybusinessproductionsbudapest
prepostrecords.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ajtai Péter --


További írások a rovatból

Interjú Optimist Prime-mel és Transibittel
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baráth Bálint válaszol
Interjú Káli Gáborral versenyekről, karrierépítésről, zenei együttműködésekről
Háttérinterjú Horváth Zsolttal az igazgatói feladatokról, a zenekarok belső életéről és közösségépítésről

Más művészeti ágakról

színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés